Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)
Nagy volt a konkurrenciaharc a Hartmann és az új Schneider cég között is. Erről az akkori újságok „Csirkés háború az Alföldön" címmel adtak tudósítást. A kereskedők versenye kedvezett a tenyésztőknek, azonban a 30-as évek elején a piacon megjelenő exportőrök között megegyezés jött létre a felvásárolt áru %-os elosztása tekintetében. Ahogy ők mondták, „ezzel a minőséget és az árat tudták tartani". Néhány év múlva a megegyezésben még tovább mentek, egymás között elosztották a területet, hogy a belső versenyt elkerüljék, és megállapították azokat az arányokat is, amelyekkel az egyes országok felé irányuló exportban részt vettek. Az ilyen megállapodások ezután arra is vezethettek, és vezettek is, hogy a termelőktől igen minimális áron vásárolták a baromfit. A tenyésztők nem találták meg számításukat, kevesebb baromfit vittek a piacra. Ilyen esetekre utal a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara egyik évi jelentése. Ebben a nagy versengésben a Pestre szállító kereskedők úgy tudtak áruhoz jutni, hogy már hajnalban 2—3 órakor, sokszor lámpafénynél megkezdték a libák vásárlását. Ők többet is adtak a libákért, mint a nagykereskedők, de а javát kiválogatták, májra mentek, keresték a jól hízottakat. Az akkori piaci életbe betekintést enged még az alábbi tréfás történet is. Horváth Jánosról mondják (akit valamikor kofa Jancsinak, mostanában már kofa Jani bácsinak neveznek), hogy a szarvasi piacon nagy mennyiségű, mintegy 40 db üres tojásos ládával jelent meg korán reggel. A piac megkezdése előtt fölényesen mondogatta, hogy komoly megbízása van, és nem számít az ár. A nagykereskedők nem akartak tojás nélkül hazamenni, ezért hosszas alkudozás után 200 pengő ellenében rábírták Horváthot, hogy hagyja el a piacot. Azután derült ki, hogy Horváth feszülő pénzes táskája nem pénzzel, hanem újságpapírral volt tele, és hogy a fuvart is csak ebből a pénzből tudta kifizetni. A kereskedők az ország területén bárhol szabadon vásárolhattak. Ha nagyon ment az áru, akkor még a távoli piacokat is felkeresték. Az 1900-as évek elején az Arad megyei Tenkéről és Pankotáról is szállítottak Orosházára csirkéket. Ide sok aprópénzt vittek, mivel a lakosság csak az ércpénzt fogadta el. Az olaszok a bácskai Ó- és Újverbászon is jó piacot találtak és még Pancsováról is Orosházára küldték az árut. A pancsovai baromfi nagyrészt csempészáru volt, Szerbiából a Dunán keresztül szállították. Állítólag még a zajló Dunán életveszélyes körülmények között is hoztak baromfit, mégpedig 8—10 ketrecnyit egy-egy fordulóban. Szerbiában olcsóbb volt a jószág, azon felül a piac sem kedvelte a kisebb testű, gyengébb minőségű, sötét tollazatú, fekete lábú csirkéket. Ezeket Orosházán az itthoni nagytestűvel keverték össze, és szállították külföldre. Steinbergerék hivatalosan Szerbiából Mladenovácról és Velika Plana-ról vagontételekben küldték közvetlenül tovább külföldre, vagy hozták Orosházára a baromfit. Még a 30-as években is elmentek távolabb, ha a közelben nem volt elegendő áru. 1937-ben a Klein és László cég Hajdú megyéből több ezer pulykát vagonokban szállított Orosházára. A vasútállomásról azután lábon hajtották őket a városon keresztül, s amerre mentek, a forgalmat leállították, mert az utcát egész szélességben elfoglalták. 66
