Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

80-as évei előtt csak a késő őszi és a téli hónapokban vágtak, amikor a hideg idő már megvédte az árut. Az 1880-ban letelepedett első exportőr melegebb időben is vághatott, mert berendezkedett a baromfihúsok hűtésére. Nagy jégvermeket építtetett s ezekben évenként 400 kocsi természetes jeget raktározott. A boltíves jégvermek téglából épültek, tetejükön földréteg volt és ezt még náddal is fedték. A jég és a boltív közét szalmával tömködték ki, hogy a levegő a jeget ne érje. A jég elvermelése igen nagy jelentőségű volt, ettől függött a következő év munkája. A jeget az akkor még vízzel telt Kiss István-gödörből, Kisszíkből és Sintérgödörből szállították. Enyhébb tél idején naponta locsolták a jeget, „vízipuskákkal hizlalták" s amikor a vastagsága elérte a 10—15 cm-t, több csapat hozzáfogott a jégvágáshoz. Egy-egy csapatba 8—10 ember tartozott. Ezek közül kettő a jeget vágta csákánnyal, ez idő alatt 2 vagy 3 ember hosszú csáklyákkal az úszó jégtáblákat a jégmezőre húzta. A többiek innen a parthoz csúsztatták, ahol a nagyobb darabokat kézzel, a kisebbeket lapáttal rakták a lőcsös kocsira. A kocsi oldalához deszkából készült magasítókat tettek, hogy több jeget tudjanak a kocsira rakni. A jégveremben a jeget apróra törték, megsózták, ami által az egész egy tömbbé fagyott össze. A jéghordás több napig tartott, s befejezésének örült a kereskedő és örültek a munkások is. A kereskedő azért, hogy egész évre lesz elegendő jege, a munkások pedig azért, hogy nem kell a jég hátán fagyoskodniuk. Az utolsó kocsi rakodásánál az emberek pálinkát kaptak és kiment hozzájuk a rezesbanda is. Hazafelé az utolsó jegeskocsit ének- és zeneszóval kisérték. 1910-ben Hódmezővásárhelyen a Bauer malomban megépítették a környék első jéggyárát. Meleg időben Steinbergerék naponta 2—4 tonna jeget is hoztak onnan lovaskocsival. Orosházán mesterséges jeget jóval később, csak a 20-as évek közepén kezdtek gyártani a Tóth malomban. Ettől kezdve az orosházi baromfi-kereskedők innen hordták a jeget. A háború évei alatt a baromfifeldolgozó üzemeknél is állítottak fel jéggyártó berendezést, amelyet érdekes módon itt is jéggyárnak neveztek. Az államosítás után a jéggyárat bővítették, mert a feldolgozáshoz, a hűtővagonok jegeléséhez egyre több jégre volt szükség, s ezenkívül a lakosság, valamint a vendéglátóipar igényét is a baromfifeldolgozó elégítette ki. Az új berendezéssel 6 tonna jeget gyártottak naponta. Még így is előfordult, hogy Szegedről kellett jeget hozni, hiszen 1 vagon jégtartályába 2—2,5 tonna jégre volt szükség. Az üzem évi jégtermelése az 50-es évektől kezdve a következőképpen alakult: 1953-ban 4401 1962-ben 10831 1956-ban 821 t 1967-ben 7491 1958-ban 10171 1969-ben 501 t 1961-ben 13671 Az 1962-től mutatkozó csökkenés egyik oka az, hogy évről-évre egyre több kamion jön az áruért, amely maga biztosítja a nulla C° alatti hőmérsékletet. 1964-ben az üzem is megvásárolja az első hűtős gépkocsit (79. sz. kép) (A 4 hengeres Csepel-dízel nyerges vontató teherbírása 6 t volt. A hűtőkompresz102