Nagy Gyula: A múzeum szolgálatában (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 10. Békéscsaba, 1986)

dégünk, elsőnek mindig Sándor bátyámat ajánlottam neki. De meg is állta a helyét: nagyon megbecsülték és megszerették. Tudását megosztotta a monográfia egyes fejezetei szerzőivel. Egy kedves epizódra nagyon emlékszem. Fél Edit is megtudta, hogy az öreg írja önéletrajzát, mégpedig az istenért sem egyszerű füzetbe, hanem ún. határidőnaplóba. Erre Fél Edit vett néhány finom papírú, bekötött füzetet, s megajándékozta vele Sándor bácsit. Erre az kedveskedő hangon így oktatta ki a szíves ajándékozót: ,,Ajándékát nem fogadhatom el. Tudja, Editke, miért írok határidőnaplóba ? Ha a mondanivalómat eltévesztem, és nem jó idősorrendben írom le, akkor odaírom, hogy ezt meg ezt a szakaszt pl. szeptember 25-hez kellett volna írnom." Határidőnaplóba írta meg élete történetét. Kéziratát, a paraszti önéletírás egyik remekét, a Gyulai Levéltár őrzi. Feldolgozásra méltó téma, nagy nyeresége volna a néprajztudonmnynak, mert írása át meg át van szőve néprajzi szemlélettel írt részletekkel. Fekete Sándor önéletírásához tartozik még az is, hogy élete párja is megírta 2 vaskos füzetbe saját élete történetét, néhány rajzzal, verssel fűszerezve. Az ő munkáját is a Gyulai Levéltár őrzi. Hem tudok róla, hogy széles e hazában volna még egy parasztházaspár, akik megírták volna életük történetét. Felesége, Rozika néni még most is él. A Vásárhelyi-pusztán két kiváló parasztmunkatársat emelek ki az adatközlők népes csoportjából: Kérdő Ernőt és Szántay Istvánt. Kérdő Ernő és családja Kardoskút, Aranyad-dűlő 235. szám alatt lakott. A lakóépület és a mellékhelyiségek száma és állapota is mutatta, hog3?- jó anyagi körülmények között élő kisgazda család lakja. A tanya háta mögött egy kis bekerített kert húzódott. A tanyakészséget jókora gyöp ölelte körül. A tanyában a szülőkön kívül a János nevű fiatalabb fiú és annak családja lakott. A tanyában a két kisebb gyerekkel együtt hatan éltek. A szikár testű, magastermetű gazda barátságos arcú, megnyerő külsejű kisparaszt volt. Kora tavasztól késő őszig a fején az elmaradhatatlan szalmakalap. Kyájas beszédű, szimpatikus embernek ismerte mindenki. Sokat jártam hozzájuk, sokat dolgoztam velük. Az 1950-es évek elején a Kérdő-gazdaságban forgatta K. Kovács László azt a filmjét, amely tudományos alapossággal rögzítette a ha.gj^ományos kisparaszti takarást és nyomtatást. Maga a megfigyelt és filmezett munka tulajdonképpen rekonstrukció volt, mert abban az évben még az árpának is hosszú szalmája volt, kévékbe lehetett kötni, és ezért úgy csépelték el. De száraz esztendőkben a sziken különösen az árpának olyan rövid a szalmája, kénytelenek lóval elrúgatni. így aztán még vérükben van az aratás-nyomtatás mindéin munkafázisának végzése — ezért az ott történt filmezés, fényképezés és publikálás forrásértékű. Paraszti adatközlőimet hetenként átlagosan két napon át látogattam. Amint kerékpáron megérkeztem, mindig nyomban munkához láttam, mert ők mindig dolgoztak. Az előző alkalommal megbeszéltük, hogy mit fognak dolgozni, amikor legközelebb kijövök. Ha nekem valami kérésem volt, azt, ha lehetett, teljesítették. Legtöbbször megkérdeztem, hogy ekkor meg ekkor kijöhetek-e, s ezt meg ezt a 32