A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Nagy Gyula: Szemelvények az orosházi önéletíró parasztok munkáiból

nem munkás-géppel csépeltünk, hanem a tanyasor összefogott és kalákába csépeltek el. Ha összeverbuválódott 16—18 személy: férfi, legény, gyerek, asszony, leány, akkor már folyhatott is a cséplés. Kinek több volt, kinek kevesebb a csépelnivalója, a többlet segítséget pénzzel, vagy gabonával, vagy más munkáknál való visszasegítéssel egyenlítették ki. Bizony azon a héten Péternek is menni kellett visszasegíteni. Még félnapokra én is mentem polyvát kaparni és hordani. Addig Mamám pásztorkodott. Estefelé Péter száríziket, morzsolt csutkát tett az oldalközé, és ment a géphez, hogy azzal tüzelve, eljöhessen a gép Szabóéktól mihozzánk. El is jött és fétfőn hajnalba már három órakor búgott is. Fröstökre el lett csépelve az árpa és délután 4 órára a búza is. Széjjel szedték a két szép asztagot. A gép továbbment Nagyapám tanyájába. Én meg elmetem Makóékhoz kölcsön-lóért, mert nekünk csak három befogható lovunk volt. És az egyik kocsin elvitte a Péter a géprészt Orosházára, a másikon meg István bácsi az ő arató-betyárbérét vitte haza Szenttornyára. Én a tanyakörüli tarlóra hajtottam ki. Jóapám meg Mamámmal egynéhány drótot, kötelet tettek a magasabb kazlakra. Rendes körülmények között a kazal lekötésénél segédkezés a betyár kötelessége volt, de hol voltak akkor a rendes körülmények. Annak is menni kellett szegénynek. így hát, amikor visszaérkezett a kocsival, nem sok ideje volt beszélgetni. Elköszönt hát mindnyájunktól és felült biciklijére és elment. Sohasem láttam többet, odamaradt ő is a nagy háborúban. Az én jó Apám meg kihúzta a vetőgépet a színbó'l, odahívott engem és jól elmagyarázta, hogyan kell úgy beállítani, hogy kevesebbet, vagy többet vessen, hogyan kell a megmaradt magot kivenni belőle. Megmutatta, hogyan kell az ekét kisebbrenagyobbra venni, és még sok gyakorlati tanáccsal látott el, hogy mit mikor, és hogyan kell csinálni. Még egy másikféle kunkötésre is megtanított, mert csak egyfélét tudtam. — Mert mostantól te leszel a gazda, fiam, neked kell érteni mindenhez, amíg én haza nem jövök. Mert holnap reggel nekem el kell menni, itthagylak benneteket, nem tudom meddig. — Sokáig tart majd a háború, kérdeztem. Hát ezt előre nem lehet tudni, lehet, hogy kukoricatöréskor már itthon leszek. Másnap, kedden, július 28-án — éppen az én tizenkettedik születésnapomon — amikor felébredtem és leszálltam a kocsiról, Péter már a lovakat pucolta. Én gyorsan megmosdottam a kútnál és vittem mislinget a tehenek elé, mert Mamám már ott volt a fejővel. Idesatyám a tanya körül és a kukoricaföldön járkálva búcsúzott el mindentől. Aztán Péterrel megkentük a kocsit. Feltettük a ruganyos ülést, rá a pokrócot. Hámot tettem a lovakra, a többi szerszámot a helyére készítettem a rúdra. Nekem már régen kint kellett volna lennem a jószágokkal, de ez kivételes reggel volt. Mamám fejés után felkeltette és felöltöztette a kislányt. Idesatyám is odajött a kocsihoz, és hárman fogtuk be a lovakat. Mamám nagyon szomorúan felült a kislánnyal az ülésre. Idesatyám még egyszer visszament a szobába, benézett a kamrába, bement a kertbe, benézett az istállóba, megállt egy percre a tehenek faránál, benézett az ólba a disznókhoz — egyenként búcsúzott el sorba mindentől. Aztán odajött a kocsihoz és hozzám fordult, és nagyot sóhajtva ezekkel a szavakkal búcsúzott el tőlem : Hát fiam én mostmár elmegyek, mert menni kell, vár az angyalbőr. Jól vigyázz mindenre, míg oda leszek. Anyádnak szót fogadj! Panaszt ne halljak rád, mert ha lesz, ha hazajövök, egymás után szaladunk. Úgy viseld magad, hogy mostantól kezdve te vagy a gazda, úgy viselkedj hát, ahogy a gazdához illik. Lehajolt, és mindkét arcomat megcsókolta. Én sírva csókoltam vissza, és a kezét is megcsókoltam. Aztán Péterhez fordult: Péter fiam, fogadj szót Viktor nénédnek míg oda leszek. Tudod, hogy én eddig meg voltam veled elégedve. Légy ezután is olyan jó gyerek, mint eddig voltál. Viseld gondját a jószágnak, úgy, mintha én itthon volnék. Az Isten áldjon meg fiam ! Kezetrázott Péterrel, az meg akarta csókolni kezét, de nem engedte. Aztán kezébe 217