Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Együtt élünk - Kocsmázás

A báránynak négy a lába, Kurvából van minden bába. Még a kocsin is dalolt, amikor mentek haza. Ha a pusztai ember a városban rég látott ba­ráttal — különösen katonacimborával — találkozott, leggyakrabban a kocsmában kötött ki. A pohár mellett jobb ízűt beszélgettek. Ha úgy jött a sorja, ott is ebédeltek, meg­vetették a bor ágyát: a pörköltre, töltött káposztára, sült kolbászra, pecsenyére, kocsonyára csúszott a bor. Sokszor éjszakába nyúlt a barátkozás. Az fizetett, akinek pénze volt, illetve régi szokás szerint az, aki meghívta a másikat. De legtöbben a piaci napon kocsmáztak. Fejes Márton szerint az igazi pusztai ember a piacra igyekezvén minden kocsmánál megállt. „Annyuk, nem lössz szöröncsénk, ha nem állunk mög!" — s egy füles bort (3 dl) felhajtott. De az asszony is kapott egy fél deci kevertet. Piacolás közben összetalálkoztak a barátokkal, cimborákkal. Az volt az első: „Hun talál­kozunk?" Aki nagyjószágot adott el, az hívta a cimborákat inni. A lábasjószág eladásakor vagy vételekor sohasem maradt el az áldomás. Az áldomást fizető volt a gödörcsősz. Gyak­ran néhányan odavágódtak az áldomást ivókhoz — jó szerencsét kívánva a jószághoz — és a gödörcsősz kontójára (számlájára) ittak. Sokszor egy nagy asztallal voltak. Amikor a poharak kiürültek, hozattak még. Orosházán a Vékonyné és a Káposzta-féle kocsma volt a kifogó. A vásárhelyi ember sohasem tarisznyázott, hanem sokszor asszonyostól együtt a kocsmában pörköltet evett. Vékony Károlynénak különösen jó konyhája volt. Az asszonyok legtöbbször kint maradtak kocsipásztornak, de ha már sokallták, fogad­tak a „köpködőn" embert, aki pár pengőért felült a kocsira. Az asszonyok összebeszéltek és bementek. Volt úgy, hogy külön asztalhoz ültek és édes italt ittak, volt úgy, hogy az embe­rekkel együtt ültek, sőt még daloltak is. A jó énekest még kérlelték is, hogy énekeljen. Fejes Mártonnét is sokszor énekeltették. Ha nagy volt a társaság, az asztalokat összetolták s a nótától majd megrepedt a kocsma pallata. Mindig volt olyan, aki a nótát vezette, ilyen volt bodor Juhász János, aki nagyon szépen tudott dalolni. Ha nem áldomást ittak, akkor min­denki sorba rendelt „egy asztalt", vagyis az asztal mellett ülőknek. Ha elfogyott a pénzük, felíratták. Férfi szóló tánc csak akkor következett, amikor „meleg volt a füle" az atyafinak. Szűcs Ernő tudott szépen mulatni. Kardos Dezső duhaj volt, még az asztal tetején is táncolt, lesöpört róla mindent. A nótarendelő legtöbbször a prímás vonójába húzta a bankót, vagy a zsebébe csúsztatta. Néha az öreg cigánynak a homlokára köptek és arra ragasztották a bankót, nem sértődött meg érte. Ha evés előtt voltak, akkor pálinkát ittak, de mulatni csak tiszta borral mulattak. Legtöbbször nem rúgtak be s mindegyik ki tudott hajtani ; előfordult, hogy az asszony hajtott ki. A múlatás vége felé az asszonyok nógatták az embereket : „No most már ölég volt, sötét lössz, mire kiérünk!" Csak szép szóval lehetett rávenni az em­bert a felkerekedésre. Hazafele is megálltak minden kocsmánál. Az is megtörtént, hogy az ember annyira előre volt az itallal, hogy a vége felé nem tudott a kocsiról leszállni. De szerencsétlenség sohasem történt. „A részög embör ha esik is, a Szűz Mária kötényébe esik!" Voltak emberek, akik éven át sok pénzt hagytak a kocsmában. Ilyenek voltak: Mucsi Sándor, Nagy István, Fejes Zoltán és Maczelka Miska. Egy alkalommal az utóbbinál elú­szott a tehén és a csikó ára. Nagy István is eladta a lovat, tehenet, hogy abból fizesse az áren­dát—de mind a kocsmában maradt, nem vitt haza egy petákot sem. Vörös Pál és Vörös Mi­hály egyszer fát és cserepet akartak venni, de minden pénzüket a Vékonynénál hagyták. Ros­tás Mátyás (Sóstópart), Gojdár Imre és Kiss Pál (Pusztaközpont), Olasz Tamás és Olasz Márton (Kakasszék) sokszor 3—4 nap is, sőt Rostás Mátyás egész héten mulatott vagy Ká­posztáéknál, vagy Vékonynénál. Rostás Mártonnak apósa, anyósa gazdag volt. Mondta is: „Eb fél, kutya fél, míg ipám, napám él!" 409

Next

/
Oldalképek
Tartalom