Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Együtt élünk - Kocsmázás

A báránynak négy a lába, Kurvából van minden bába. Még a kocsin is dalolt, amikor mentek haza. Ha a pusztai ember a városban rég látott baráttal — különösen katonacimborával — találkozott, leggyakrabban a kocsmában kötött ki. A pohár mellett jobb ízűt beszélgettek. Ha úgy jött a sorja, ott is ebédeltek, megvetették a bor ágyát: a pörköltre, töltött káposztára, sült kolbászra, pecsenyére, kocsonyára csúszott a bor. Sokszor éjszakába nyúlt a barátkozás. Az fizetett, akinek pénze volt, illetve régi szokás szerint az, aki meghívta a másikat. De legtöbben a piaci napon kocsmáztak. Fejes Márton szerint az igazi pusztai ember a piacra igyekezvén minden kocsmánál megállt. „Annyuk, nem lössz szöröncsénk, ha nem állunk mög!" — s egy füles bort (3 dl) felhajtott. De az asszony is kapott egy fél deci kevertet. Piacolás közben összetalálkoztak a barátokkal, cimborákkal. Az volt az első: „Hun találkozunk?" Aki nagyjószágot adott el, az hívta a cimborákat inni. A lábasjószág eladásakor vagy vételekor sohasem maradt el az áldomás. Az áldomást fizető volt a gödörcsősz. Gyakran néhányan odavágódtak az áldomást ivókhoz — jó szerencsét kívánva a jószághoz — és a gödörcsősz kontójára (számlájára) ittak. Sokszor egy nagy asztallal voltak. Amikor a poharak kiürültek, hozattak még. Orosházán a Vékonyné és a Káposzta-féle kocsma volt a kifogó. A vásárhelyi ember sohasem tarisznyázott, hanem sokszor asszonyostól együtt a kocsmában pörköltet evett. Vékony Károlynénak különösen jó konyhája volt. Az asszonyok legtöbbször kint maradtak kocsipásztornak, de ha már sokallták, fogadtak a „köpködőn" embert, aki pár pengőért felült a kocsira. Az asszonyok összebeszéltek és bementek. Volt úgy, hogy külön asztalhoz ültek és édes italt ittak, volt úgy, hogy az emberekkel együtt ültek, sőt még daloltak is. A jó énekest még kérlelték is, hogy énekeljen. Fejes Mártonnét is sokszor énekeltették. Ha nagy volt a társaság, az asztalokat összetolták s a nótától majd megrepedt a kocsma pallata. Mindig volt olyan, aki a nótát vezette, ilyen volt bodor Juhász János, aki nagyon szépen tudott dalolni. Ha nem áldomást ittak, akkor mindenki sorba rendelt „egy asztalt", vagyis az asztal mellett ülőknek. Ha elfogyott a pénzük, felíratták. Férfi szóló tánc csak akkor következett, amikor „meleg volt a füle" az atyafinak. Szűcs Ernő tudott szépen mulatni. Kardos Dezső duhaj volt, még az asztal tetején is táncolt, lesöpört róla mindent. A nótarendelő legtöbbször a prímás vonójába húzta a bankót, vagy a zsebébe csúsztatta. Néha az öreg cigánynak a homlokára köptek és arra ragasztották a bankót, nem sértődött meg érte. Ha evés előtt voltak, akkor pálinkát ittak, de mulatni csak tiszta borral mulattak. Legtöbbször nem rúgtak be s mindegyik ki tudott hajtani ; előfordult, hogy az asszony hajtott ki. A múlatás vége felé az asszonyok nógatták az embereket : „No most már ölég volt, sötét lössz, mire kiérünk!" Csak szép szóval lehetett rávenni az embert a felkerekedésre. Hazafele is megálltak minden kocsmánál. Az is megtörtént, hogy az ember annyira előre volt az itallal, hogy a vége felé nem tudott a kocsiról leszállni. De szerencsétlenség sohasem történt. „A részög embör ha esik is, a Szűz Mária kötényébe esik!" Voltak emberek, akik éven át sok pénzt hagytak a kocsmában. Ilyenek voltak: Mucsi Sándor, Nagy István, Fejes Zoltán és Maczelka Miska. Egy alkalommal az utóbbinál elúszott a tehén és a csikó ára. Nagy István is eladta a lovat, tehenet, hogy abból fizesse az árendát—de mind a kocsmában maradt, nem vitt haza egy petákot sem. Vörös Pál és Vörös Mihály egyszer fát és cserepet akartak venni, de minden pénzüket a Vékonynénál hagyták. Rostás Mátyás (Sóstópart), Gojdár Imre és Kiss Pál (Pusztaközpont), Olasz Tamás és Olasz Márton (Kakasszék) sokszor 3—4 nap is, sőt Rostás Mátyás egész héten mulatott vagy Káposztáéknál, vagy Vékonynénál. Rostás Mártonnak apósa, anyósa gazdag volt. Mondta is: „Eb fél, kutya fél, míg ipám, napám él!" 409