Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Amiért dolgoztunk - Öltözködés - I. Férfiviselet - 3. Az iskolát elhagyó fiúk és legények viselete

csináltak. A szűk gatya az első világháború után jött divatba, s katonagatyának, komisznak, tréfásan tehénhágógatyának hívták. Az orosháziak félkötínyt hordtak a gatya előtt, amelyet nagy melegben sem tettek le. Ősszel és télen csizmát hordtak csizmanadrággal. A csizmanadrág priccses volt. A szép prices térden felül indult ki és fokozatosan szélesedett egészen a csípőig. Amelyik hirtelen kanyarodott ki és aztán sokáig egyenesen haladt, azt nem szerették a Pusztán, az ilyen nadrágot a szénási legények viselték. Ha az ünneplő nadrág priccse nem volt takaros, akkor elviselték. A sonkanadrág slicce gombos volt, de hétköznap ellenzős nadrágot viseltek. A sliccet eltakaró ellenző fel- és lehajtós volt. Az ellenző korcába húzták a nadrágszíjat. A nadrágkivágáson elöl csak egy gomb volt, amelyre az ellenzőt gombolták. A hétköznapi s az ünneplő nadrágon is volt sujtás, vitézkötés. A legényeknek mándlijuk is volt, melyet kismándlinak, lajbinak is hívták. Ujjatlan volt, egy sor gombbal. Mindig rajtuk volt. Ha volt a legénynek órája, a lajbizsebben hordta, a lánca a gomblyukba volt bekapcsolva. Jó időben nem húztak a mándlira kabátot. Ha hűvösebb volt, vagy valahova mentek, akkor került a mándlira a kabát, télen pedig arra a nagykabát. A télikabát félcombig, combközépig ért és szép passzos volt. Az orosháziaké rövidebb derekú és sötétebb színű volt, legtöbbnek prémes volt a gallérja. Olasz Ernő szerint a pusztai emberek a hétköznapi ruhájukat Orosházán vették. Ha viszont ünneplő ruhát csináltattak, akkor Vásárhelyre mentek szabóhoz. Vásárhelyen — úgymond — takarosabb ruhát csináltak, mint Orosházán. Az öreg Molnár Ferenc is „högyös" (rátarti) ember volt, ruháját mindig Vásárhelyen készíttette. Ujj Istvánné emlékezik, hogy a felnőttek a századfordulón hagyták el a kétlábas csizmát. Nagyon szegény volt az, akinek nem futotta egylábasra. A gyerekek, de még inkább az öregek és a béresek hordtak még néhány évig kétlábast, de az 1905—1906-os években nagyobbrészt ők is elhagyták. Ekkor már a kisbéresek is kikötötték, hogy nekik féllábas csizma kell. Csizmadia Imre is megerősíti ezt. Az első világháború előtti években és a világháború alatt a csizmadiamester mindig megkérdezte, ha „mondvacsinált" (rendelt) csizmát akartak készítetni, hogy féllábas kell-e, vagy kétlábas. A piacon a sátorban külön helye volt az egyiknek, s külön a másiknak. Az 1920-as években szorította ki teljesen a féllábas a kétlábast. Ámbár az 1851-ben született Hódi Ferenc még 1930-ban is ünnepkor az esküvői kékposztó ruháját húzta fel, s ahhoz az oldalvarrottas (kétlábas) csizmát, mert a kékposztóhoz az illett. Hétköznap zsírosbőr csizmát, ünneplőre bokszcsizmát hordtak. Az ünneplő feltétlenül féllábas volt. A Pusztán csak fekete színű csizma volt a divat. Olasz Ernő legénykorában harmonikaszárú csizmát készíttetett Bors János csizmadiamesterrel 16 forintért. Fekete bokszbőrből készült és félszárig ráncos volt. Birkanyakúnak is nevezték, ugyanis a német birkák ráncos nyakúak voltak. A szára el nem nyűtt. Könnyen felment, igaz, hogy térdig felment felhúzáskor a szára, de azután vissza is igazodott. Szép, de drága csizma volt. Olyan nem minden legénynek volt, ezért a lányoknak nagyon tetszett. A legények nyáron szalmakalapot vagy színes, könnyű kalapot hordtak. A kalapról is meg lehetett ismerni a vásárhelyi és az orosházi legényt. A vásárhelyiek kis szélű kerek kalapban jártak, a tetejét be lehetett ütni. A szalagja a kalap anyagából készült. Az orosházi kalap nagy szélű volt. Kosara magasabb volt, mint a vásárhelyié, vékony és keskeny szalaggal. Télen báránybőrből készült hegyes sapkát hordtak és a tetejét beütötték. A legények már fésülték a hajukat. A többség oldalra fésülte, mert nem mindenkinek állt jól a fölfelé fésült haj. A legények bajuszt növesztettek. Akinek nem akart nőni, az bajusznövesztőt vett. A kalendáriumban hirdették, hogy a hajdúsági bajuszpedrő (Debrecen) a legjobb. A legények azt hitték, ha azzal kenik meg az orruk alját, hamarabb kinő a bajuszuk. A bajuszt felfelé pödörték és minden reggel felkötötték. Bajuszpedrővel kipödörték, kiskefével felkefélték és azután tették rá a bajuszkötőt. 10—15 percig fent volt, közben a 350