Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A pásztorélet emlékei - I. Rideg pásztorkodás

szült. Az oldalukon hordták a bicskatartót, a bicskával. Felszerelésükhöz tartozott a borotvakészlet, a nyolc-tíz személyes bogrács és a csobojó, amelyből birkalábszáron szívták ki a vizet. A sót szarvból készített tülökben tartották. Az egyik végét teljesen bedugták, a másikba kihúzható fadugót illesztettek. Miután nagy területen legelt a marha vagy a ló, csak lóháton lehetett összetartani, összeterelni. A ló és a karikásostor nagyon fontos volt a pásztor kezén. Nagy fehér komondor kutyákat tartottak, amelyek messziről észrevették a farkasokat a szagukról, ilyenkor nyüszítve keringtek a nyáj körül. A kutyák nyakán széles bőröv volt, rövid szögekkel kiverve. A pásztorok felszereléséhez tartozott a kolomp is. Szép volt, amikor a jószág egycsomóban legelt s 10—15 nehéz kolomp különböző hangon szólt. A lovon ritkán volt kolomp, legtöbbször csengőt tettek rá. Tolcsván készítettek jó kolompot. Pusztaközpont környékén sokan harangnak is hívták a kolompot. A legnagyobb a dohogó, amelyet a marhára kötöttek, s bufogó hangot adott. Valamivel kisebb a delleng, ezt pedig marhára, lóra csatolták. Nagyon szép, búgó hangon szólt, élvezet volt hallgatni a harmaton. A kisebb kolompot csellengnek hívták. Marhára övezték, hangja változatos volt. A legkisebb a birkaharang, amelyet birkára kötöttek. Olasz Ernő szerint ma már az idősebbek közül is csak kevesen tudják a különböző nagyságú kolompok neveit. A juhászok a szép gamóra (kampós bot) büszkék voltak. Vasból és rézből készültek s a kolomposok árulták. A gamót legtöbbször használták, de heverőben is mindig tartották néhányat. Fontos volt a jó bot, s azért elmentek jó messzire. Leginkább somfa- és tölgyfabot járta, amelyet legtöbbször faragottan vettek. Vadmeggyfából is faragták, de azt nem tartották olyan jónak, azért a jó botot a kanalastótoktól vették. A bot végére egy széles karikát húztak, azzal ütöttek. A gamó nyelét a pásztor a keze fejére akasztotta. A jó hangú kolompot, csengőt, a szép gamót őrizték, mert ha lehetett ellopták vagy ellopatták egymástól. „A pusztán csak három állandó épület volt: a kutasi, a sámsoni és a lebuki csárda. Csak a fejős juhászoknak volt nádból csinált karámjuk, ahol a juhot fejték, kunyhójuk, ahol a sajtot nyomták és az élelmüket, ruhájukat tartották. A gulyásoknak, csikósoknak nem volt kunyhójuk sem, mivel azok mindennap másutt legeltettek és más kútnál itattak. Ezeknek csak kétkerekű talyigájuk volt, amely gyékényponyvával volt lefedve; az alatt tartották a kenyerüket és ruhájukat. Ezt hurcolták a falka után más állásra, ahol megitattak és megfektettek.

9 A pásztorkunyhó a kút közelében állt, a ruháik elhelyezésére és az éjjelezők nyughelyéül szolgált. A kunyhónál mindig otthagytak egy pásztort, aki az ebédet, vacsorát készítette. Tűzrevalóról is ő gondoskodott. Fából, árvaganébul kantüzet „csapott". (A jól égő, nagy tüzet hívták így.) A fejés is az ő dolga volt. Addig nem indult el a falka, míg meg nem fejték a fiasteheneket. A borjú elől elvették a tej egy részét. A tehénnek kötelet hurkoltak a szarvára és a kút közelében álló akasztófához akasztották, kötötték. Az egyik szarv tövére hurkot húzrak, a kötél másik végét a másik szarv alatt fölülről átvetették és a kötél alá húzták. A szabad végét pedig a karikába dugták és ott kunkötéssel megkötötték. A borjút росkös kötéllel kötötték meg. A borjúnak a nyakába tették a kötelet, s az akasztófához kötötték, de úgy, hogy ne érjen az anyjáig. Az akasztófán négy karika volt: Ha perzekutor jött a kunyhóhoz, a számadó mondta: „szálljon le, të mög akaszd mög!" Vagyis a bojtár a perzekutor lovát kösse az akasztófához. A kútnál állt a marhák dörzsölőfája is. Az élelmet (kenyeret, tarhonyát, szalonnát) a városból hozták ki. Akik jószágot adtak ki a Pusztára, azok kenyeret is adtak a pásztoroknak. Az írott források ezeket „kenyeresgazdáknak" nevezték. A pásztorok főleg hússal táplálkoztak. Amikor a gulyások megunták a marhahúst, elmentek a városon túli Rétre a kanászokhoz malacért. A háromhónapos malacot nyárson sütötték, sokszor a gulyások marhahúst vittek a juhászokhoz. Ha nem kap9 Gregus Máté: i. m. 38—42. 10* 147