Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Életsorsok - Nagy Gyula: Takaros Maczelka, a különös

volt és egymást kötötték. A kazal oldalán, tetején a tuskó gyökeres fele állott kifelé. A tuskókazal nem volt akkora, mint a takarmánykazal. A kazalt polyvás sárral betapasztották, be is meszelték és csak a következő esztendőben bontották meg, hogy a kukoricamoly elpusztuljon. Szent György nap előtt bejárták a búzatáblát és az idegen gazt kiszedték. Szent György-nap után nem volt szabad a búzára menni. Nála a kaszás dupla takarót tett a kaszájára és keskeny rendet vágott. Apró tarlót hagyott, de lehetett is, mert sima volt a föld. Egy kasza után három marokverő verte a markot. Az első a markokat szedte, a második a tövét egy magával hordott kis deszkához veregette és egyenlítette, a harmadik pedig a télen készített esithéjkötélbe kötötte. Kis kévéket csináltak. Amint egy kis kupacra való kéve összegyűlt, kalászával felfelé összerakták. Majd amikor egy vontatónyi összegyűlt : kévésvontatót raktak. A vontatókat zsinór mellett rakták egyforma távolságra. A zsinóron megjelölték a vontatók helyét s így egymástól is egyenlő távolságra kerültek. Minden kévének a töve volt kifele, csupán a hegyén levő kéve volt kalászával kifele. Magas, hegyes vontatókat raktak és két-három helyen körülkötötték csuhéjkötéllel. A vontatók magasságát egy léccel mérték. Kis vontatókat raktak, hogy a vontatáskor ne törjön, ugyanis a nagy vontatókat át kellett rakni és az átrakáskor tört a gabona. Amint haladt az aratás, a gabonaszálakat kézzel szedték össze. A tarlón sem kis, sem nagygereblyét nem használtak. Vontatás után ugaroltak, de egy szál búza sem kelt ki, mert a tarlón nem volt elszórt mag. Mindig vontatóval hordtak. A vontató-masinát a Pusztán bolonkocsinak hívták. A kévésvontatót egészben tették fel a vontatókocsira és egyesével húzatták, vontatták be. Tarlón csináltak szérűt, és kis ágyásokat raktak. Csak lóval nyomtattak — úgymond —, a kocsikerék elvágja a búzaszemeket. Egy ember egy edénnyel a szérű szélén álldogált s ha ganézni akartak a lovak, az edényt odatartotta. A búzát vállon hordták a padlásra. Később a búzát csépelték, de az árpát mindvégig nyomtatták. Ők csépeltek a Pusztán mindig legutoljára. Az aratással elmaradtak, ha harmat volt, ha csöpörgött az eső: nem kaszáltak. Nedves időben sem arattak. A cséplőmunkásokat itt a gazda állította a gép mellé s azért ő „parancsolt" nekik. Nála pénzért csépeltek, nem résziből. Ha nagy szél fújt, ha borús idő volt, nem csépeltek, de a napszámot megfizette. A cséplőtől itt polyvacsapás nem volt (mint másutt), mert kasban hordták a polyvásba. A törek a szalma közé került. A szalmát pedig villával hordták a közelben rakott kazalba. A kazalrakót jól megfizette, de olyant kellett rakni, amilyent kívánt. A megrakott kazalt hosszú nyelű kazalozógereblyével és a rövid nyelű gereblyével addig fésülték, míg minden szalmaszál véggel volt kifele. Utána a gazda vagy fiai létráról birkanyíró ollóval a kiálló szálakat lenyirkálták, majd a hosszú nyelű vesszősöprűvel keményen lesöpörték a lenyírt szálakat. A kazalt 50 cm-es távolságban dróttal lekötötték, de a drótok között még két csuhéjkötéllel is megerősítették. A kazal két végére egy-egy tutajt dugtak. Egy marok szalmát csuhéjjal egy karóra tekertek és a szalmacsutak tetejét ollóval lenyírták. Amikor a kazal ülepedett, egy méter magasan beverték az alját kőkeményre, körültapasztották és bemeszelték. — Cséplés után megvendégelte a munkásokat : birkát vágott és bort is adott hozzá. Érdeme szerint még jutalmazta is a munkásokat, aki jól dolgozott, azt nagyon szerette. A kukoricát eleinte négyzetesen vetette ültetőkaróval. A környékbeliek csak a pótlást vetették azzal. Később már ők is géppel vetették a kukoricát. Két ember kormányozta a gépet és a három cső után hárman mentek. A lovakat is vezették. Minden forgásnál a lovakat megállították és emberi erővel állították be a gépet a következő nyomba. Utána ismét ráakasztották a lovakat. Az első világháború előtt — noha volt lókapájuk — kiskapával kapáltak. Hátrafelé haladva kapáltak, hogy a már megkapált földet ne tapossák össze. A kikapált gazt a kapás előtt levő köténybe gyűjtötték, majd kiöntötték a kukorica szélébe. Minden tőnél kézzel egy kis tányért készítettek.. A nagy göröngyöket a kapa fokával szétverték. Ha száz O-ölet 542