Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Koczka Pál–Nagy Gyula: A család munkája - II. Munkamegosztás a többtagú családban - 3. A munka cséléskor

villával összeszőttük, az elterített kötélbe kötöttük (az egyik szëtte, s a másik kötötte), és a kërësztsor végibe ötösbe, vagy ha sok volt, akkor keresztbe raktuk. Ha mindezekkel tíz órára végeztünk és volt harmat, akkor még egy órát kötélcsinálással töltöttünk el. Jó volt, ha megelőztük magunkat, mert előfordult, hogy egész éjjel fujt a szél és hajnalban nem volt harmat, és nem tuttunk kötelet csinálni. S akkor bizony jó volt, ha maratt kötél tegnapról. A kaparékolás után égy vagy két nagy kaparékkévét megragadva indultunk a tanyába. Ëgy kévét mindgyá a lovak elé tettünk a rácsba, azután mëgmosakottunk és „eltettük magunkat hónapra". Ez így ment ëgy hétig, vagy 10—12 napig — amíg le nem arattuk a gabonát. Nem mindig a búzát arattuk először. Volt olyan év, amikor az árpa érett be hamarabb, akkor azt arattuk le először. Ha viszont egyszerre értek, akkor délelőtt az árpát, délután a búzát vágtuk. Az időjárás szabta meg, hogy mikor mit csináljunk. Nem volt két egyforma esztendő. Sokszor már Péter-Pálra le is arattunk. Az árpa aratása hasonló volt a búzáéhoz, de észt lehetőleg a reggeli órákban vagy estefelé vágtuk. A harmat elmúlásával, különösen a hatsoros árpát csak nagy szemveszteséggel lehetett aratni, mert a takaró sok kalászfejet letört. A libák nagyon örültek, mert volt mit fölszedegetni. A zabot, ha nagyon mëg hagytuk érni, akkor „elröpűt", kihullt a polyvájábul. Ezer inkább csak harmattal arattuk, rendre vágtuk. Amikor a rendben megszáratt, nem kukával, hanem villával szettük kévébe, de nem előre elkészített kötélbe kötöttük, hanem magábul a kévébül húztunk ki kötélnek valót és ebbül készítettük a kötelet. Az aratás nem ment mindig simán. Ha szerencsénk volt, s közben se vihar, se zápor nem vert ki bennünket, akkor ëgy hét, vagy 8—10 nap alatt végesztünk. De ha esős aratás „subás nyár" volt, akkor többször ürgét fogtunk. A szél széthányta a kereszteket és az eső megáztatta s az újrarakáskor sok volt az idő- és szëmvesztëség. Ha szép idő volt az aratás végén, akkor az udvar sima részén lovakkal egy kis szérűt járattunk. A legkésőbben vágott, legérettebb búzabul 5 keresztet bevittünk és lóval elrúgattuk (elnyomattuk), mert kifogyott a kenyér a héjábul és nem volt lisztünk. A kinyomtatott búzát a malomba vittem és az új búza lisztjéből kenyeret, kalácsot, túróslepényt készítettünk. Volt úgy, hogy rétes sült, melyet takaró-rétesnek hívtak, mer a learatás (takarás)örömére készült. Aratás után csak néhány nap múltán következett a hordás, de ha a gépek már valahun búgni kesztek, s nagyon sürgőssé vált, akkor nyomban aratás után kötöttük is a kocsikra a vendégoldalakat és megkesztük a gabona asztagba hordását." A hordást a kisebb földű parasztok rendszerint összefogva végezték, hogy a megkezdett asztagot minél előbb lè'tetejëzzék, befejezzék. Akárcsak a gépelésnél, az összefogott munka könyebb volt s gyorsabban haladt, mintha egyedül hordtak volna, de végeredményben a gazda nem végzett előbb, mert a segítséget visszaadta. Az összefogás esetében az is könnyebbséget jelentett, hogy a hordásban csak a gazda vett részt, s így a gazdaasszony és a gyerekek a jószágot könnyebben és jobban ellátták. 3. A munka csépléskor A századforduló körül a lóval való nyomtatást felváltotta a gépes cséplés. Ez a folyamat különösen Belső-pusztán lassan terjedt. Ennek egyik oka az volt, hogy a Belső-puszta gyengébb földjein lakó vásárhelyiek vontatóba rakták a levágott kalászost, míg az Orosháza felőli jobb földeken az orosháziak a rávágott és kévékbe szedett gabonát keresztbe rakták. Miután a gépes cséplés kezdetén nem voltak még cséplőbandák, egészen az első világháború befejeztéig közösen, társaságban csépeltek. A cséplés sokáig tartott (közel két hétig), mert a család felnőtt tagjainak vissza kellett adni a segítséget. Csépléskor az asszony munkája 183