Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Nem minden nap - Szappanfőzés és nagymosás

csörmö. A birka csontja ugyanis nagyon kemény, s ezért nagyon törékeny. Ekkor kétfelé esett a birka, két nem egyforma darabból állt. A birkahúst olyan helyre akasztották, ahol a macska nem fért hozzá, rendszerint a padláson vagy a kamrában tárolták. Csak annyit vágtak le belőle, amennyi a főzéshez kellett. Sorba vágták a húst. Amikor birkát vágtak, mindennap birkapaprikást főztek, de nem unták meg. A birkahús hideg helyen két hétig is elállt. A birkahúsból legtöbbször paprikást főztek, mert annak a legjobb. A nyúzás után először a paprikásba a tüdő és a máj került, mert azok hamar „megállásodnak", ezért mindkettő fristibe jó. A fej és a nyak is az első paprikással főtt meg. A nyak véres és hamarabb „avasodik", ízét veszti. Ezekhez színhúst is vágtak. A birka fejét is megnyúzták, az orrát nem egészen tőből baltával lecsapták. Ha a fejében motoszt (juhbögöly-légy lárváját) látták, az egész fejet elhajították. Ha egészséges volt, a fejet elhasították de úgy, hogy nem esett ketté. Megsózták, paprikát is szórtak rá és zsineggel összekötötték. Ezt tették a bogrács fenekére, ugyanis ez nem ragadt le. A birkahús vágását mindig alulról kezdték és sorba haladtak fölfelé. A paprikásnak való húst bárddal, fejszével, rendes nagyságú falatokra vágták. A hús darabolását mindig a férfiak végezték. A húst csontostól együtt vágták, a csont is belefőtt a paprikásba, „mer a csonton van a jó hús". Olasz Ernő nem tudta megmondani, hogy a birkának melyik része a legjobb, mert neki mindegyik nagyon jó, de mégis a nyakból és a szegyéből készül a legjobb paprikás. A két hátulsó combjában van a parázshús, de az szálkás, egyébként az íze annak is nagyon jó. Kevesen a birkapaprikásba a főlés végefele rizskását tesznek, ez kurva jó (nagyon jó), de csak akkor, ha a rizs kevesebb, mint a hús. » A birka húsát ritkábban levesként használják : úgy főzik meg, mint a marhahúslevest. A csontosát főzik, mert az nem olyan faggyús, ugyanis levesnek a faggyús hús nem jó. Hoszszabb 1ère eresztik, mint a paprikást és a végén vetnek hozzá tésztát vagy tarhonyát. Van olyan jó, mint a marhahúsleves. Kevesen a birkahúsból még töltöttkáposztát is főztek. Jobb, mint a disznóhúsból készült, mert kitűnő zamatja van. A csöcsösbárány húsát kirántják. Minden részét kirántják, mert sülve jobb, mint paprikásnak. Úgy rántják ki, mint a borjúhúst. A kirántott bárány még jobb, mint a kirántott borjú. A birkahúst nem füstölték, mert a friss birkahús sokkal jobb, mint a füstölt. Ha a család az egész birkával nem bírt, a felét eladta. Szappanfőzés és nagymosás Minden tanyában összegyűlt annyi zsiradék, hogy érdemes volt kifőzni szappannak. A zsiradékot a padláson tartott zsírosbödönbe gyűjtötték. Nem érdemes takargatni, mert a penészes zsiradékból kevesebb és rosszabb szappan fő. Minden évben József-nap táján — amikor alkalmas volt az idő — kifőzték a szappant. A szabadban főzték. Az időtől függött, hogy ez a hét melyik napján történt. A padlásról lehordták a zsiradékot és vájdlingokba rakták. Ha két üsttel főztek, akkor a zsiradékot összekeverték. A szódát a katlanon felolvasztották. Minden 1 kg szódához 9 liter vizet öntöttek. A szóda magától is elolvadt, de hosszú fakanállal is keverték. A szóda olvasztásakor csutkatűvel tüzeltek a katlan alatt. A fölolvadt szódát kiszedték az üstből egy cserépkannába és főzéskor a zsiradékhoz öntöttek belőle^ Az üres üstbe a belejáró zsiradékot beletették és a felolvasztott szódához annyit öntöttek hozzá, amennyit kívánt. Az elsőléhez többet öntöttek, mint a második-, vagy harmadikhoz. Amikor a szappan főtt, megmutatta, hogy elég-e a szóda. Ha a zsiradékot elmarta, akkor elegendő volt. Azután már lassan tüzeltek, különben kifutott. Szép lassan kavargatták. A kavarás megmutatta, hogyan omlik széjjel a zsiradék, „hogyan őszi elfelé." Mikor 296