Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Gazdasági cselédek, nyári pászotork és tanyások - VIII. Tanyások - 1. Béres-tanyás

„Csizmadia Imre megfogadtam Blaskó Istvánt betyárnak, 1914. június 25-től öt hétre. 5 q búza, 1 q árpa, 1 kocsi szalma, 5 forint (papucspénz) 1 forint foglaló és benkoszt." A betyár munkája az aratás kezdetétől a kazal lekötéséig tartott. Aratott, hordott, csépelt (a társas cséplés idején a géppel ment). Cséplés után trágyázott és minden, a gazdaságban előforduló munkát végzett. A tanya és a melléképületek sárzását is б végezte. A padlást legtöbbször esős időben sározta amikor kint nem lehetett dolgozni. Ha hosszabb ideig esett az eső, hazaküldték, s míg fel nem szikkadt a föld, otthon maradt. (Nem kellett enni adni neki). Ez nagyon ritkán törtért, mert mindig tudtak munkát adni. Az első világháború előtt több betyár volt, mint azután. VIII. Tanyások A Pusztán ritkán lehetett üres tanyát találni. Előfordult, hogy az üres tanya körüli földet a gazda haszonbérbe vagy feléből kiadta, s a bérlőnek nem kellett a tanya; egyezség tárgya volt, hogy ki adja ki a tanyát. A körülmények döntötték el, hogy az üres tanyát a gazda vagy a bérlő hogyan hasznosította. A pusztán háromféle tanyás volt: béres-tanyás, féléves-tanyás, és ingyenes tanyás. 1. Béres-tanyás Ha a nagyobb gazdaságban volt lakás a cseléd részére, akkor a gazda béres-tanyást eresztett bele. Kommendes éves bérösnek is hívták, az orosháziak pedig tanyás-béresnek nevezték. A tanyás-béresek sokszor a gazda közeli kistanyájából jártak át, a gazda jobban szerette, ha nem egy tanyában laktak. A gazdaságoknak szükségük volt egy olyan idősebb béresre, aki a többi cselédet a gazda parancsa szerint irányította. A béresek közül ő volt az első, öregbéresnek, béresgazdának is hívták. Voltak olyan gazdák is, akik a közvetlen irányítást is maguknak tartották fent. A béres-tanyás családos embei volt, ezért a gazda kommenciót mért neki, akárcsak az uradalmi cselédeknek. Mind a gazdaságnak, mind a béres-tanyásnak előny volt, ha a béresnek munkabíró családtagjai voltak, mert a gazdaság rendszerint alkalmazta őket. Béres-tanyás kevés volt a Pusztán. A nagyobb gazdaságokon kívül ritkán a kisebb gazdaságokban is alkalmazták, ha pl. a gazda fiatalon halt meg, ilyenkor az özvegy béres-tanyással és egy éves kanásszal gazdálkodott mindaddig, míg fia, fiai fel nem nőttek. Szent Mihálytól Szent Mihályig fogadták meg őket, vagyis a gazdasági év elejétől a gazdasági év végéig Ez érthető is, mert a béres-tanyásnak hurcolkodnia is kellett, s az nem történhetett télvíz idején. Rendszerint hosszabb időt töltöttek el egy helyen. A béres-tanyás a gazdaságban előforduló mindenféle munkát végezte — beleértve a a tanya karbantartását is. Sok esetben a felesége a gazdaság teheneit fejte, s ezért minden reggel egy liter tejet kapott. Ha a gazdaasszonynak segített, azért külön díjazás járt. Sok esetben bejártak mosni, meszelni, libát tépni, vajat köpülni stb., sokszor hívás nélkül is mentek. A béres-tanyás bére általában a következő volt : 20 q búza, 4 q árpa, 1 kishold kukoricaföld (bevetve), 400 • veteményesföld (felszántva), disznótartás : egy anyakoca nyári szaporulatával, kevés helyen tehéntartás, szabad tűzrevaló, 1 pár csizma, kevés pénz, amely 100—150 pengő körül mozgott, valamint kommenció: szalonna és só. Egy béres-tanyás szerződése: „Alulírottak a következő feltételek mellett megfogadták Tóth Mihály H. M. Vásárhelyi lakost kommenciós éves béresnek. A bér időtartama 1941től 1942. októberig. Bére a következő: 204