Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

I. A LEGENDÁKTÓL A TÉNYEKIG (az 1770-es évek előtti időszak)

Mondják azt is, hogy a bajmóci határban a parasztok szántás közben nem ritkán gránátnak mondott köveket gyűjtenek össze; ez a gránát a homályos és átlátszatlan drágaköveknek egy míniumvörös színű fajtája. (...) [Az alabástrom] legnagyobb tömegben Erdélyországban fordul elő, ahol Torda vármegyében, nem messze az ugyancsak Torda nevezetű mezővárostól van egy hegy, amelyet az ottani lakosok anyanyelvükön Dobogónak neveznek: ez a hegy teljes egészében alabástromból áll, mégpedig olyanból, amelyik rendkívül alkalmas arra, hogy szobrokat, oszlopokat, különféle fajtájú edényeket, de mindenek előtt kenőcsös tégelyeket készítsenek belőle. A könyv jelentős részét azonban nem az ilyesféle „topográfiai" adatok teszik ki. Csiba a bányászati és kohászati vonatkozású leírások közlése mellett kérdés-felelet formájában igyekezett tudományos magyarázatot adni az ércek, ásványok keletkezésére, tulajdonságaira. A hegyikristályok keletkezéséről írottakat közöljük ízelítőül: Nem tudom, hogyan találta ki Plinius és vele együtt némely más szerző is, hogy ez a kristály megkövesedett jégből, vagyis a legnagyobb hidegben megjegecesedett és megkeményedett vízből áll. Bárki könnyen meggyőződhetik ugyanis arról, hogy ez a vélemény távol áll az igazságtól: részint azért, mert a kristály nem olvad fel a tűzben, mint a jég (...), hanem porrá ég ki, ahogyan a kövekkel történik; részint azért, mert a kristály a száraz éghajlati öv legforróbb vidékein is bőségesen terem, részint pedig azért, mert ha acéllal megütjük, akkor sok tűz pattan ki a kristályból, s nyilvánvaló, hogy ezt nem lehet elmondani a vízről, bármilyen módon legyen is az megkeményedve és megfagyva. A hegyikristály tehát a hegyek boltozataiban megbúvó igen tiszta sónak a rendkívül finom kigőzölgéseiből és gőzeiből keletkezik, amelyek a föld legbelső és csaknem teljesen észrevehetetlen szálain keresztül felemelkedvén a sok átszűrődés révén előkészítve és végül a kristályképződésre alkalmas helyen összegyűlvén, a beléjük adatott megkövesítő pára hatására tömeggé sűrűsödnek össze. A további, némiképpen ásványtani vonatkozású nagyszombati disszertációk közül megemlíthető még Csiba értekezése Magyarország csodás vizeiről (1713), Bartakovics József és Schmitth Miklós bányászati tárgyú verses (!) disszertációja, mely többek között magyar szószedetet is közöl (1748). Honfitársaink közül a szőlőn nőtt aranyról értekezett Johann Christoph Huber (1733) és a gyémántról Fábri János (1737) Halléban.

78 I/C.2.2. Magyarországi természetbúvárok művei Az ásványtani jellegű szakirodalom oroszlánrésze a többnyire orvosként (is) működő természetbúvárok tollából eredt. Ezek általában cikkek, illetve nyomtatásban megjelent levelek; egyetlen könyvről tudunk csak megemlékezni, ezt az erdélyi polihisztor, Köleséri Sámuel írta. A Hollandiában bölcsészeti, teológiai és orvosi doktorátust szerzett Köleséri egyike volt „az igazán nemzetközi jelentőségű magyar természettudósoknak".

79 1700-tól az erdélyi aranybeváltás és pénzverészet főfelügyelője volt, így nemcsak több ezer kötetes könyvtárán alapuló irodalmi ismereteit, de gyakorlati tapasztalatait is beépíthette Római-dáciai aranybánya címmel 1717-ben megjelent müvébe (12. ábra).

80 Csiba, S. (1713): Dissertatio historico-physica de admirandis Hungáriáé aquis. Tymaviae: Typis Academicis; Huber, J. Ch. (1733): Dissertatio inaug. phys.-chem.-medica de auro vegetabili Pannóniáé. Halae Magdeb.; Fábri, J. (1737): Dissertatio inauguralis medica de adamante. Halae Magdeb.: Typ. Hilligeri; Schmitth, N. és Bartakovics J. neve alatt is (1748): Metallurgicon sive de cultura fodinarum auri, & argenti. Adjectus indiculus vocabuiorum quorundatn ad aurariam argentariainque spectantium. Latine, hungarice et gerinanice.. Tymaviae: Typ. acad. soc. Jesu. 79 Zemplén (1961: 205); Faller (1968). 80 Köleseri de Keres-eer, S. (1717): Auraria Roniano-Dacica. Cibinii: Typ. publias.