Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)
V. A TOPOGRAFIKUS ÉS LEÍRÓ ÁSVÁNYTAN FÖLDTANI KERETBEN (az 1940/50-es évek fordulójától az 1980-as évek közepéig)
Daridáné Tichy Mária és munkatársai (1984) a Velencei-hegység keleti részén található elváltozott andezites vulkánitok leírása kapcsán bemutatták e hazánkban még kevéssé ismert kőzettípusok ásványparagenezisét. Az intézeti kutatások anyagvizsgálati hátterét biztosító munkatársak számos intézeti és külső szerzőnek voltak társszerzői (1. pl. az V.5.2. részt), illetve adatszolgáltatói. Különösen az 1960-as évektől egyre több önálló módszertani közleményt, illetve kifejezetten ásványtani publikációt jelentettek meg. Koblencz Vera huntitot írt le Dorogról (1953, Nemecz Ernővel). A budapesti műegyetemen végzett, és 1943-tól az MKFI kémiai laboratóriumot vezető Csajághy Gábor (1935-70) elsősorban elemzéseivel segítette az ásványtani kutatásokat. Saját ásványtani közleményeiben a montmorillonit szerkezeti képletével foglalkozott (1958, Emszt Mihállyal és Szepesi Károllyal) és pirites ásványkiválást ismertetett a tatabányai medencéből (1959, Zamaróczy Dezsővel). Szabóné Drubina Magda a bakonyi mangánérctelepek ásványtani ismeretéhez járult hozzá (1957, 1961). A pályáját a MASZOBAL-nál kezdő, majd 1957-től a MÁFI-ban folytató, 1965-74 az MTA GKL-ben, majd a Magyar Alumíniumipari Tröszt főgeológusaként dolgozó Bárdossy György számos hosszabb-rövidebb tanulmányban foglalkozott a magyarországi bauxitok ásványtani, geokémiai és teleptani jellemzőivel. Korszerű kutatási módszerek felhasználásával elért eredményeit a Magyar bauxit geokémiai vizsgálata című munkában foglalta össze (angolul 1959-62, magyarul 1961). Később vizsgálatait külföldi előfordulásokra is kiterjesztette. Az 1970-es évek elején Pantó Györggyel a bauxit elektronmikroszondás ásványtani és szöveti vizsgálatának úttörője. Az 1977-ben magyarul, 1981-ben oroszul, majd 1982-ben angolul megjelent Karsztbauxitok című kézikönyve osztatlan nemzetközi elismerést aratott. Itt csak a leíró ásványtani vonatkozásokat is tartalmazó írásaira térünk ki, melyekben melanteritet (1954) és aluminitet (1968, Sajgó Csanáddal) publikált a szőci bauxitból, ismertette a bauxit agyagásványait (1966), a világon elsőként írt le bauxitból ranciéitet (G. W. Brindleyvel, 1978, a görögországi Iteából), majd bassanitot és metabázaluminitet (1979; több társszerzővel, Bicske Csordakútról, 89. ábra), jellemezte a bauxitban található pirittípusokat (1972, Pantó Györggyel) és ritkafémásványokat (1973, Pantó Györggyel; 1976, Pantó Györggyel és Várhegyi Győzővel). A MÁFI röntgendiffrakciós laboratóriumának vezetőjeként elsőnek közölt hazai kovásodott fatörzsek anyagára, illetve a bakonyi jura radiolaritok ásványos összetételére vonatkozó vizsgálati eredményeket (1961, 1965). Nagyné Melles Margit röntgendiffrakciós úton vizsgálta a nagymányoki és szászvári kőszén meddőásványait (1965). Noskéné Fazekas Gabriella és Nagyné Melles Margit (1969) összefoglalást közölt a mecseki alsóliász széntelepek meddőkőzeteinek ásványos összetételéről. Viczián István először magmás kőzettannal foglalkozott, majd elsősorban a hazai üledékek agyagásványait és azok diagenetikus átalakulásait vizsgálta. Ez utóbbi témára vonatkozó nagyobb áttekintést közölt 1975-ben. Számos cikke tartalmaz a hazai agyagos kőzetek ásványos összetételére vonatkozó adatokat. Az egyedi ásványleírások közül megemlítjük, hogy szaponitot írt le a Kisbattyán-1. sz. fúrásból, különlegesen nagy K-tartalmú nátrolitot ismertetett a mecseki fonolitból (1971), hazánkból először írt le paragonitot (1973, Lelkesné Felvári Gyöngyivel), biotit/klorit kevert szerkezetet határozott meg a
