Papp Gábor szerk.: A dunabogdányi Csódi-hegy ásványai (Topographia Mineralogica Hungariae 6. Miskolc, 1999)

A dunabogdányi „hidroantigorit" (Papp Gábor, Dódony István, Földvári Mária és Lovas György)

A Csódi-hegyi hidroantigorit 129 ben újabb IR-spektrum található. További adatokat közölt Erdélyi & Veniale (1970), majd Veniale (1972), utóbbiak közül a kombinált vízvesztési és termikus görbék, illetve a hőkezelt mintáról készült IR-spektrum a leginkább érdekes. A hidroantigorit státusa Az IMA CNMMN* megalakulása (1959) előtt az új ásványfajok státusával kapcsolatban a nemzetközi szakmai közvélemény ítélete elsősorban Michael Fleischer referátumain, illetve Max H. Hey ásványnévlistáin nyugodott. Fleischer (1959) úgy vélte, helytelen az a feltevés, hogy az összes H20+ hidroxilként van jelen az ásványban, de még ha így is lenne, 5% OH-felesleg nem igazolja az új ásványfaj bevezetését. Hey (1961) állásfoglalása szerint a hidroantigorit „fölösleges név egy csekély H20+-tÖbblettel jellemezhető antigorit számára". Az ásvány státusa azért is maradt napjainkig tisztázatlan, mert a különböző módszerekkel végzett vizsgálatok eredményei más-más, elsősorban nem a hidroantigoritra irányuló publikációkban jelentek meg (1. az előző bekezdést). Később Erdélyi & Veniale (1970), majd Veniale (1972) egy félbemaradt átértékelési kísérlet során hidrokrizotilként említették az ásványt. Ez utóbbi nevet a nemzetközi kézikönyvek nem tartalmazzák, és a hidroantigoritot jelenleg is OH-többlettel bíró antigoritként tartják számon (Strunz & Tennyson, 1982; Clark, 1993). A Csódi-hegyi hidroantigorit státusának tisztázása érdekében a rendelkezésre álló mintákat röntgen pordiffrakciós, transzmissziós elektronmikroszkópos, termikus és infravörös spektroszkópos vizsgálatoknak vetettük alá, az eredményeket összehasonlítottuk az irodalmi adatokkal és megkíséreltük egységes értelmezésüket. E cikkben összefoglaljuk legfontosabb vizsgálati eredményeinket és következtetéseinket. A hidroantigorit-hidrokrizotil kérdésről egy további részleteket tartalmazó, angol nyelvű publikációt is közzé fogunk tenni. A vizsgált minta megjelenése és fénymikroszkópos szövete Kijelölt típuspéldányt-nem sikerült feltalálni, így a legtöbb vizsgálatot az Erdélyi által gyűjtött, és az ELTE Ásványtani Tanszékének elektronmikroszkópos laboratóriumában 145. számon őrzött, „hidroantigorit 7/II" cédulával ellátott mintán végeztük, amelynek megjelenése az Erdélyi (1959) által leírtakkal megegyezett: halvány rózsaszínű, viaszos fényű, zsíros tapintású, tömött, kagylós törésű. K - 2,5 (Erdélyi et ai, 1959, szerint 4); p = 2,42 g/cm3 (Erdélyi et al., 1959). A minta apró üregeit vékony, szederjes kéreg borítja. A szintén vizsgált 142. sz. minta zöldesfehér színű. Vékonycsiszolatban (1. ábra) igen halvány zöldessárga. +N-ok között szálkásérdes megjelenésű, szabálytalan blokkokra tagolódik, melyeket hosszant szálas yszerpentinerek választanak el egymástól. A főzónajelleg - amikor egyértelműen megállapítható - a blokkokon belül is pozitív. E sajátságok megegyeznek az Erdélyi et al. (1959) által közöltekkel. * Nemzetközi Ásványtani Szövetség, Új Ásványok és Ásványnevek Bizottsága.