Tóth Arnold (szerk.): Néprajz - muzeológia: Tanulmányok a múzeumi tudományok köréből a 60 éves Viga Gyula tiszteletére (Miskolc, 2012)

A TÁJ ÉS A TÁJFORMÁLÓ EMBER - HEVESI ATTILA: Fa és kő külön-külön meg együtt (Valamit a kalotaszegi magyarság temetőinek sírjeleiről)

A medence főbb természetföldrajzi vonásai 500-600m tszf-i magasságban kinyílik a látóhatár: természetföldrajzilag ez a Kalotaszegi-medence, amelyet Ny-ról a Bihar és a Meszes (1849, ill. 998 m), D-ről a Gyalni-havasok (1826 m), É-ról a Szamosi-hátság, ÉK-ről a Kolozsvári-dombság (667 m) fog közre. K-nek a Kis-Szamos, É, ÉK-nek a (Nagy)Szamos felé csordul ki; Ny-nak a Körös hagyja el sebesedni. Tagolt, hegységi-dombsági keretéhez képest széles, lapos medencetáj (nem lapály!). Laposságának fo oka, hogy felszínét olyan óharmadidőszaki - eocén, koraoligocén - tengeri üledékek réteglapjai hordozzák, amelyek csaknem vízszintes helyzetüket szárazulattá válásuk közben és után többnyire alig módosulva őrizhették meg-, nem gyűrődtek s alig törtek össze. Az egymást váltogató meszes, homokos, agyagos üledékek különböző keménysége következtében a medence tetősíkjai többnyire lépcsőzetesen emelkednek egymás mellett-fölött. (E természetes lépcsőzöttséget használta föl és erősítette meg a honfoglalástól a 20. század derekáig a magyarság földművelése.) A medence közepének 745 m tszf-i magasságú háta a népdalban is megénekelt, Körösfő (Izvoru Cri^ului) fölé EK-ről emelkedő Riszeg-tető. Nevét a tetején tavasszal tömegesen virágzó boroszlán (Daphne sp.) bódító illata után kapta. „Belseje", azaz középső része sajátos vízválasztó térség, ahonnan Ny felé a Körös, a Kalotától, majd a Sebestől megerősödve és megsebesedve, a Révi-szoroson át a Tisza-Duna-medencébe (Alföld) tart; a szinte bennszülött Nádas- és a Kapus-patakot a Biharból, a Gyalui-havasok „alatt" érkező Kis-Szamos viszi Kolozsvárnak, az Erdélyi-medence ENy-i harmadába, a Meszesből összeszedődő Almás-patak EK-nek igyekezve pedig a már egyesült Szamosokba jut. A valódi-mérsékelt öv mérsékelten szárazföldi tartományában fekvő medence természetes növénytakaróját - tengerszintfölötti magasságának megfelelően - lombos erdők különböző társulásai alkották. Közülük legelterjedtebbek a cseres és a mészkedvelő tölgyesek voltak, az É-i lejtőkön gyertyánnal, azok legalján bükkel is elegyedve. Az említett fő vízfolyások és mellékpatakjaik mentén „följebb" égeresekkel, lennebb ártéri ligetekkel tarkítva. Az emiitett társulások maradványaival, persze változó arányban, mindenütt találkozhatunk. Mindezeknek megfelelően leggyakoribbak a közepesen kilúgozott barna erdőtalajok, amelyek földművelésre lényegesen alkalmasabbak, mint a hegységkeretéi. Ezért és a medence környékéhez képest tagolatlanabb domborzata - nem igazán mély völgyek szabdalta széles, szelíd lejtőjű, fennsíkszerű hátak - okán megtelepedésre sokkal alkalmasabb, mint a határoló hegy- és dombvidékek. Tehát ún. „életkamra", település-fészek. Az első ilyen, ha a Tisza-Duna-medencéből jövünk a Révi-szoroson vagy a Király-hágón át; és, ha az Erdélyi-medence felől érkezünk, még egyszer látunk hegységek közrefogta lakható tájat, mielőtt „kimegyünk" az Alföld alig végiglátható rónáira. A (magyar) néprajzi Kalotaszeg Kalotaszeg. Természetföldrajzilag „afféle" kis középtáj, a Tisza-Duna meg az Erdélyi-medence között. Néprajzi határa helyenként szűkebb; máshol, főleg a Nádas- és az Almás-patak mentén kilóg a medencéből. A néprajztudomány, amint közismert, az említett vízfolyásokhoz igazodva három részre tagolja Kalotaszeg magyarságát: a Bihar alatti Felszeg a Kalota és a Körös mentén, az A/szeg az Almás-patak völgyrendszerében, K-en pedig, Kolozsvár felé a Nádas-mente. A honfoglalás után - Györffy György térképe 544