Nagy Attila - Sike Gábor: Volt egyszer egy stadion. A diósgyőri sportpályák története 1908-2016 (Miskolc, 2017)

fl VIDÉK FELLEGVÁRA Az újjáépített stadion első mérkőzését a DVTK a Csepellel vívta 1968. május 26-án, amely 1-1- es végeredményt hozott, a diósgyőriek gólját Szurgent szerezte a 26. percben 27.000 néző előtt. Ekkor a győri Rába ETO-stadion felépü­léséig (1977) a vidék legnagyobb stadionjának számított a diósgyőri, melyet rendszerint meg is töltöttek a szurkolók. Hivatalosan csak pár nappal későbbjúnius 7-én, egy nemzetközi torna keretében avattak fel az újjávarázsolt sporttelepet. Az ünnepségen beszédet mondott Pesti György, a klub elnöke, egykori kiváló játékosa, aki ezzel jelképesen „birtokba vette" az új arénát. Az erre az alka­lomra rendezett „minitornán” a Poprad és a Trinec csapata vendégeskedett Diósgyőrben. Ez az év hozta meg minden idők legnagyobb nézőszámát is: a Ferencváros vendégjátékát a helyi tudósítások szerint 35.000 néző látta a helyszínen. Sikeres korszak kezdődött, hiszen a piros­fehérek egészen az 1972/73-as bajnokságig az élvonalban vitézkedtek. Ebből a korszakból az a legemlékezetesebb, hogy a Diósgyőr két­szer is szerepelt a Közép-Európa Kupában. Az 1967/68-as pontvadászatban a Crvena Zvezdától idegenben 3-0-ra kikapott, Diósgyőrben 3-1-re nyert. Az 1970/71-es szezonban a Lokomotív Kassát otthon 2-0-ra verte meg, idegenben gól nélküli döntetlen született, a Celik Zenica ellen Miskolcon még sikerült nyerni 1-0-ra, ám idegenben 4-1-es vereség következett. A hetvenes évek közepén kezdetét vette a DVTK történetének legfényesebb korszaka: Szabó Géza vette át a csapat irányítását, akivel kétszer Magyar Kupát (1976/77,1979/80), egy­szer bronzérmet nyertek (1978/79), és eközben sikeresen szerepeltek a nemzetközi porondon is. Először 1977 őszén a Kupagyőztesek Eu­rópa Kupájában a török Besiktas volt az első ellenfél, amely az odavágót 2-0-ra megnyer­te, ám a visszavágón a diósgyőriek kiütötték ellenfelüket: az 5-0-ás győzelem a klub törté­netének egyik legemlékezetesebb mérkőzése. A jellegzetes,bástyaszektorokat" a montreali stadionról mintázták (Forrás: HÓM HTD, illetve Internet) 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom