Kurta Mihály - Pató Mária (szerk.): Múzeumandragógia (Múzeumandragógia 1. Miskolc-Szentendre, 2010)
KURTA Mihály: MÚZEUMANDRAGÓGIA ÉS MÚZBUMMEDIÁCIÓ. INNOVÁCIÓS TÖREKVÉSEK A MÚZEUMI KULTÚRAKÖZVETÍTÉSBEN
36 I. ORSZÁGOS MÚZEUMANDRAGÓGIAI KONFERENCIA Az egyetemes tudás, a releváns tudás már rég nem arról szól, hogy egységes tudásismerettel kell rendelkeznie az emberiségnek, hiszen bemutattuk és folyamatosan értekezünk a különbözőségről, hanem arról szól, hogy felelősségteljes ismeretet nyújtsunk az ember számára arról, hogy a múzeum szerint mit jelent a kinyilatkoztató tudás, mit jelent a mérések, vizsgálatok, kutatások alapján felállított tan—tételtörvényszerűség vagy tudás. Más a feladata a kutató muzeológusnak, hiszen legjobb tudása szerint a tudományos eredményeket kell gyarapítania, és más a felelőssége a múzeumpedagógusnak, a múzeumandragógusnak, aki a látogatót, a közönséget abban segíti, hogy képes legyen az egyén, a közösség helyi, európai, egyetemes környezetének és önmagának releváns értékelésére, önértékelésére, autentikus, toleráns értékítéletekre. E részben verifikált — tudott —, részben nem verifikált — hitt — ismeretek szimbólumokban fejeződnek ki. A múzeumi gyűjteménynek mint a kulturális örökség széleskörű ismeretterjesztési és tudományos célú bemutatása, a hozzá kapcsolódó múzeumandragógiai narratíva nemcsak a tanítás, tanulás, tanuló eddig ismert kapcsolatrendszerét állítja új dimenzióba azzal, hogy paritásra épülő múzeumi felnőttoktatási gyakorlatot alkalmaz, hanem új kísérletként kiterjedtebb informális kapcsolatokat teremt annak céljából, hogy a kinyilatkoztató tudás, a nyugati civilizációtól eltérő tudás is megismerhető legyen. A múzeumi informális tanulás paritásos formája, a felnőttek közötti bipoláris tanulási kapcsolat manifesztálódik a muzeológus és adatközlő között, amikor az adatközlő, a hagyományőrző az adott terepen megmutatja és tanítja a tárgy, a hagyomány stb. lényegét, eredeti funkcióját a muzeológusgyűjtőnek, a muzeológusgyűjtő pedig elmeséli az adatközlőnek, a hagyományőrzőnek a tárgy elmélettörténeti hátterét, az általa gondolt tudományrendszerhez kapcsolódó tárgy funkcionális és történeti jelentőségét. A múzeumi kultúraközvetítésben meghatározó jelentősége van az informális kapcsolatoknak. Informális kapcsolatról beszélünk abban az esetben, ha a résztvevők önkéntesen, választással kerülnek egymással viszonyba, s a kapcsolat fennállása során mindvégig lehetőségük van a kilépésre. 4 0 Az egyetemi kulturálismediátorképzés pécsi tervezete - Ma.Szak — mint formális képzés reményt keltő. Remélhetőleg a kulturálismediátor-képzés felhasználja az Országos Múzeumandragógiai Konferencia elméleti és gyakorlati tapasztalatait is, és reméljük, hogy a kulturális mediátor szakon egyetemes érvényű tananyagot oktatnak, tanítanak, olyan curriculum rendszert építenek fel, amely a nyugati civilizáció tudásrendszerét és más civilizációk eszme- és filozófiai rendszerét autentikus módon bemutatja, koncentrál a kisebbségi kultúrákra, felkészíti a szakembereket, a társadalmat a bevándorlók fogadására, a sokat hangsúlyozott konfliktusok kezelésére is. A képzési terveket tanulmányozva egyetértünk: nem vádolható a képzés azzal sem, hogy miniatűr méretben ismétli a művelődésszervező főiskolai képzés curriculum-rendszereit, a tantárgyak modulokba sűrített felépítményei nemcsak a törzskép4 0 CSEPELI György 2003. 32-36.
