Viga Gyula - Viszóczky Ilona szerk.: Egy matyó értelmiségi életútja. Száz éve született Lukács Gáspár (Miskolc, 2008)

Matyó tájnyelv

Igék: ábrándozik (elámolyodik), kíllógyik (feszeleg), beleállapogyik (beletörődik), gépel (csépel), feléréz (felébred) stb. Idegen szavak is szép számmal kerültek be a nyelvbe, nemcsak a német, hanem még sokkal inkább a szláv nyelvekből: firhang (függöny), sure (kötény), kaszroly (lábas), Stander (kádféle), tkimflyis (harisnya), rmsling (csalamádé), fürüstök, rokk (kabát), otréc (cím); kuzsu (női bekecs báránybőrből), verepce (rácsos félajtó, hogy az ákatok be ne menjenek a pitarba, melynek ablaka nem volt), kurumpi és még sok más. Érdekesek az olyan metonímiás (jelentéstapadásos) jelentésváltozások is, amikor egy különben közismert szóhoz az itteni környezetnek megfelelő jelentés tapad: tartó (szénatartó neve az istáUóban), végez (az ákatok körük munkát végzi el az istáUóban éjszakára), hidas (lábakra épített sertésól fából), hídlás (az istáUó deszkapaUózata), hívogató (vőfé, aki versezet mondásával hívta meg a rokonságot a lagziba), fialnyi mégy (a kukorica mekékhajtásait szedni), tévő (négyszögletű lap, meUyel betámasztották a búbos nyílását), fazekas (kredenc) stb. S hadd áüjon itt most mutatóba, a teljesség legtávolabbi igénye nélkül, egy szerény összeálktás olyan szavakból, melyeket a köznyelv egyáltalán nem ismer, de a nyelvjárásokban sem igen élnek, szinte kizárólag a matyó szókincs tartozékainak tekinthetők. Természetesen itt még egyszer és még nagyobb nyomatékkal hivatkoznom keU arra, amit már a bevezetőben mondottam: e szavak jó része kiveszett már a mezőkövesdi nyelvhasználatból is, eltűntek, iUetve feledésbe merültek a letűnt életformával, melynek nyelvi kifejezői voltak. Nemcsak bizonyos régi használati eszközök nevére gondolok, hanem olyan meUéknevekre s még inkább igékre, amelyek a matyóság sajátos gondolat- és érzésvüágát, valóságérzékelését tükrözik, egy olyan vkágét, melynek elkülönözöttsége, önmagába zártsága, belterjessége már a két vüágháború között is gyengülőben volt, a második világháború után pedig jószerivel megszűnt. A matyó tájnyelv vizsgált korszakában azonban, a 20-as és 30-as évek fordulóján mindez még élő valóság volt. Néhány közismert tárgy vagy fogalom neve: karúlás (a lányok vasárnap délutáni korzója), hérész (a menyasszony „lánybarátainak" búcsúzó menete a „vőlegényházhoz"), kontyoló (az új menyecske avatása), tok (az asszonyok kontyára tűzött kemény, kúpalakú fedő), dikó (saját készítésű prices az istállóban), kamó (vashorog hosszú nyélen szalmahúzásra a kazalból), papja (a búzakereszt befejező felső kévéje), csobolyó (kis, lapos hordó nyáron az ivóvíznek a határban), lóhívés (nyitott félszer, ahová nyáron a lovakat kikötötték), gurásztej (az eUés után fejt tej főzve), vértelek (a háztető bedeszkázott elülső része, rendszerint faragásokkal), görhe, málé, zsámiska (kukoricaksztből készült pogácsa, lepény és gombóc), pipícs (különleges alakú fonott