Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramatikus népszokások IV.

(Borbélymaszkos aCakpskpdók^ A népi játékok általánosan ismert és kedvelt szereplője volt a borbély alakoskodó, aki az etnológiai párhuzamok tanúsága szerint nem pusztán mesterséget utánzó személy, hanem benne az egykori férfiavató rítusok szereplőjének az emléke őrződött meg. Művelődéstörténed tekintetben kapcsolódik az orvos alakjához is. Az adatokból megállapítható gyógyító — elsősorban foghúzó - szerepe kiemeli őt a mesterségeket megjelenítő többi alakoskodó közül. A borotváló személy pedig más kapcsolatban — függetlenül a borbélymesterségtől — a férfivá válás egyik jelképe, az arcszőrzet rituális eltávolítója. Kétségtelen azonban, hogy a játékváltozatok többségében ezeknek a funkcióknak nincs már jelentősége és a borbélymesterség utánzása, s azzal együtt a komédia lép előtérbe. A borbély alakoskodó a dramatikus szokások különböző változataiban megjelent. A felvonulós játékokban éppen úgy ott találjuk, mint a szobai jelenetekben a székelyektől a palócokig az egész magyar nyelvterületen. A hevesi palócok (Ostoros, Novaj) farsangi menetének elmaradhatadan szereplője volt a borbély társával, a köszörűssel.

1 Az utcán mindenkit meg akart borotválni, éppen úgy, mint a csallóközi dőrék alakoskodó borbélya, akit bolond királynak neveztek.

2 Rendkívül figyelemre méltó a csíki farsangi felvonulók borbélya, aki egy cigány alakoskodó szájából lófogat húzott ki.

3 Néhol (pl. gömöri falvak) répából vagy krumpliból készített, s a játékos szájába előzőleg behelyezett fogat emelt ki a borbély a nézők nagy derültségére. Hasonló jelenete volt a szatmári foghúzónak is. A borbélyjáték mindig biztos siker volt. Nagyobb előkészületet nem igényelt. A borbély többnyire egyedül szerepelt a felvonulós játékokban. Ilyenkor „pácienseit" a közönség, a nézők közül igyekezett kiválasztani. A szobai jelenetekben a páciens mindig szükséges volt, akit rendszerint a jelenlévők közül „erőszakoltak" erre a feladatra, olykor azonban a játék szereplőjeként jelent meg, s vele a mester segédje vagy inasa. A felszereléshez rendszerint egy fakés vagy az azt helyettesítő bot, egy veder vagy lavór, borbélypamacs vagy meszelő ecset, szappanhab vagy az azt helyettesítő liszt, esedeg mész, néha törülköző tartozott. Egyes változatokban juhnyíró olló és a púdert helyettesítő korom is a kellékekhez tartozott. Az ötletesség és az improvizáció nagymértékben hozzájárult a játék sikeréhez. A jelenet lényegében abból állt, hogy a páciens arcát, fejét a répás habbal, mésszel vagy liszttel bepacsmagolta. A játéknak voltaképpen ez a legkomikusabb része. A „borotválás" lényegében már csak záró aktus vagy átmeneti mozzanat azokban a változatokban, amelyekben a játék hármas tagolódású. Ez esetekben a jelenet poénját a borotválási aktus után az adta, hogy a habos (meszes) edényt a páciens fejére borították, vagy a habtól megtisztított arcot a borbély „észrevétlenül" korommal bekente. A játék az ún. pantomim darabokhoz tartozott. A szereplők nem beszéltek, csak néhány változatban fordult elő, hogy a megborotválandó személyt az inas szóval invitálta az aktushoz. Az azonban már gyakoribb volt, hogy a páciens a művelet közben káromkodott és obszcén szavakkal illette a borbélyt. Különösen figyelemre méltó a lakodalmi borotválás, borbélyjáték. A keleti palócoknál a farsangi szokáskörrel is kapcsolódik ez a lakodalmi játék, amelyben a násznagyot (és más alakoskodó játékosokat) egy taligán a házához vitték, ahol a násznép jelenlétében fakéssel megborotválták. A borotválás a lakodalomban szobai jelenetként az alföldi területeken általános volt. Ennek a játéknak a férfiavatással való összefüggését a házasságkötés alkalma jól bizonyítja. Erre még visszatérünk. A magyarhoz hasonló borbélyjátékokra bőséggel találunk párhuzamokat az európai néphagyományban. Idevonatkozó példákat elsősorban a kárpát-medencei népek köréből említünk. A magyarokkal együtt élő nemzetiségek közül a játék főleg a szlovákok és a németek hagyományában