Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban
kitűnik, ezt azért teszik, hogy biztosítsák a termékenységet. A szokás fontos mozzanata, amikor a nyírfa csúcsát a földhöz hajlítják. Gyakran az ág csúcsát lefelé hajlítva a törzshöz kötik, illetőleg a vékonyabb ágból mintegy köralakot formálnak. Propp V. J. hangsúlyozza, hogy a népi elképzelés szerint a növekedési erő a csúcsban, az ágak végeiben rejlik, ahonnan azután mindenfelé szétterjed. A szokásokból világosan kitűnik az a törekvés, hogy ezt az erőt, a vegetatív erőt meg akarják őrizni, illetőleg, ami a legfontosabb, át akarják vinni a szántóföldre. 174 Propp V. J. rámutat arra, hogy az első kévével és az utolsó kévével, valamint a tarlón hagyott kalászokkal kapcsolatban is egészen világosan kifejezésre jut az erő megőrzésének és továbbadásának gondolata. Az első kévét nem tették az asztagba, hanem ünnepélyesen a házba vitték. Nem volt nagy, mindössze három-négy kis köteg kalászból készítették. Az elülső sarokba vagy a kép alá helyezték és virággal vagy kalászból font koszorúval díszítették fel. Amikor elérkezett a cséplés ideje, legelőször ezt csépelték ki. A kicsépelt magot a vetőmaggal keverték össze. Az első kévéből kicsépelt magnak különleges erőt tulajdonítottak és azért adták a vetőmaghoz, hogy a csíraképességet, a termékenységet biztosítsák. Az utolsó kalászokkal kapcsolatban hasonló szokások vannak. Az erő megőrzése a tarlón hagyott kalászokkal való rítusokban mutatkozik meg különösen. Az utolsó szálakat összekötik, a föld felé törik le a kalászokat, gyakran beássák a földbe. Ebben a rítusban Propp V. J. különösen igazolva látja a vegetatív erő transzpozícióját. Az aratatianul hagyott gabonában azt az erőt akarják a földnek visszaadni, amit elvettek tőle. 175 így tehát a természet körforgásában, a vegetáció életében a legnagyobb szerepe a személytelen erőnek van, amelyet az ember különböző rítusokkal igyekszik megragadni, megőrizni és továbbadni. Propp V.J. erőelmélete rendkívül meggyőző és az agrárkultuszokkal foglalkozó művének egyik alapvető elvi tételét alkotja. Eredményeihez nagymértékben hozzájárul az, hogy egy-egy kérdést a népélet, a néphagyomány egészének összefüggésében vizsgál. Nem az elmélethez keresi az adatokat, hanem a jelenségekbcSl szűri le következtetéseit, állítja fel elméletét. Az agrárszokások tárgyalásánál a legtöbb kutató az első, utolsó és a tarlón maradt kalászokkal kapcsolatos rítusokat a vegetációs erővel hozza összefüggésbe. így pl. Schneeweis E. hangsúlyozza, hogy az utolsó kévében koncentrált növekedési erő rejlik, amelyet a mágikus erő miatt kevernek a vetőmaghoz. 176 Megás G. A. a görög anyaggal kapcsolatban mondja, hogy az utolsó kalászokról úgy hiszik, azok a vegetáció erejét, a termékenység erejét tartalmazzák. Ezért arra törekednek, hogy a benne rejlő erők megszakítás nélkül megmaradjanak a következő évig. 177 Mindezek azonban az anyag elemzése nyomán nyert tanulságok, következtetések és nem az erőelmélettel, a vegetatív erő transzpozíciójával kapcsolatos fejtegetések. A vegetációs erőre vonatkozó nézetek - mint az eddigiekből látjuk - lényegében abból az alaptételből indulnak ki, hogy a már meglévő termékenységi erőt az ember meg akarja ragadni, megőrizni és továbbadni. A kutatók az agrárszokások jelentős részében az embernek ezt a törekvését látják. Elvi vonatkozásban azonban a kérdést kapcsolatba hozzák a vegetáció démonaival, isteneivel. Ez utóbbiak ellenében az elsőbbséget a vegetációban rejlő erőnek tulajdonítják. Ebben a tekintetben a vizsgálatok és az eredmények két irányba mutatnak, két álláspontban összpontosulnak. A kutatók egy része - mint pl. Stránská D. —, egyetlen állapotot rögzít: a vegetáció erejébe vetett hitet statikusan szemléli. Állandóan meglévő hiedelemnek tekinti, amely az emberi kultúra kezdetétől napjainkig követhető. Nem volt tehát szükség szellemre, amellyel helyettesítették volna 174 Propp V. ]., 1963a. 58—62.; L. még az utolsó szerepe a pünkösdi szakásokban: Sauermann D., 1968. 228 kk.; Az első kévéhez: Vecchi A,, 1963. 382 kk. 175 Propp V. ]., 1963a. 65-67. Idevonatkozóan 1. Zelenin D., 1927. 41-45. 11 T 6 Schneeweis E., 1953. 104. 177 Megás G. A., 1963. 133.
