Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

RUHÁZATI IPAR - Süvegesek és kalaposok (Gyulai Éva)

1612-ben új szabályzatot kap.

5 A kassai céh a városszövetségben elfoglalt primátusára hivatkozva a süvegesek között is főcéhnek tekintette magát, a többi királyi város azonban ellene fordult. 1629ben az eperjesiek tagadták a kassai süvegesek elöljárói jogosítványát, sőt a kassai legényeket sem engedték be Eperjesre. A süvegesek Nagyszombatba hívták össze gyűlésüket, ahol megerősítették, hogy a kassai inasokat és mestereket nem fogadják be maguk közé.

6 1627-ben a kassai tanács árszabást készíttet a város kalaposaival, akik az alapanyagok és eszközök óriási drágaságára panaszkodnak: a késmárki vásáron a kalapgyapjú mázsája ekkor 90 Ft, pedig korábban 80-nál soha nem volt több, s mégis alig lehet kapni, a kalapkarton tucatja 2 Ft, a csiszolóanyag (Sch/if) tonnája a korábbi 80 dénár helyett 3 Ft, a gyapjúcsapáshoz való bélhúr (Hütter Schuir ^um Wohlschlagen) tucatja 6 Ft, 1 Ft 18 dénárba kerül egy kád posztó-csapófa (an Khibel Tuchmacherstaub), 1 rizsma papír pedig 2 Ft, a faggyú (Inslel) fontja 12 dénár. Ezen felül inasokat és legényeket kell tartani, s őket naponta háromszor főtt étellel ellátni, hetibért adni nekik, ráadásul minden kalap után munkadíjat (Macherlon) adni nekik, ezen felül a gyapjúcsapónak és kártolónak is fizetni kell, sőt a fuvarosnak is, aki a 3 mérföldnyi távolságra lévő vásárra elviszi a kalapokat. A kassai kalaposok a gyapjú mellett hódszőrt (Wollen Kastor) is használtak, s legényeikkel háromféle terméket készíttettek, a kanonoki vagy papi kalapot (Khorenhuf), dupla süveget (getobbelten Hütt) és „alább valót" (Schieten). A legdrágábbat, a papi kalapot 95 dénárért adták, százát pedig 90 Ft-ért. Bár a kalapok nem szerepelnek a vásári limitációkban, a kassai kalaposok árszabása is jelzi, hogy százával készítették a kalapokat a 16—17. században, annál is inkább, hiszen a városban mint főkapitányi, kamarai székhelyen, vagyonos távolsági kereskedők lakóhelyeként több olyan idegen vagy nem magyar anyanyelvű tiszt, tisztviselő, kalmár élt, aki nem a magyar viseletet, hanem a nyugatias divatot követte, ráadásul a klerikusok, sőt az iskolák professzorai és diákjai kalapigényét is ki kellett elégíteni, ugyanakkor Kassa óriási piackörzetében is megjelentek különleges termékeikkel. A kalapdivat polgári jellegét jelzi, hogy Kassán német kalaposok (Handwerck der Teu

tscheu Hutmachern) kérnek szabályzatot a 18. század elején III. Károlytól, hogy a városban és körzetében (in dessen Kreys) kalapokat gyárthassanak. Német nyelvű szabályzatukban az alábbi mesterremek-darabok szerepelnek: hódszőrkalap, remek szőrkalap, illetve morva tisztagyapjúból készült kalap, valamint filcből készült gyapjúharisnya (Meisterstuck machen als da seynd ein halb Castor und ein könige Häriner wie auch von Mährischer Kern wo II ein Hut und ein Paar Knit-Socken von Filt^).

H A kassai német kalaposcéh 18. század eleji megújítása során a kalaposok, akárcsak Európa több céhében, a harisnyaszövőkkel alkottak egy társulatot. A kassai süveges/kalaposcéh működése folyamatos, 1700-ban a süvegescéh is szerepel a többi társulat között a kassai jegyzőkönyvben,

9 a 18. századból fennmaradt magyar nyelvű szabály-