Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

RUHÁZATI IPAR - Szabók (Gyulai Éva)

utal (NAGY-MIHALY-SZABÓMESTEREK CZÉHPECSÉTJE), a pecséten a gombkötők és szűcsök jelvénye is szerepel.

10 A Zemplén vármegyei Tokaj, amely nemcsak tiszai átkelője, hanem végvára és az élénkülő borkereskedelem miatt is regionális centrum lett, a kézművességben is vezető szerepet vitt a kora újkori Zemplén megyében. Szabói már 1576-ban megpróbáltak céhet alapítani a Kassától kért szabályzattal, de ekkor még nem sikerült a társulat megszervezése,

31 majd 1616-ban a céh tagjai Thurzó György nádortól kérik új szabályzatuk oklevélbe foglalását.

12 A magyar nyelvű artikulusokat feltehetően maguk a mesterek fogalmazták régi szabályzatuk alapján, s a 18. században többször megújítják. Tokajban tilos a szabóságon kívül más mesterséget űzni, vagy más kézművesmestert, szolgát felfogadni. A szabályzat tiltja azt is, hogy a mesterek egymást bérelt szállásukról „kirekesszék", a céh tagja ugyanis nem ígérhetett többet a szállásadónak, mint társa. Tokajban sem „vásáron, sem szálláson, sem piacon új ruhát nem árulhat" olyan, aki nem tagja a céhnek, kivéve az országos vásárokat. Nem tűrik meg céhen kívüli szabó munkáját — sem régi ruha átalakítását, sem új készítését — a városban, még tokaji lakosét sem. A mesterek mások által „elkrétázott" vagy „elmetélt" vagyis kiszabott munkát nem folytathatják, s egymás inasának elcsábítása is tilos, egyébként a céh megengedi, hogy egy mester több szolgát is tarthasson, de ha egy szegény mesternek szüksége van segítségre bizonyos munkájához, a céhen keresztül kérhet legényt attól, akinek „három vagy négy legénye vagyon". A tokaji szabályzat, különös módon, a céh társadalmi hátteréről is megemlékezik, hiszen különböző jogállású és társadalmi állású mesterek alkotják Tokajt és a társaságot. A mezővárosokban élők nehezen tudtak azzal a nehézséggel megküzdeni, hogy személyükben ugyan kiváltságosak voltak, de telkük jobbágyi volt, vagyis földesúri terheket kellett fizetniük. A tokaji szabók egy része is nemes ugyan, de a kincstári birtokon álló háza általában nem szabados, csak kevesen élnek nemes telken. Sok a szolgarendű, vagyis jobbágyi jogállású szabó is, s mind a nemesek, mind a jobbágyok gyakran űzik mesterségüket a céh kárára, akár maguk, akár az a „csavargó", akit házukba fogadnak. A tokaji céhnek, ha jobbágyi telken találják, jogukban áll az ilyen terméket lefoglalni, a nemes szabók viszont kiváltságaikra hivatkozva elhárítják, ha a céh felelősségre vonja őket. A tokaji céhmester nemcsak a tokaji, hanem a tarcali, bodrogkeresztúri vásárban is ellenőrzi a tokaji mesterek áruit, és ha minőségi kifogást észlel, büntethet, a legsilányabb munkát 2 Ft-ra.

33 A tokaji szabócéh mindaddig gyakorolhatta az egész Hegyaljára kiterjedő piacellenőrző (s így piacszerző) jogát, amíg a többi mezővárosban nem szerveződtek meg a céhek. A legtöbb céhnek azonban nem volt királyi vagy nádori szabályzat a birtokában, ezek általában a kassai céhhez fordultak, hiszen a kassaiaknak joguk volt kiváltságukat közvetíteni a régió kézműveseinek, mégpedig a kassai magisztrátuson keresztül, a privilégiumot