Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)

GODA GERTRÚD: A Herman Ottó ikonográfia

/. kép. Herman Ottó Ullafüreden, 1910 körül. Leszjh Andorfelv. (HOM HTD 84.1.15.) Herman egyik legismertebb fotográfiáját az 1890-től Miskolcon működő Zitkovszky Béla készítette. A hagyatékban megtalálható annak a szerző aláírásával ellátott, szépen kidolgozott példánya (2. kép). Ezt az érett karaktert ragadta meg tollrajzában Horváth Jenő (1891—?) (3. kép), majd a Herman Ottó szűkebb munkatársi köréhez tartozó Vezényi Elemér (1881—1965 körül) egy profilból megörökítésre került munkáját látjuk (5. kép). Ugyancsak a ritkán látott profilt mutatja az időskori fotósorozat egy darabja (4. kép). A másik, nagyon egyértelmű ikonunk Hermanról a műtermi környezetben, leginkább munkatársaival megjelenő, vadász küllemű férfié. A kivetített képek javarészt Pesten, az 1891-es ornithologiai kongresszus alkalmából készültek. Most nézzünk egy korábban, az 1888-ban, Norvégiában tett útja során készíttetett két szép fotót (6-7. kép)! E felvételek azt is elárulják, mennyire fontos számára az adott munkatársi közeg, a saját gondolatát frissen tartó konzultáció. Egyénieskedő különc? — Nem mondhatjuk, ha csak a praktikusságot vesszük számításba, a terepmunkát, de ha figyelembe vesszük akár az otthonról hozott ízlését is. Lehet, hogy édesapja is hasonló habitusú volt. A tiroü vadászos külső számára nem jelmez. Jókai Mór tardonai bujdosása idején hasonlóan rejtőzött, éppen azért, hogy azonosuljon környezetével, az erdő világáért felelős értelmiségiekkel. A soknemzetiségű Monarchiában tehát ez a „stüszis" megjelenés nem volt igazán feltűnő, legalábbis nem úgy, mint a városi környezetben ma lenne. Persze a pesti polgári körökben Herman viseltes terepruhája miatt különcködőnek, excentrikusnak számított, így a divatra oly kényesen adó fővárosban könnyű sikerhez juttatta a karikaturistákat.