Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

3. Gazdaság és munka

A szántók kiterjedését telekrészben, illetve űrmértékekből alakult területmértékekben számolták. Az egész telekhez a Barkóságban általában 24 hold föld tartozott, a fertályos (1/4 telkes) gazdának 6 hold földje volt. A tényleges helyzet azonban településenként változott, s például Ózdon 1731 -ben az egész telekhez egy köböl vetés és 2 szekér szénát adó rét tartozott. Kilósnak nevezték azt a földdarabot, amelynek a bevetéséhez egy kila (kb. 54 liter volt az erdőháti kila), köblösnek pedig azt, amihez egy köböl (kb. 94 liter) gabona kellett. Napjainkban a vékás föld 300 négyszögöles, a köblös föld pedig 1200 négyszögöles, megfelel egy magyar holdnak. A réteket embervágóban számolták (kb. 1000-1200 négyszögöl), s akkora területet értettek rajta, amit egy jó kaszás egy nap alatt levágott. Az utolsó jelentős erdőirtások 1900-1920 között urasági erdőkben történtek Domaháza, Kissikátor, Ajnácskő határában. Egy-egy család '/2-1 hold erdő kiirtását vállalta, s a föld megtisztításában apraja-nagyja részt vett. Télen kivágták a fát és a helyszínen szenet égettek belőle, vagy szálanként és ölfaként szállították az ózdi, ajnácskői vasútállomásra. Legnehezebb munka a tőkék kiemelése volt a földből. Előbb körül kellett ásni csákánnyal, a gyökereket elvágni fejszével és ortókapával, majd rudakkal kiemelni. A tuskó mindig azt illette meg, aki a földből kiszedte. Végül a gyökereket, apró gallyakat rakásokba gyűjtötték és elégették, hamuját pedig elhintették. Tavasszal a földet ortókapával felkapálták, ahol lehetett ekével szaggatták fel, s kukoricát ültettek bele. A meredek lejtésű óriásokat csak kapával lehetett művelni (6. kép). Esős nyarakon a kukorica jó termést adott, s az első termés mindig az irtást végző családoké volt. Ősszel - többszöri szántás után - búzát vetettek az új irtványba, de annak a termésén már fele-fele arányban osztozott a földbirtokos és a munkás. (Megesett, hogy csak tavaszi búzát vetettek, mert őszig nem tudták megfelelően előkészíteni a talajt.) Az első búzatermés a 15-16 mázsát is elérte holdanként, ami a szokásos termésátlag kétszerese volt ezen a vidéken. Egy 13 kivés csomó (kereszt) egy köböl búzát adott az új ortáson. A felesművelés szerződés szerint 3-6 évig tartott, s eközben a föld ki is merült. Utána parlagon hagyták, s bár a pallagokat rendszeresen legeltették, hamar elcsepjésedtek, felverte a kökény, a szeder, a csipke. Ezért tavaszonként felgyújtották a száraz füvet, irtották a tüskés bokrokat, égették az irtásról a gazt. Néhány (4-6) évi pihenés után ismét kitisztították, felkapálták vagy felszántották a pallagot. Az 1880-90-es években sok rétet, legelőt is feltörtek. Először kukoricát, utána három egymást követő évben búzát vetettek a felszántott rétföldbe. A telki földek az öröklések, válakozások folytán sokszor osztódtak, s esetenként egészen apró, keskeny parcellákra aprózódtak el. Némely település határában többször is volt tagosítás (pl. Dédesen 1848-ban elkezdődött, Domaházán 1900-ban, 1927-ben és 1940-ben zajlott), de sok faluban sohasem tagosították a birtokokat. Ezekben évszázados hagyományokat követve folyt a háromnyomásos gazdálkodás egészen az 1950-es évekig. Egyik járásba őszi gabonát vetettek, a másikba tavaszi kalászosokat és kapás növényeket, a határ harmadán pedig fekete ugart hagytak, amit sertés-, juh-, ökör- és libalegelőnek használtak. Az ugart