Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)
6. Táplálkozás
nek a szoba földjére tettek le egy teli tálat. (Némely családban öt házas fiú élt a szüleivel, a feleségével, és mindnek volt 2-3 aprós gyereke!) Meghatározott rendje volt az ünnepi táplálkozásnak. A 20. század elején a lakodalomban húsleves, főtt hús, majd káposztás hús és rizskása volt az ételek sorrendje. Ezt követték a kalácsok. Az 1960-as években a húsleves és a főtt hús maradt, a morvány és a túrós lepény mellett azonban már a torta is megjelent, s töltött káposztával, sült hússal váltották fel a káposztás húst és a rizskását. Újévkor savanyú babot, disznóhúst esznek, s kukoricát vagy vadkörtét főznek csemegének. (Babot azért, hogy sok pénzük legyen.) Szárnyast nem szabad újévkor ölni, „mert elszáll a szerencse." A két ünnep között viszont nem szabad hüvelyeseket főzni, nehogy kilisesek legyenek. Farsang vasárnapján húsleves, hús, pampuszka, hétfőién bableves füstölt hússal és kaláccsal, keddjén húsleves, kolbász, oldalas szerepelt az étrendben. Búcsúba menők szalonnát, tojást, túrós lepényt, lekvárosés mákospatkót vittek magukkal a szentkútyi tarisznyában. Poszrikba a keresztanya 8 fonott morványt, 4 túrós, 4 lekváros lepényt, 9 mákos patkót, 20 fonott perecet vitt Borsodnádasdon az 1920-30-as években. Ennyi kalács kétszerre sült ki a kemencében. Két asszony vitte. Négy-négy morványt és 10-10 perecet kötöttek fel a hátukra abrosszal. A többit a kezükben vitték. Levest itt nem adtak. Rátottát szoktak vinni egy rózsás cseréptálban, azt poszrikos kendőbe kötötték. Bort is adtak hozzá egy üveggel. A barkók előtt nagyon becses a csorgókutak vize, s a jó vizű forrásokat mindenütt számon tartják. Bent a falvakban ásott, köpüvel bélelt (középen üreges fatörzs) kútjaik vannak. RavásX, mocsolyaravásX csak akkor tettek a köpű fölé, ha az idők folyamán feltöltődött az udvar, a kút környezete. Több falu közepén látható messzi forrás vizével vezetéken táplált csorgókút, amit közmunkával építettek. Erdőmunkán előfordul - különösen tavasszal -, hogy cserfát csapolnak meg, s kicsurgó levét, a bozáX isszák. Télen a favágók gyakran olvasztottak maguknak vizet hóból. Nagy csóbikáX (hógolyót) görgettek a kolyiba előtt fekvő vályúhoz, ráállították a végére és tüzeltek mellette. Csevice (szénsavas) forrás Csernely, Ajnácskő határában volt, vizüket távolabbi falvakba is hordták.* Az ivóvizet kossóban (cserépkorsó) tartották. A marhának rocskában (favödör) vagy dézsában (két fülén botot átdugva) hordták jeges téli napokon a vizet. A Barkóság nem bortermő vidék. Közelében Putnokon, a Bán-völgy alsó szakaszán, Ajnácskőn volt honos a szőlőkultúra. A legtöbb bort Eger környékéről hozatták, ha búcsú vagy lakodalom közeledett. Megszokottabb szeszes itala volt e táj népének a pálinka. Szilvából és vadgyümölcsökből főzték. Uppony híres volt jó sompálinkájáról, az arlóiak, borsodnádasdiak pedig vadkörtéből főzték a pálinkát. Kijárt a pálinka az aratóknak, cséplőmunkásoknak, s egy-egy jó vásár után pálinka volt az áldomás is. * A helyi hagyomány szerint a csevice forrását Csernely határában egy vak ló találta meg. Bél Mátyás Borsod megyéről szóló Notitiájában már az 1740-es években megemlékezett róla: „Akad itt savanyúvíz-forrás is, amely gyógyító hatású és kellemes ízü, mindennapi ivóvízül szolgál az összes lakosnak."
