Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Keletközép-Európa népessége a 6-9. században

Keletközép-Európa lakói kézműiparának színvonala jóval alacsonyabb volt, mint nyugati szomszédaik mesterségbeli tudása. Ezért a folyók mentén lakók közül sokan vadméhek mézét, viaszt, prémet cseréltek azokkal a szomszédaikkal, akik számára a természet kevesebb nyersanyagot biztosított ugyan, de iparűzésük révén termékfölösleggel rendelkeztek. Ahol lehetett, a hiányokat cserekereskedelemmel tüntették el. Mérsékelt sikereket értek el. Alighanem az Alpokban került sor a javak legnagyobb arányú kiegyenlítődésére, ahol a táj geomorfológiai tagoltsága egyenesen kikényszerítette a különféle törzsek közötti érintkezést, mert a hágók és szorosok kényszerpályái arra késztették az itt lakókat, hogy rendszeres kapcsolatokat építsenek ki szomszédaikkal. A málházott karavánok olykor embertelen körülmények közé kerültek. Az 1900-2500 m magasságban húzódó útvonalak minden télen (majd egy fél éven át) járhatatlanok. Hóviharok, lavinák pusztították a tisztes haszonban reménykedőket. Rablók fosztogatták a karavánokat. Ennek ellenére a Rhone, a Rajna és az Inn völgyében lakók mégis érintkeztek egymással. A mai Franciaország, Itália, Svájc, Bajorország, Ausztria határövezetei a bronzkor óta átjárhatónak bizonyultak. A hágókon rendszeres kereskedelmi forgalom haladt át, itt vonultak át a hadjáratokat vezérlő törzsfönökök és seregeik, végül, de nem utolsósorban a költözködő, idegenben honfoglalni szándékozó törzsek is. Valamennyien meglehetősen lassan haladtak. Még nyáron is köd ülte meg a tájat. A svájci Chur és az itáliai Bellinzona közötti utazás - a San Bernardino hágón - a Comói-tóig egy hetet vett igénybe. (Ma ez kényelmes tempóban vezetőnek két-háromórai autóút.) Valószínű, hogy ezen a hágón keresztül vonult Róma ellen Hannibál is. Másutt nem lehetett. A hágókon át és a szorosokon keresztül kereskedelmi útvonalak vezettek. Őseink közül néhányan a paleolit szerszámok alkatrészeivel házaltak, ezek az ügyes kezű bátor emberek távoli céljaik felé igyekeztek, ha már átvergődtek a hógörgetegeken. A hegyek láncolata azonban - köszerszámaikból ítélve - kettéosztotta őket. A déli, illetve az északi neolit törzsek szintén itt építették ki először kapcsolataikat egymással. Leszármazottaik nemkülönben ugyanerre az útvonalra kényszerültek. Persze idővel változott a csereberélők kínálata, és valószínűleg megnőtt a forgalmazott áru mennyisége is. A fődolog azonban az, hogy az üzletelés rendszeressé vált a nem is közellakó szomszédok között. Az itáliai borosedények, illetve a baltikumi borostyán forgalma - korábbi próbálkozások során szerzett tapasztalatokat kamatoztatva - megszokottá vált a vaskorban. Egy keskeny réteghez tartozók luxuscikkeket fogyasztottak, a nekik való áruféleségeket a bronzkor óta hozták-vitték a hágókon és a szorosokon át vezető útvonalakon. A római szállítmányok közül a legtöbb a Brenneren (per Alpes Noricas) jutott a kontinens belsejébe. Kalmárok hivatásszerűen dacoltak a hógörgetegekkel. Sok italt szállítottak, a különféle déli eredetű nedűk már-már közszükségleti cikkekké váltak. Borral töltött amforák és doliumok vagy a kecskebőr-tömlők hasznos terhe nehezedett a jószágokra. Éppen ezért kérdéses, hogy hol és mikor kezdődik a luxuscikkek, illetve az élelmiszerek szállítása? A só mindkét kategóriában jelentős helyet foglalt. A longobárdok és a bajuvárok (Lombardia és a mai Bajorország lakói) többnyire szintén az Alpokon átvezető útvonalakat használták. A germánok - Róma ellen vonuló seregei is itt meneteltek dél felé. Régóta kitaposott utakon haladtak. Nem egyetlen nyílegyenes - út vezetett délnek, hiszen évezredek alatt egy ide-oda kígyózó, a terepadottságokhoz alkalmazkodó úthálózat alakult ki. Ma is ezeken az utakon közlekedünk. A népvándorlás kor törzsei - jobb híján - a kereskedők nyomában jártak. A gótok, a szlávok a 6. században azokon a kereskedelmi utakon jutottak el Svájcba, melyeket a bronzkor óta már sokan ismertek. Mindamellett az Alpokban voltak kevésbé forgalmas