Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
MONDÁK, LEGENDÁK, ÉLMÉNYTÖRTÉNETEK
A fiúk, amint fölcseperedtek, beálltak katonának és követték a királyt a tatárok elé, a leányok azonban otthon maradtak és ha segítették is anyjukat a háztartásban, nem kis gondot okoztak apjuknak. Búsan és gonddal terhelten ült egykor a Somhegy oldalán s talán éppen leányai jövőjén aggódott; egyszer csak egy kis egeret lát maga előtt a fűben játszani. Előtte a fűben játszik egy kis egér, Mely nem is fél tőle, hanem olyan ledér, Hogy egészen hozzá megy Mátyás gazdáihoz Es lekuporodik annak a lábáhozMátyás jóltartotta az egeret kenyérrel és szalonnával s ez aztán egy egérlyukban tűnt el, de csakhamar visszatért és élénk cincogással igyekezett a juhász figyelmét magára vonni. Es a mint a juhász odanéz, ha látja, Hogy valami fénylik belül, megvizsgálja, Hát egy határ arany van ott egy rakáson, Annyi, mennyit soha senki egy rakáson Nem látott még soha. Bubek örül nagyon, Hogy egyszer úgy megszaporúlt a vagyon, Felszedte biz ő azt; lett vagy három véka, A piczinke egér roppant ajándéka. Ezen ékes rigmusokban elmondta Tatár Péter uram; nekem hát mondanom sem kell, hogy Bebek kincset talált a somhegyi egérlyukban és egyszerre nagy úrrá lett. Mikor aztán a király Torna és Szádellő vidékén bujdosott, egy nagy sajtot készített számára Bebek, melynek belsejét arannyal töltötte meg. A király ez ajándék viszonzásául megengedte neki, hogy nyájai számára hét aklot építhessen. Bebek barátunk Krasznahorkán, Tornán, Szádváron, Csetneken, a Sólyomkőn, Pelsőczön, Berzétén olyan aklokat épített, hogy váraknak is beillettek. A kincs lelethelyén, a Somhegyen is kezdett várat építeni, ...de hasztalan volt az igyekezet, Mert, a mit csak nappal ő oda épített, Láthatatlan kezek a regényes dombra Áttették azt éjjel mind Krasznahorkcira s így végre is le kellett róla mondania, hogy a Somhegyen építsen várat. így lett a juhászból és hétfiaitúl Ezen a vidéken oly hatalmas várúr, S a hős Bebek család derék dédősapja S annyi fénylő tettek legragyogóbb napja. Most is élnek, ha meg nem haltak! A nép hite szerint a király Udvarnokon udvart tartott, Vendégiben vendégeit látta. Méhészen pedig méhest tartott. Szegény király! Bizony egyéb gondod lehetett akkoriban, mint vendégek és méhek." 20 A népmonda egy változatát már 1857-ben olvashatjuk a Vasárnapi Újság hasábjain: „Krasznahorkától egy órányi távolságú Somhegyen, midőn a régi időben egy juhász nyáját legeltetné, egy egérlyukat felhányva, egy nagy rakás aranyat talált, egy nagy sajtgomolyát készít; s a talált kincsnek egy részét abba rejtvén; az e tájra vadászat kedvéért jött királynak, IV-ik Bélának, azt ajándokul nyújtá, ki is, a juhász kérésére megengedte, hogy megszaporodott juhai számára, ott ahol neki tetszik, hét juhakolt építhessen, s a hét juhakol helyett csakhamar hét vár emelkedett, a nem messze levő hegyeken, u. m. Krasznahorka, Torna, Szádvár, Csetnek, Pelsücz, Berzéte és Sólyomkő, s ezen juhász 20 L. Siegmeth Károly: Az Abaúj-torna-gömöri barlangvidék. In: A magyarországi Kárpát-egyesület Évkönyve, XIV. 1887. 30-31.; Valószínűleg ezt is felhasználta Fehérváry István: Magyarok a nyelvhatáron. Rozsnyó, 1937. 209-210.
