Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

MONDÁK, LEGENDÁK, ÉLMÉNYTÖRTÉNETEK

Vidróczkiéknak Szendrőben is volt tanyájuk az Ördöggátjánál. Ott volt egy barlang, csak ők tudtak oda bemenni. Amint látjuk, Vidróczki Hevesből átcsapott Borsodba, Nógrádba, sőt Zólyom megyébe, de igen gyakran átugrott Gömör megyébe, ahol főleg Ajnácskő és Détér vidékén ütötte fel tanyáját. A kisgömöri erdőn is volt tanyája. A kisgömöri erdőben Istenhegyének hívták azt az erdőrészt, ahol föld alatti pincéje, barlangja volt Vidróczkinak. Egyes adatok szerint megfordult Szabolcs megyében is. Gecse Márton héti lakos pedig úgy tudja, hogy Vidróczki társaival felhúzódott egészen a Tátráig. A népi képzelet egészen nagy csapatot gondol Vidróczki mögé, amellyel Vidróczki még a krasznahorkai várat is megtámadta, hogy elvegye a várúr, a gróf kincseit, javait és szétossza a népnek. Igazságot tenni elmentek Vidróczkiék még Krakkóba is. Ha a néphagyomány megszépítő túlzásait le is szállítjuk a valóság szintjére, nem kétséges, hogy Vidróczki több megyét kalandozott be. így kaphat reális vonást az a nóta, amely szerint: „No, Vidróczki,-most gyere ki, Hat vármegye vár ideki". Amerre csak járt Vidróczki, pártolta, segítette a szegényeket. Sok szép történetet tudnak Vidróczki jószívűségéről a Sajó menti idősebb emberek. így mondta el Dányi Lajos (Hét), hogyan segített meg egy alkalommal Vidróczki egy szegény asszonyt: „Ez a szegény asszony éppen a vásárra ment. Erdőn vitt keresztül az útja. Megszólította Vidróczki: - Jó napot, jó napot, hova megy, nénike? - A vásárba mennék, sok gyermekem van, valami ruhafélét vennék nekik. - Nem fél-e néném, Vidróczkitól? - Nem bánt az engem, fiam, mert én szegény asszony vagyok. Nem bántaná ő a szegényeket, ha itt járna is az erdőben. Vidróczki akkor hívta az asszonyt, hogy menjen csak vele. Amikor egy nagy, odvas fához értek, megálltak. Vidróczki az odvas fából csak úgy húzta ki a sok selymeket! - No, nénike, fogja meg a végét. Lesz már a gyerekeknek ruhájok! Vidróczki a selymet, vásznat egyik fától a másikig mérte. Az volt a mércéje. így segítette Vidróczki, ahol tudta, a szegényeket." Hasonló történetet mondott el Gecse Márton (Hét) is, aki egészen konkrétan megnevezte azt a helyet, ahol Vidróczki megajándékozott egy szegény menyasszonyt: „Péterpálról ment egy szegény asszony a lányával a városba. Erdőn vitt keresztül az útjok vagy kilenc kilométer hosszan. Egyszercsak eléjük áll Vidróczki: Hova mentek? - szól hozzájuk. - Megyünk valami holmit venni - válaszol az asszony -, mert a lányom-most megy férjhez. Stafírungot kell venni. Csakhát kevés a pénzünk. - Akkor Vidróczki elvezette őket a barlangjához. Azt a helyet, ahol a barlangja volt, Ragácsnak hívták. Annak a tövében volt a tanyája akkor. Annyi ruhaneműt és vásznat adott Vidróczki az asszonynak és a lányának, amennyit elbírtak. Amikor adogatta nekik, közben csak annyit szólt: - No, ez a papoké volt, ez meg a grófoké, nekik nincs rá szükségük, cipeljétek haza! Az anya és a lánya csak a végén tudta meg, hogy Vidróczki volt a jótevőjük. Ekkor azonban majdnem póruljárt Vidróczki. A leány valahogyan elkottyantotta magát a faluban, hogy mimódon jártak Vidróczkival, milyen bőségesen megajándékozta őket. A nagygazdák bizony megijedtek, hogy itt van Vidróczki és kirabolja őket. Pandúrokat hívtak, hogy elfogják Vidróczkit. Azonban a lány elment hozzá megmondani, hogy vigyázzon, mert körül akarják venni, el akarják fogni. Fülekről, Sőregről, Várgedéről jöttek a pandúrok, még a katonák is jöttek. Mire körülvették az erdőt, Vidróczki már a másik megye határában volt." Vidróczki segítőkészségére mutat az a történet, amelyet a sajónémeti származású Farkas Pál mondott el. Nagyanyjáról édesanyjára, és azután őrá maradt ez a történet, amely szerint nagyanyja testvérének a fia, Bárdos Pál, Vidróczki idejében Egerben tanult. Édesanyja, aki már idős asszony volt, látogatóba ment hozzá, batyuval a hátán, gyalog, keresztül a nádasdi hegyen, mert még akkor nem járt a vonat Egerbe. Az úton Vidróczki hozzácsatlakozott, s amikor megtudta, hogy az idős asszony a hegyeken keresztül egészen Egerig megy, elkísérte Szarvaskőig, nehogy útszéli fosztogatóknak essen áldozatul. Mind a rajta, mind a szegényeken ért sérelmeket keményen megtorolta Vidróczki. Széltében beszélik, hogyan tanított meg tisztességre két módos asszonyt. Ez a két asszony a vásárba ment egy erdőn keresztül. Vidróczki éppen arra járt, s megszólította őket: - Hova mennek, nénikék? - Megyünk a vásárba, ha az a bitang Vidróczki itt nem járna, mert megrabolna bennünket, az átkozott.