Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPRAJZ BARTHOLOMAEIDES MONOGRÁFIÁJÁBAN

Ebből a példából más következtetést is le lehet vonni. Tudniillik az egyharmados búza, amint nevezik és a kevert vagy az egynegyedes, a rozsnál drágább szokott lenni. Ez a gabona a megye alsóbb részeiben egy krajcárral alacsonyabb, míg a Garamnál és ennek szomszédságában drágábban vásárolják. Egyébként ez az ár a következő években megkétszereződve növekedett. így a mostani időkben egy mérő rozs 9 Rft, az árpa 5 Rft, a zabot pedig 2 Rft-ért veszik ezeken a vidékeken. Érintenünk kell még röviden az itt lakók kereskedelme számára kedvező és kedvezőtlen dolgokat. Tudott és az utóbbiak közé tartozik, hogy áruinkat csak tengelyen lehet ki- és beszállítani. Egy csatorna sem járható, pedig nincs hiány itt bennük. A folyók között két hajózható van, de ezek sem kiműveltek. A Sajónak ugyanis tekervényes a medre, minduntalan lisztőrlő malmokkal megrakott, amelyek mesterségben és művességben mindent elérni, sőt felülmúlni képesek. A Sajó tudniillik már Pelsőctől tavasztól őszig tutajjal könnyen járható lenne, és vasunkat a Tiszába leszállíthatná. Egykor tudniillik a török háborúk idején hajókat szállított, ahogyan Istvánfi 1559-ben tanúként is írta. A Garamot ugyanígy lehetne használni és ez a Dunába vihetne. De mindezek az eljövendő időkre és az unokákra maradnak, hogy ők csinálják meg. Ezért a mieink mindent egyedül csak tengelyen nagy fáradsággal az állatok, az egészség és a haszon kárvallásával végezhetnek. Tudniillik az utak ezen a vidéken igen akadályozottak. Rakott és postaút egy van csak, ami Rimaszombattól Tornaiján és Rozsnyón át vezet, de az utazóknak gyakran ez is igen kényelmetlennek tűnik. Az utak alkalmatlanságának kettős oka van, egyrészt a vidék hegyekkel és sziklákkal teleszórt, azután pedig elhanyagolt a rendbetartásuk és megőrzésük. Tudniillik ezeket az utakat a községek és az adózó nép ilyen munkákhoz való hozzájárulásával, munkával és költségekkel készíti és javítja. Akiket pedig a magistrátus ilyen munkára kiküld, azok többnyire tunyán és alávalóan dolgoznak, és azon iparkodnak, hogy a tehertől minél gyorsabban megszabaduljanak, minél távolabb vannak, annál kevésbé látják el őket élelemmel. Ha pedig ezek szerint határoznák meg a bért, drágább lenne ugyan, de hasznosabb is a munka. Ezzel az elvvel révhelyeket is lehetne elrendelni, amelyek emelése igen jó lenne, ugyanis akkor nem kellene az iszapban és a sárban csúszkálni, mint ami most igen gyakori. Kevés meggondolás van ebben és az itteni utakban, amelyeknek helyét többnyire olyan helyeken építik, amelyek a vizek és záporesők befogadására alkalmasabbnak mutatkoznak, mint kibocsátására vagy gátolására, és folyómedret mutatnak. Innen van az ugyanis, hogy heves záporeső lezúdulásával az úton mindenünnen átfolyó vizek a minap javított utakat eltüntetik, és így azok járhatatlanná válnak. Az idegenek használatára való vendégfogadók sem mindenütt épültek. Azokban pedig, amelyek léteznek, boron és égettboron kívül mást nem egykönnyen lehet kapni. A vendégfogadókhoz sorolhatók a révhelyek, amelyek egyik vagy másik folyónál felépítettek és őriznek, ezeket a nép állította fel. Hídjaink többnyire fából vannak. Jelesebbeket a Sajó mutat Rozsnyónál, Pelsőcnél, Lekenyénél és Tornaiján. Amit közülük a használat és az idő elkoptat, azt erősebb anyagból javítják ki. Rimán Szombatnál és Szabadkánál jelesebb kőhíd van. Lakosaink kereskedésének előmozdításához nagyban hozzájárulnak a hetivásárok, amelyeket az itteni városokban gyakran és nagy számba tartanak. Tizenkét olyan helyet számolhatunk össze, amelyeket nemcsak a hazai, hanem külső kereskedők is látogatnak kereskedés céljából. A rozsnyói hetivásárok, a jolsvai és rimaszombati éves vásárok külföldiek által is látogatottak. Vannak olyanok, akik áruikat falvanként és házanként körbehordozzák. Ezt csinálják a zsidók is, akik pedig a megyében semmilyen állandó helyet nem bírnak. Az itteni kereskedelem másik támaszát a kereskedő társaságok jelentik, amelyeket a mieink a minap kezdtek felállítani. Tudniillik a magános és egyenkénti kereskedést átlátni és folytatni, alkalmatlannak tűnt, ezért úgy hiszik, hogy együttes erők a kereskedésben is többet tudnak elérni. Vannak tehát, akik a külsőket utánozva társaságokba tömörülnek, és így közösen egybegyűlve, összekapcsolódva igyekeznek kereskedni. Ilyen társaságokból több a század vége előtt keletkezett, és nemcsak a városokban mint Rozsnyó, Csetnek, Jolsva, Nagy-Röcze, hanem falvakban is. Mindezek közül kiválik a csetneki, amely egy kiváló férfi, Szontágh Ádám együttműködésével keletkezett. Valójában az az igazság, hogy ezek a kísérletek, a mostoha szerencsétől megpróbálva, alighogy megalakultak, el is fogytak. Ezeket lehetett elmondani a mieink azon igyekezetéről, amely a kétféle termékek átcserélése körül történik. De ennek ellenére nem lehet meghatározni a készített ércmennyiséget, amelynek a kereskedelemben szerzett hasznát, akár megnyerik, akár elvesztik a lakosok. Egy azonban méltán megállapítható, hogy a gömöri törvényhatóság az ország számára hasznos polgárokat táplál, akiket felső Magyarország legszorgalmasabb lakosai közé kell sorolni, akik ha többet törődnének velük és jutalmakkal lelkesítenék és segítenék őket, úgy még jobban igyekeznének, és jóval többre jutnának (393-398. p.).