Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

AZ EMBERÉLET FORDULÓINAK SZOKÁSAI LÉVÁRTON ÉS DERESKEN

Ha már horpadt is a végi, Nádas legyen vagy zsindelyes, Kis petri vagy emeletes, Külföldi avagy hazai, Párizsi vagy Csernahai. Bírja, zsidó, német cigány, Sváb, tót, magyar vagy taliány; Eloltja bélgyulladását, Meggyógyítja hasfájását; Délbe, este vagy hajnalkor, uzsonnakor, alkonyatkor, Éjfélkor - előtte - után, Ősz, nyár, tél vagy tavasz legyen, Erdőn, mezőn, völgyön, hegyen, Karszéken, ágyon kanapén, Köpönyeg, bundán, csurapén. Zöldfün, jegén, déren, fagyon, Boltba, hordón és homokon, Állva, ülve, fekve, hason, Szegény módra vagy urason, Kút mellett, szegletbe ólba, Teatromba vagy templomba, Híd alatt, temetőn, padon, Konyhán, budárba, csólnakon, Szekéren, batárba, kocsin, Gőzhajón, lóháton, csacsin; Újesztendőbe, pünkösdkor, Nagypénteken, karácsonkor, Penitenciális héten, Poros országúton, réten, Szemétdombon, falu végen, Pincébe, suron, gyékényen, Zab, köles és tatárkába, Hóvilágnál, holdvilágnál, Tehén, ló s ember kakánál, Akasztófánál, szőlőben, Kaszárnya, vásár, fürdőben, Bálba, toronyba, tömlöcbe A csője egyként megyén be. Gabona, búza, kender, len Között bejárja szüntelen. Elöl, hátul, amint tetszik, Négykézláb vagy hányat fekszik. Éhség, döghalál pestis, had, Mindegy! járja a hadd el hadd! No öcsém! tetszik nem tetszik? Azé aki hanyattfekszik. Nézd én mindjárt megpróbálom Szemed előtt produkálom, Hogy bármilyen izmos legyen A járt úton könnyen megyén! C. (kevély állásba helyezi magát, s két kezét csípejére horgasztva szó): Már nénémasszony kikérem! Ez az úr az én vendégem, Szívesen tudom én látni, A sóskútnál megtraktálni. Ha ha ha! hisz csak tréfáltam, Hogy az elébb retiráltam! No bizony, az még szép lenne, Hogy tőlem szüzén elmenne; Azt gondolja nénémasszony, Hogy aki még csak kisasszony, Repesztetlen áll a hája Környékén a szűzhártyája! Tizenkét éves koromba A gatyabűz az orromba Ütött; s azóta angyalom Éjjel is ezzel álmodom. Ah! hány diák ha tíz óra Jö hozzám prezelekcióra. S én itt a sublicatiót, S mind a három legatiot Bár megvámolom rendesen: Én is adok kölcsönösen. A gombán hízom úrficska Ha kezd mozogni a bicska Cigány, zsidó, katona, pap Nálam jó ízűket harap; Mégis mi ritkaság már ma Sosem voltam reperálva, Ha hát lelkem parancsolja! Már csak a nadrágát tolja, Mihelyt megérzi a szagát, Oldja a gatya magzagát; Mégis vigyázzon magára, Hogy ne forrjon a torkára, Mert bár jó a híg rátotta Már sok gyomrát megbántotta; Még egyre kérem lelkecském! Ne kímélje a testecském; Katonásan nyomja tőre, Ha elreped is a bőre. Ni ! a lelkem már felállott, Tán szorosságba is állott; Eressze ki a szabadra, Hadd készüljön fel a hadra, S hamar az oldal szobába! Míg el nem foly a gatyába! (elmennek) B. (csodálkozva utánok néz): Soha ilyet, enyje, enyje! Többet tud már mint a nénje, Pedig Pesten s Bécsben jártam Soká akadémizáltam. Nohát csak vígan legyetek, Csakhogy meg ne csöreljetek. (elbiceg) * Benne van már a csapom, Most ugyan csak megcsapom!