Szabadfalvi József: Pásztorcsanakok Észak-Magyarországon (Miskolc, 2001)

I. A KUTATÁS TÖRTÉNETE ÉS CÉLKITŰZÉSEI

Még halálának évében, az 1914-ben megjelent pásztorszótárában is Hennán Ottó még mindig a tárgy elnevezéseivel és azok jelentéseivel bajlódott, de a tárgy alapvető értékeire nem talált rá. Adatait jobbára a Magyar Nyelvőr c. folyóirat apró népnyelvi közléseiből merítette. Csanaknak említette a következő tárgyakat: „a kalotaszegi parasztházban a cifra fogasokra fölakasztott kancsókat... a nagy tükör köré elhelyezett tányérok és tálak összességét (Nyr. 27:168). A halászatban a kis lapátforma fakanál, amellyel a csónakból a vizet kihányják." Hátrább ugyanezt másként határozta meg: „Csanak - Tolna, Veszprém megyében - kis cserépedény, mezőn lévő kutaknál szokott lenni, ivóeszköznek használják. Halászoknál is merítő, melynek nyele van (Nyr. 15:382)." Ugyanakkor nem sorolta fel a kanál, kalán szavakat ugyanezen jelentéssel. A 'fa ivópohár' jelentésű eszközt a pásztorszótárban a következő elnevezésekkel találjuk meg: kapinya az Ormánságban merítőedény'; „ivóka - Alsótárkány - fából faragott ivóedény, amely pásztortarisznyán lóg; sokszor csinos mű." Baranyában a merőké 'füles fapohár'; Kecskeméten a mericske csupán merítőedény. Említi még a kantát is, amely Dunántúlon „szájas fa ivóedény".

6 A területenként változó elnevezésű tárgy valódi jelentőségét és funkcióját Bátky Zsigmond ismerte fel. Először 1906-ban megjelent Útmutató néprajzi múzeumok szervezéséhez című könyvében közölt belőle, két táblán 18 darabot, így határozva meg azokat: „Csanak, merítő, mericske, szilke (Nyr, XV. 382). Kanálidomú félgömbalakú fejjel, hosszú nyélszerű fogantyúval, mely azonban a fejjel nem egy síkban van, mint az evőkanál általában, hanem merőlegesen áll reá." Ezután gondosan leírta a rajzon közölt eszközök formáját és díszítményeit. Tárgyai a következő területekről származtak: A 34. táblán két magyar darabot közölt a Heves megyei Tárkányról és a szomszédos Mátra vidékéről. A többi származási helye: Erdély román lakossága Kolozs, Krassó-Szörény megyéből és Abrudbányáról, valamint Csáktornyáról és Horvátországból, illetőleg felvidéki szlovákságtól, közöttük Szalatnáról és Zólyom megyéből. A 35. táblán Dunántúlról Somogyból, a Karancs vidékéről, Ületőleg Észak-Magyarországról Gömör és Heves megyéből. Ezektől különválasztva, a 33. táblán közölt még hat felvidéki, tótnak minősített, nagyobb méretű, merítőedénynek vagy cserpáknak nevezett, de már nem egyetlen fadarabból faragott edényt Zólyom és Szepes megyékből. Ezeknek már csupán a külön darab fából faragott fülén van díszítés; rendszerint egy valami tevékenységet folytató, fejő, furulyázó, kutyáját oktató, stb. pásztor. Igen fontos megállapítást tett azáltal, hogy az utóbbi típusokat már más nevű és funkciójú faedényeknek, cserpákoknak tekintette.

7 Fontosságát felismerve, Bátky Zsigmond 1928ban két külön tanulmányban ismét foglalkozott a 6 Herman Ottó 1914. 36, 239,290 7 Bátky Zsigmond 1906. 114-120.