Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

BÚTOROK Szabadfalvi József

Mai ágyaink közvetlen előde is ácsolt bútordarab lehetett. Erre utal a padágy vagy ágypad elnevezés. A Bükk hegység déli lejtőin általánosan használtak olyan ágyakat, amely alul ritkásan bedeszkázott, ágyhosszúságú keretből állt, s amelybe szalmát vagy szalmazsákot tettek. Ez az egyszerű, leginkább házilag összeütött nyoszolya rövid lábakon állott, amelyet nappalra pokróccal terítettek le és ülőhelynek használtak. Az asztalos készítette csinosabb ágyak tájunkon valószínűleg a 18. század végétől fokozatosan terjedtek el. A parasztszobákban álló asztalokat hagyományosan ácsok készítették. Eredetileg a maiaknál alacsonyabbak voltak (asztalszék, evőszék), ezek fennmaradtak az alföldi tanyákon vagy pusztai szállásokon, területünkön a dél-bükki falvakban. Gyakoriak voltak a Bükktől délre az egyszerű, kecskelábas asztalok. Ezek már asztalmagasságúak voltak, két részből összeerősített asztallapból és különálló kecskelábon álltak. A reneszánszra visszavezethető ún. kamarásasztal, szépségével és technikai összetettségével az ácsolt bútorkészítés csúcsa. Jellegzetessége a speciális lábazat, illetőleg az asztal 324. Ácsolt szuszék, Krasznahorka. Makoldi Sándor 1988. alapján