Bencsik János: Paraszti és mezővárosi kultúra a XVIII-XX. században (Miskolc, 1993)

NEMZETISÉGEK BÉKÉS-CSANÁDBAN

7. A NÉPI TÁPLÁLKOZÁS Battonya népi táplálkozására az etnikai és vallási szokásokból eredő alapvető különbségek ellenére is jellemző, hogy a parasztcsaládok háztartásaiban három fő táplálékra épült az étkezés, az étkeztetés. Ezek pedig a kenyér (pita, lebac), a tehéntej (tej = lapte, mleko) és a zsír (unsoare), illetve a növényi olaj (oloi). Az utóbbi ennek ellenére sem külön komponense a népi táplálkozásnak, csupán járulékos eleme annak, noha nem hanyagolható el ilyen minőségben sem. A továbbiakban a kenyér és a tehéntej táplálkozásban betöltött szerepét vizsgálom. Miközben a kenyérsütés és a tehéntej feldolgozásának szokásanyagát tanulmányoztam, el kellett döntenem, hogy mely etnikum gyakorlatát részesítem előnyben, mely etnikum ragaszkodott a leginkább a hagyományokhoz. A kenyérsütés esetében a szerbek gyakorlatát mutatom be, mert úgy ítélem meg, hogy a legarchaikusabb anyagot a szerb családok őriztek meg.

258 a) A paraszti kenyér Battonyán A kenyérsütés jelentőséget mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy még a szegényebbek is szégyellték volna, ha pék sütötte kenyerei kellett volna fogyasztaniuk. „Ni, milyen szegény, péktől hordja a kenyeret" - mondották az ilyenekre. „Én életembe, míg asszony (ti. gazdaasszony) voltam, soha pék kenyeret nem ettem, csak mióta nincs kenyér (nem sütök)."

259 Itt is voltak sütögető asszonyok (pakarka), akik abból éltek, hogy a piacon árusították az általuk készített házi kenyeret. Nem illett kenyeret kölcsönkérni. Ha nem volt, akkor nem ettek. Esetleg a szülőktől kértek. A családon belül ez nem számított kivetendőnek. Nem is szerettek kölcsönadni senkinek, mert utána nem tudott olyan jó kenyeret sütni a családanya. Ha elromlott a kenyér, akkor párt kölcsönöztek a szomszédasszonytól. Az új asszony, ha szüksége volt párra, akkor az anyjától kapott. Mikor megszegték a kenyeret, akkor vágtak belőle egy kis darabot és eltették. Nehogy véleüenül elfeledkezzenek, és elfogyjon teljesen a kenyér a háznál. Ezt azért cselekedték, mert „mikor Jézus Krisztus a földön járt és bement az egyik háznál és kenyeret kért, nem tudtak neki adni, mert éppen akkor fogyott el. Ekkor mondotta, hogy soha a ház kenyér nélkül, egy pici falat kenyér nélkül ne maradjon. Mindig tudjanak adni egy falat kenyeret, ha valaki kérni jön." Úgy irányították a kenyérsütést, hogy akkor süssenek, amikor még egy negyedrésznyi kenyér van a családnak. A lánygyerckeket 10-11 éves korukban kezdték tanítani sütni, főzni, mosni. Különösen akkor került sor a munkájára, ha az idősebbek betegesek voltak. „Addig nem mehetsz férjhez, amíg nem tudsz kenyeret sütni. A nagyanyám maga mellé vett. Addig kell dagasztani, kislányom, amíg a gerendád (homlokod) nem izzad." A gyermeklány első kenyérsütése ünnepszámba ment. Eldicsekedtek vele a szülők. „Nézd, milyen kenyeret sütött a lányom!" „Nem is volt asszony, aki nem tudott kenyeret sütni." Minden háznál másféle kenyér sült. Az emberek sem egyformák. Ezért az új menyecske csak hat hétre, egy hónapra sütött kenyeret férje családjában. Az anyósa sütésmódját, eljárását kellett megtanulnia, átvennie. Mikor a családhoz került, mindjárt nem engedték sütni, hogy előbb tanuljon bele a házuknál szokásos eljárásba. Amikor az új asszony először sütött kenyeret, akkor éjszaka nem volt szabad a férjével hálni. Olyankor (ha együtt háltak) az asszony „piszkos", és vétek volna, ha a kenyér258 Bencsik János 1979. 259 Jovicsin S.-né