Dobrossy István szerk.: A miskolci Avas (Miskolc, 1993)

Az Avasi Arborétum (Adorján Imre)

P. p. ,Hoopsii', a P. p. ,

Köster', a P. p. ,

Omega', a P. p. ,Vuvk' (16) stb. A lucfenyőnek 13 faja és ezek 25-féle változata, fajtája látható az arborétumban. Az arborétum legmagasabb pontján, az út kanyarulatában él két szomorú vörösfenyő (Larix decidua ,Pendula') (17), míg a közönséges vörösfenyő, az alapfaj (L. decidua) (18), valamivel tovább, az út mellett található. Ezek felismerhetők arról, hogy csomósán elhelyezkedő tűleveleiket télen lehullajtják. A felső sétaúton továbbhaladva, elérkezünk a hosszútűs vagy tűnyalábos fenyők csoportjához (Pinusok). Ezek az északi félteke legelterjedtebb fenyői. A fajok rendszerint hatalmas, széles koronájú fák, melyek ágrendszerüket, koronaformájukat tekintve leginkább hasonlítanak a lombos fákhoz. A fiatal fák még legtöbbször sudár törzsűek, tövüktől ágasak, de később - mert felkopaszodásra hajlamosak - alsó ágaikat lehullajtva szabad törzsűek lesznek. Ezek közé tartozik a Kárpátokban is honos cirbolyafenyő (Pinus cembra), melynek levelei ötösével sűrű, ecsetszerű csomókban fejlődnek. Ennek kék lombú, tömör koronájú változatát, a kék törpe cirbolyafenyőt (Pin. cembra ,

Compacta Galuca') (19) láthatjuk. Itt van az USA keleti vidékéről származó, hármas csomókban elhelyezkedő, 20-25 cm hosszú tűlevelű Jeffrey fenyő (Pin. jeffreyi) (20), melynek toboza 15-20 cm hosszú. A népiesen nagv rózsatoboznak nevezett toboz megérve felnyílik és lehull. A boszniai tűnyalábos fenyő (Pin. leucodermis) (21) lassan növő példányai a törpe hegyifenyő (Pin. mugó), valamint ennek fajtái között nehezen ismerhetők fel azért is, mert mindkettőnek kb. egyforma hosszú, 5-6 cm-es tűlevelei párosával helyezkednek el a hajtásokon. A Pin. mugónak mintegy 7 változata, fajtája található az arborétumban. Észak-Amerikából származik a simafenyő (Pin. strobus) (24), mely hosszú, ötös csomókban fejlődő tűleveleivel igen szép látványt nyújt, amit csak a himalájai selyemfenyő (Pin. wallichiana) (23) múl felül. Ez a fenyő minden kertnek díszévé válhat. Bár a Himalájáról származik, víz-, fény- és melegigényes, nálunk is megmarad, ha védett helyre, kedvező körülmények közé kerül. A tűnyalábos fenyők között találjuk a Pin. aristatát, a bozontos fenyőt, mellette a Pin. monticolát (25), a szemben lévő oldalon a Pin. coulteriit, a legnagyobb tobozú fenyőt, melynek hazája szintén Észak-Amerika. Közép- és Dél-Európa fenyője a fekete fenyő (Pin. nigra) (27) és az Észak-Európában honos erdei fenyő (Pin. sylvestris) (28) szintén megtalálható ebben a csoportban. Jeltáblával megjelölve láthatjuk mindkét fajnak számos fajtáját, változatát, összesen 16 fajtát. A hosszútűs fenyők különösen szépek tavasszal, amikor megjelennek rajtuk a hosszú, gyertyaszerűen felálló hajtások, majd ezeken a porzós és termős virágok. Klímánkat a 2 és 5 tűleveles pinus fajok jól bírják, mégis csak kevés fajnak történik faiskolai szaporítása. Megismertetésük és elterjesztésük az arborétumoknak is feladata lenne, amivel változatosabbá, szebbé tehetnék kertjeinket, parkjainkat, környezetünket. Az út déli oldalán több érdekes fenyőfajta látható. Itt van a duglászfenyő (Pseudotsuga menziesii) (29) és annak kéklombú változata a Psts. menziesii ,Glauca', melyet egy természetbúvár orvos fedezett fel és hozott Európába. Róla van elnevezve. Bár egzotának tekinthető, de mégis annyira meghonosodott, hogy egyik legfontosabb erdei fánkká lett. A leggyorsabban növő és legmagasabb fenyők közé tartozik. Magassága eredeti termőhelyén, az USA Sziklás-hegységében és az atlanti tengerpartokon eléri a 100 métert. Nálunk kisebb, de még így is igen magas lesz. A fenyőkülönlegességek között, melyek az arborétum nyugati részén kaptak helyet,