Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
II. TERMÉSZETES NYERSANYAGOK ÉS FELDOLGOZOTT FORMÁIK A HAGYOMÁNYOS TERMÉKCSERÉBEN
mint azt, hogy a megye hidegebb tájain „fenyőfa is terem, s azon tájékokról fuvaroztatnak nagy fáradsággal, sőt sokszor veszedelmek között is lefelé a' fenyő-fa-gerendák, deszkák és sindelyek, leginkább Losontzra és Gyöngyösre". 24 Az épületfa-kereskedelem központja Losonc és Balassagyarmat \o\t a múlt században, de tűzifát távolabbi vidékekre is szállítottak, kívül a vármegyén. 25 Voltak falvak, amelyek a fa fuvarozására specializálódtak (Nagylóc, Bernecebaráti, Diósjenő), 26 de több településről tudjuk, hogy fuvarosai rendszeresen üzleteltek is a fával (9. kép). Pl. Nőtincs és Berkenye lakói már a 18. században fával kereskedtek Vácott. 27 Felsőpetény és Szendehely fogatos gazdái még a II. világháború után is a váci piacra, Pestre és Dunakeszire vitték eladni a püspöki erdőből megváltott fát. A szegényebbek 20-30 kg-os csomókba kötötték össze a száraz /?*>////ár. (gyújtósnak való aprófa), s egy szekérre olykor 150-200 csomót felrakva vitték árulni a váci piacra. 28 A Mátra-vidék fakereskedéséről elsősorban Petercsák Tivadar tanulmányai tájékoztatnak. A Mátra fája főleg a Mátraalja, Gyöngyös, Dél-Heves és a Jászság területén számíthatott vevőre. Főként élelmiszerre, olykor borra, Dél-Hevesben dinnyére cserélték, amit aztán otthon értékesítettek. A fakereskedelemben meghatározó szerepet játszó fuvarosok mellett, a szegényebbek háton vitték árulni az összegyűjtött hulladékfát a gyöngyösi piacra. Ennek sajátos teherhordó eszköze volt a krosnya. 29 A Bükk hegység fájával való kereskedésről korábbi tanulmányaimban részletesen írtam. A közbirtokosságtól vagy a kincstári erdészetbél származó fa részben Miskolc, Diósgyőr, Eger és Mezőkövesd piacain kelt el, részben pedig Dél-Borsod, a Tisza-völgy és a Hajdúság településein cserélt gazdát gabonáért, élelemért. 30 Szembetűnő, hogy a Bükk-vidéken is jelen volt egy igen szegény réteg, amely - főleg asszonyok - az erdőn gyűjtögetett hulladékfát háton, tracskába kötve vitte eladni, ezzel teremtve meg létfeltétele alapját. Soós Imre közlése szerint Egerbaktán (Heves m.) már az 1725. évi összeírás említ olyan fuvarosokat, akik a hulladékfát gyűjtik össze, s azt árulják az egri piacon. Ezeket a taligás, csilleszekeres baktaiakat csillyés, csellyés névvel illetik az egykori források. 31 A történeti Gömörben, Jolsva, Rozsnyó, Tornaalja, Pelsőc, Dobsina és Putnok voltak fontos fapiacok. Bái a kitermelt fa jelentős részét a 18-19. században a megyén belül hasznosították építkezésre, valamint a bányák, papír- és üveggyárak, vasgyárak munkájához, úgy tűnik, hogy el is fuvarozták a fát a Sajó-völgy felé. 32 A Zempléni-hegység vonatkozásában Frisnyák Sándor így fogalmaz: „A Zempléni-hegységben az ásványi nyersanyagok mellett a legjelentősebb természeti kincs a fa, mely a 18-19. században mint nyersanyag és fűtőenergia, fontos szerepet játszott a manufakturális ipar telepítésében. A kitermelt fa, farönk, gömbfa, bánya-, pillér- és oszlopfa, továbbá fűrészelt faáru és tűzifa formájában került a kereskedelembe. A rönk- és gömbfát a fűrészmalmokban dolgozták fel. A Zempléni-hegység fűrészmalmai (pl. Füzérradvány, Erdőbénye stb.) a patakok vízi energiáját hasznosították. A telephelyvá24. Mocsáry Antal 1826. II. 38. 25. Sztudinka Ferenc 1911a. 23. 26. Zólyomi József 1984. 271.; Erdélyi Zoltán 1958. 341.; Gönyey Sándor 1940. 234. 27. Schram Ferenc 1968. 676. 28. Saját gyűjtés 1987. 29. Petercsák Tivadar 1984. 494-495.; Petercsák Tivadar 1986. 234-235. ; Fejes Katalin 1986. 11. 30. Részletesen: Viga Gyula 1986. 85-105.; Vö. még: Petercsák Tivadar 1982-83. 382.; Petercsák Tivadar 1983. 57-58.; Bozó József 1970. 139-140. 31. Soós Imre 1975. 160. 32. Paládi-Kovács Attila 1982. 27-28.; Cseri Miklós 1986. 213.; Gallo, Ján 1973. 85. ; Sajóvelezd lakói 1770-ben azt nyilatkozzak, hogy „fáknak eladásával szabadok vagyunk". Havassy Péter, kézirat 90.
