Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
IV. AZ ÁRUCSERE FORMÁI ÉS RÉSZTVEVŐI
képviselő fuvarossâgot a szállításról szóló fejezetben, a huta és hámor településeknek a táji munkamegosztásban elfoglalt helyét, szerepét pedig a táji kapcsolatokról szóló részben taglaltam részletesebben. Itt kell azonban még szólnom az árucsere egy sajátos, valójában „illegális" formájáról, ami azonban nem elhanyagolható összefüggések tükrözője: a csempészet kérdéséről. Csempészet A csempészkedés vizsgált területünkön a tradicionális árucsere sajátos, ám szerves része, a terület gazdasági-politikai története miatt annak jellegzetes fejleménye. Kialakulásának okát két tényezőben kell keresnünk, s ezek adják két fő típusának jellegzetességét is. A csempészkedés egyik kiváltója a különböző árukra, anyagokra kialakított állami monopólium volt. Tipikus példája ennek a dohány csempészete, amelyet elsősorban az 1851-től életben levő dohánymonopólium keltett életre. A megtermelt dohány feldolgozása és értékesítése jelentős állami jövedelem volt, a közvetlen értékesítés viszont számottevő hasznot hozott a dohánycsempészek számára. 1,3 A dohánykertészek igyekeztek valamennyit maguknak megtartani a termésből, s ezt gyakran a csempészek útján értékesítették. A Jászságból olykor Mátra-vidéki csempészek vették meg a dohányt, 1,4 a Bükkalja dohánytermesztő falvaiból (Ábrány, Sály, Nagymihály) a hegység belsejének favágói, erdőmunkásai számára vitték eladni az értékes portékát. 13 ' De végigkísérte a dohánycsempészet hazánk valamennyi dohánytermesztő vidékét. 136 Mindez azonban csupán kevés embert foglalkoztatott, s a népélet egésze szempontjából nem volt számottevő tevékenység. Nagyobb volumenű termékcsere folyt a szlovák-magyar határ két oldala között a Trianont követő határmegvonások után. Hangsúlyoznunk kell, hogy ez sok vonatkozásban természetes folytatása, „továbbélése" a korábbi táji munkamegosztásnak, s igazolása is annak, hogy a határvonalak kialakítása egyáltalán nem vette figyelembe a nagy hagyományú gazdasági-társadalmi összeműködés rögzült és működőképes formáit. Ha a csempészett árucikkeket számba vesszük, akkor szembetűnő, hogy azok a korábbi termékcsere főbb vonulatát őrzik: a magyar oldalról állatokat és élelmiszert adnak el, ill. cserélnek el a szlovák oldal különböző iparcikkeiért. Az illegálisan áthajtott lovak, szarvasmarhák, sertések, juhok megjelentek Losonc, Fülek, Feled, Rimaszombat vásárain, méghozzá úgy, hogy az eladáshoz általában illegális járlatlevél is rendelkezésre állt. 137 A hevesi, dél-gömöri, nógrádi, borsodi vásárokról néha tucatszám hajtották a szarvasmarhát és lovat Szlovákia felé. Az állatok mellett dohány, pálinka, gabona, tojás, liszt, burgonya, zsír, baromfi, gyümölcs, aprómagvak voltak kelendők odaát, s cserébe általában iparcikkeket hoztak, 138 s különösen a ruhanemű, cipők, fonalak, vegyi cikkek, rizs, margarin, gyufa, tűzkő, szerszámok (pl. kasza, kapa), só voltak a csereáruk. Ezek mindenkor változtak azonban a kereslet-kínálat szerint. (Ez a gyakorlat valójában máig is él, elsősorban mindkét ország „hiánygazdasága" miatt.) 133. A dohánycsempész alakjához: Kiss Lajos 1981. 332-345. 134. SZMNA. 123. kérdéskör kommentárja. Kézirat a Damjanich Múzeum Néprajzi Adattárában. 135. Viga Gyula 1986a. 142. 136. Takács Lajos 1964. 398.; Dobrossy István 1978. 65-68. 137. Boross Zoltán 1985. 179^181.*, Nagy Molnár Miklós 1985. 144. 138. NagvGéza 1983. 143.: Viga Gyula 1986c. 64-65.
