Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Selmeczi Kovács Attila: A szálasgabona és a takarmányfélék tárolóépítményei Észak-Magyarországon

pajták szinte kivétel nélkül ásványi anyagból: vályogból, kőből, téglából épültek, és ha formájukban követték is a megszokott alaprajzi elrendezést, az újabb építéstechnika eredményeként a hagyományostól eltérő konstrukciót honosítottak meg

3 (1. kép). Az alapfunkciónak megfelelő hagyományos épületszerkezet és alaprajzi beosztás Észak-Magyarország keleti területén őrződött meg legteljesebben. A Zempléni hegyvidéken máig fennmaradt hagyományos csűrök fából épültek, gerendavázas szerkezettel rendelkeznek, falazatuk zsilipéit deszkából vagy sárral tapasztott sövényből készült. Az egységesen sátortetős, zsúppal fedett épületek alaprajzi elrendezés tekintetében háromosztatúak, középen helyezkedik el az átjárható folyosó, két oldalán pedig a tárolóhelyiségek vannak (2. kép). Ezzel az alaptípussal teljesen megegyező épületek Ózd-Eger vonaláig a palócok lakta területen is mindmáig előfordulnak, bár mindinkább háttérbe szorulnak az ásványi falazatú újabb csűrökkel szemben (3. kép). Tarnalelesz, Bükkszék vidékén inkább a kő, ettől nyugatra pedig a vályog mutatkozik uralkodó építőanyagnak a csűrök emelésében.

4 Ha azonban a századforduló előtti építkezésmódot megkíséreljük felidézni, minél korábbi időre nyúlunk vissza, annál határozottabban rajzolódik ki ezen a vidéken is a faanyag felhasználásának jelentősége.

5 Amint a múlt századból szórványosan fennmaradt épületek dokumentálják, a gerendavázas zsilipéit vagy sövényfalas épületformák mellett boronafalú csűröket, pajtákat is használtak.

6 Pl. Litkén (Nógrád m.) egy múlt század végén épült boronafalas pajta azt a hagyományos épületszerkezetet képviseli, amelynek használatára a 18-19. századi archivális adatok utalnak

7 (4. kép). Hasonló szerkezetű fából épített pajták Dél-Szlovákia területén a legutóbbi időkig széltére ismeretesek voltak.

8 A történeti és recens adatok alapján valószínűsíthető, hogy a gabonaneműek tárolására és a gabona elcsépelésére szolgáló hagyományos épületforma Észak-Magyarországon mind alaprajzilag, mind szerkezeti felépítésében egységes arculatot mutatott, és eredetileg boronafalas vagy gerendavázas faépület volt. Az alaprajzi tagolódás tekintetében a terület csűrjei alapvetően megegyeznek: kivétel nélkül az épület hossztengelyére merőlegesen tagolódnak három szakaszra (5. kép). Az épület beosztásának ez a módja a keskeny szalagtelken való elhelyezéssel függ össze, ugyanis a csűr hagyományosan az udvar végében, a kapuval párhuzamosan állt, így a megrakott szekérrel minden nehézség nélkül aláállhattak. A középen lévő csűrfolyosóról könnyűszerrel rakhatták be a terményt, illetve a takarmányt a tárolóhelyiségekbe. Mivel a szálas gabona hónapokig is a csűrben állt, a zsilipéit deszkából 3. Jól mutatják ezt pl. az Ózd környéki újabb építésű torkos csűrök hivalkodó méretükkel és szerkesztésmódjukkal. Vö. SELMECZI KOVÁCS Attila 1971. 4. Ismertetését adja legutóbb SELMECZI KOVÁCS Attila 1981. 90-93. 5. Vö. BAKÓ Ferenc 1970.; ZÓLYOMI József 1974. 6. Szügyről (Nógrád m.) KORPÁS Emil 1935.117.; Diósjenőről (Nógrád m.) GÖNYEY Sándor 1937. 300.; Karancsapátfalváról (Nógrád m.) ZÓLYOMI József 1975b. 170. ismerteti, de erről tanúskodik a parádi falumúzeum (Heves m.) 1850 körüli gerendavázas, sárral tapasztott csűrépülete is. 7. BAKÓ Ferenc 1970.; ZÓLYOMI József 1974. 49-50. 8. Erről bizonykodik a Magyar Néprajzi Atlasz anyaga; valamint HOFER Tamás 1957. 400. kk.; IKVAI Nándor 1977. 189.; MJARTAN, Jan 1972. 146.; BOTIK, Jan 1988. 327-328.