Műemlékek B.-A.-Z. megyében (Miskolc, 1988)

Népi és ipari műemlékek - Balassa M. Iván

A Hegyalja építészetének másik rétege azonban messze előtte jár közvetlen, és bizonyos fokig tágabb környezetének is. A viszonylag korai észak-magyarországi kőépítkezésű területek a Garam-völgye, a Dunakanyar-Börzsöny vidéke és a MátraBükk körzete mellett szélesebben értelmezett Tokaj-Hegyalja is joggal megemlíthető. Az épületállomány datálása nem teszi lehetővé, hogy a korábbi időszakokra általánosíthassunk, de az egyértelmű, hogy ezen a tájon már a XIX. század legelején általánosan elterjedt építőanyag volt a kő. És nemcsak az olyan településeken, mint például a Hernád-völgyében Gönc, vagy a Bodrog mellett Sárospatak, Sátoraljaújhely, hanem a főútvonaltól félrehúzódó Árkán is találhatunk olyan 1811 -ben épült házat, melyben - és ez is a kőépítkezés magas színvonalát jelzi - a kamra bolthajtásos. A hegyaljai kőfalú házaknál nemegyszer felmerül a középkori kontinuusság gondolata is, ezt azonban egyelőre nem lehet tényszerűen bizonyítani. Göncön, ahol huszita-ház (103. kép) kifejezéssel illetik ezeket az épületeket, a legkorábbi datálású ház 181 3-ból származik, s a település viharos története, az, hogy 1 533 és 1 834 között legalább négyszer nagyrészt, vagy teljesen megsemmisült, erősen kérdésessé teszik, hogy ezek az épületek akárcsak a középkor végén épültek volna. Az azonban kétségtelen, hogy az építkezés a középkori városi mintát követi. Ez jól megfigyelhető az alaprajzi elrendezés kétmenetelűségében, abban, hogy a korai épületek között az utcára néző lakóhelyiség mellett egy, annak mintegy fele szélességét elérő másik helyiség is megtalálható. A kőfalú házak jobbára alápincézettek. Természetesen néhol a talajviszonyok ezt nem teszik lehetővé, ezeken a helyeken a település valamely részén pincesor, vagy egész „pincetelepülés" alakult ki. Ez utóbbira szemléletes példa Erdőhorváti, ahol a patakmederbe települt házak alá a magas talajvízszint miatt nem lehetett pincéket építeni, ezért azok a falu közepén egy csoportban, egy partoldalban vannak. Göncön, Hejcén, s sorolhatnánk még tovább, a pincék többnyire a lakóházak alatt helyezkednek el. A lakóépület alatti pincék gyakran falazatlan oldalú, vájt lyukpincékben folytatódnak. A pincéket nemegyszer a lakóházból is meg lehet egy belső lépcsőn közelíteni. A Hegyalján található kőfalú épületek tüzelőberendezései, a néprajzi kutatások korát nem élték meg. Sárospatak tanácsának jegyzőkönyvében azonban olyan adatok szerepelnek, melyek nagymértékben valószínűsítik, hogy a XVIII. században itt is belülfűtős, belső füstelvezetéses kemencéket használtak, az azonban nem kizárt, hogy ezek füstfogói, a kabola, kályhaszemekből, kályhacsempékből készült. Az említett protokollumokból az is kitűnik, hogy Patakon 1770-ben minden háznak kéménye volt, s bizonyára ugyanez jellemezte a Hegyalja többi települését is. A kizárólagosan szarufás tetőszerkezetben a szarufákat a nagyobb épületszéles-