Kárpáti Béla szerk.: Első lépések a történelembe (Miskolc, 1988)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Tokaji Zsolt: A Tiszalúci Mezőgazdasági Termelőszövetkezet gazdaságtörténete

1920-ban három reggeli és egy délutáni napilapja volt városunk­nak. A Re ggeli Hírlap és a Magyar Jövő , amely két homlokegyenest el­lentétes beállítottságú lap; A Reggel , valamint a délutáni Miskolci Napló . A két versenyben lévő reggeli lap, a Reggeli Hírlap és A Reggel közül azonban az előbbi haladó szellemet képviselő, jól szerkesztett lap, míg A Reggel reakciós szagú, régi értelembe véve "azoké a reakci­ósoké (volt), akik ma nem jutnak szóhoz". A közönség a Reggeli Hírlap oldalára állt; A Reggel sorsa megpecsételődött, júlisra elsorvadt, megszűnt. A legszélesebb látókörű, páratlan energia, éjszaka és nappal kö­zött határt nem ismerő lendület, szókimondó bátorság jellemzi Damó Oszkár egész miskolci munkásságát, mely súlyával és jelentőségével e­gyik legimpozánsabb tényező lett a Felvidék sajtó- és irodalmi életé­nek. Jóllehet kora ifjúságában, a Tanácsköztársaság alatt a fronttéri harcok során szerzett tüdőbaja egyre inkább elhatalmasodott rajta, munkatempója egy pillanatra sem hagy ki, míg végül is, úgyszólván or­vosainak erőszakoskodására néhány hónapra a Tátrában keres enyhülést betegségére. Pihenése alatt sem hagyja nyugodni munkaszeretete; az Ungvári Közlöny szerkesztését vállalja, szolgálja a magyarság ügyét az elszakított Felvidéken. Tagja a Kassai Kazinczy Jáodalmi Társaságnak. A Tátrából ismét a Reggeli Hírlap szerkesztőségébe tér vissza. 1922. november 12-én a miskolci Újságíró Egyesület színházi mati­né keretében ünnepli Rákosi Jenőt 80. születésnapja alkalmából. Az ün­nepi beszédet Damó Oszkár, a Reggeli Hírlap szerkesztője tartotta. 1922. július 10-én Damó átvette a Hétfői Újság szerkesztését, majd 1925. május 30-tól az Ellenzék című lap szerkesztője egészen 1927. jú­lius 13-ig. Ekkorra azonban egészségét teljesen aláásta a gyilkos kór és a budapesti Szent János kórházban műtétnek kellett alávetnie magát. Sem az operáció, sem a leggondosabb ápolás, amellyel a miskolci Erzsé­bet kórházban körülvették, nem menthette meg. 1927. január 23-ra vir­radó éjszaka bekövetkezett a halál, "gyászba borítva az egész miskolci újságíró-társadalmon kívül az egész magyar zsurnalisztikát és szépíró­világot". Damó Oszkárt január 28-án vasárnap délután 2 órakor a Mind­szenti római katolikus temető kápolnájából helyezték örök nyugalomra. Halála után felesége és a miskolci újságírók gyászjelentést tettek közzé a Miskolci Hírlapban . "Damó Oszkámé megtört szívvel, számysze­gett lélekkel örökre elvesztett reménységgel tudatja, hogy imádott hitvese, lelkének osztályosa, egyetlen támasza, barátja DAMÓ OSZKÁR í-

Next

/
Oldalképek
Tartalom