Gyulai Éva: Régi Diárium - Clementis János fancsali evangélikus lelkész naplója, 1719-1760 - Officina Musei 25. (Miskolc, 2018)

Clementis János (1692-1763), fancsali evangélikus lelkész és egyháza a 18. század első felében

szerint egyszerre volt szentiváni és liptószentmiklósi rektor, majd szentmik­­lósi diakónus 1635-1640 között, innen a Thökölyek késmárki várában lett udvari prédikátor 1640-1652 között, közben rövid ideig a Sáros vármegyei Kriványban (Krivany, Szlovákia) is szolgált,63 végül az Árva megyei Lokcsára (Lokca, Szlovákia) kerül, és 7 évi szolgálat után Árvaváralján lesz pap 10 évig, itt is hal meg. Felesége Lucius János rahói (Rimaráhó Kishont vm., ma: Hrachovo, Szlovákia) lelkész lánya, Anna volt, akitől 1649-ben született a fia, dementis Menyhért raszlavicai rektor, 1705-től kaproncai lelkész.64 1653-tól Thököly (I.) István és Thurzó Katalin fia, Thököly (II.) István (fl670) lett az árvái váruradalom mint közbirtok igazgatója, és udvarát is itt rendezte be, így családja udvari papját, dementis Miklóst is magával vitte Késmárkról Árvába, ahol előbb a lokcsai lelkészséget kapja meg, majd Árva várába kerül a Thököly-udvarba, illetve Árvaváralja gyülekezetének lelkésze lesz. Klanicza Márton (1740-1810) evangélikus lelkész egyháztörténeti munkájának az árvái evangélikus egyházmegyére vonatkozó részében említi dementis Miklóst, aki urával együtt költözött Árvába, és 1658-ban lett Ár­vaváralja mezőváros prédikátora, egyszersmind udvari lelkész, aki az árvái vár kápolnájában tartotta az istentiszteleteket, de ha ura máshová tette át lakását, papja is követte. Végül 1653-1660 között a várhoz közeli Lokcsán lett evangélikus pap.65 Schulek Mátyás (1748-1815) evangélikus lelkész, egyháztörténész az árvái evangélikus egyházmegyéről összegyűjtött adattá­rában részletes latin nyelvű életrajzott készített az egykori lokcsai és árvavá­raljai lutheránus prédikátorról: Nicolaus dementis Bohuniczensis; in Comitatu Trencheniensi Discipu­lus Johannis Basilidae Rectoris Pruscnesis, Thomae Mokossini Trenchenii; Csejthae Tobiae Ribens, Matthiae Tekna etAndreae Bentzelii; Diaconus Ni­­copoliensis factus, ordinatus 1635. per M(agistrum) Johannem Hodikium Superintendentem. Patre natus est Klimann dicto in Bohunicz ad Illavam, una cum fratribus suis, Georgio Clementis, qui Pragae professus est Philoso­phiam et Stephano Sen(iore) Clementis, qui in Bucsan Pastore egit, eosdem sentia Nic(olai) Klobucsicenii, Jac(obi) Chrenovini, Jac(obi) Stephanides et domestici diaconi Theodori Sopotii 29. Oct(obris) 1635. EOL AGE G III No. 81/87. (p. 16.) 63 1752-ban kriványi lelkészként említik. Hörk 1885. 222. 64 De Diaconis Liptó-Szent-Miklóssensis Ecclesiae [...] Nicolaus Clementis Bohuniczeno Trencheniensis, Rector Szent-lvanyensis-Nicopolitanus - 1635; Diaconus hujatis Ecclesiae ab anjno) 1635- 1640; Aulicus in Arce Késmárk Condonator Thökölyianus ab an(no) 1640-1652; subin Mysta Krivanensis in Sarossiensi Comitatu, ab anno 1652 Lockczensis apud Arvenses nimirum septannium, denique sub Arce Arva decennium, utpote 16[] usque 16[], quo illic e vivis excessum. Ex conjuge Anna Lucii Reverendi Joannis Lucii, Pastoris Rahoviensis filia natus illi est 1649 Melchior, factus subin Rector Scholae Raszlaviczensis, et ab an(no) 1705 Pastor Kapronczensis in Saarossiensi Comitatu. EOL AGE IV.e.6 p. 332. 65 Árva. Arx et oppidum [...] Hic jussu comitis Stephani Tököly in oppidi parochiam illocatus, Martinum Kurany et joannem Petrovics habuit successores, capella autem arcensis administrabatur per concionatores, saepe cum domino patrono habitationem mutantes, inter quos celebriores fuere: Nicolaus Clementis, anno 1658. [...] Lokcsa. Sita in superiori comitatus districtu, [...] Anno 1653-1660 docuit hic Nicolaus Clementis. МЕН III. 84., 90. 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom