Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Néprajzi előadások és írások
lezve a Felső-Bodrogköz szőlészetének kapcsolatát Tokaj-Hegyaljával.21A 20. században Szőllőske kertjei Tokaj-Hegyalja zárt borvidékéhez nyertek besorolást.22 Az említett településeken a recens gyűjtések során is tetten érhető a szőlőkultúra korai rétege. Tanúsítják ezt - a szőlőfajták müveléstechnikai változásokat is sejtető nevei mellett - a régi szőlészkedésnek a terepen járva jól megfigyelhető nyomai is. A teraszok - olykor csak nyomokban a több generáció alatt kikapált lingó kövekből rakott garádok (kerítések), Kisgéres, Helmec, Szőllőske olykor vélhetően középkori, illetve kora újkori eredetű lyukpincéi, a sokféle elvadult parlagszőlő mind-mind a hagyományos szőlészet emlékei. Az újabb szőlőültetvények elterjedésével párhuzamosan változott bizonyos mértékben a régi szőlők művelésének és feldolgozásának technikája is. Mára általános a kordonos művelés. 4. Az erdő és a fa Ahogy Európa más vidékein, tájunkon is az erdő és a víz rovására tudta az ember kiterjeszteni a termelőtevékenységét kereteit. A 13. századtól folyamatosan zajlott a bodrogközi erdők irtása, mint a honfoglalás korában egyetlen összefüggő erdőséghez hasonlítható Kárpát-medence más területein. Az erdő és a vízjárás, illetve ártér egymással is szoros kapcsolatban volt, s a vízrendezés és az erdőirtás történeti szakaszai számos vonatkozásban egymásba kapcsolódtak. Először a települések környékén, magasabban fekvő tölgyesek lettek a fejszék áldozatai, de a kiemelkedő térszíneken, főleg a Zempléni-szigethegység belsejében fekvő magaslatokon húzódó tölgyesek jelentősége egészen a 19. század derekáig megmarad a sertéskondák makkoltatásában. A legkisebb kárt a 19. század elejéig az ártéri és síksági galériaerdők szenvedték el, azok kivágásának feltétele volt a vízrendezés is: az erdőállomány kiirtásának utolsó nagy szakasza egybeesett a Bodrogköz vízszabályozásával.23 Az erdők sokhasznúak voltak: az állatállomány legeltetésétől a gyűjtögetésig, a gazdaság és a háztartás faeszközeinek alapanyagától a tűzifáig sokféle módon hasznosították a fáját. Jelentős volt önmagában a haszonfa értéke is, bár az ártéri tölgyesek fájának minősége nem közelítette meg a magaslatok faállományáét. Az erdőhasználat mindenkori formáit részben a birtoklás lokális keretei, részben pedig az úrbéres közösségek belső rendje szabályozta. A bodrogközi erdők kiirtásával a vidék népe számára a. fa és a fatermékek egyre inkább más tájakról voltak beszerezhetők. Amíg a 18. század végén a víz menti települések lakói a tél folyamán még igen sok ölfát vágtak, szőlőkarót faragtak, s épületfát készítettek, addig Véke, Kisgéres, Kiskövesd, Nagygéres már behozatalra szorult a faanyagból. A 20. század elején Zétényben slippert (vasúti 21 Magda 1819., Balassa Iván 1991.95-153. 22 Bodó 1979. 23 Bogoly 1992. 20., Frisnyák 1996. 27-30. 156
