Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)

KÖNYVEK, KIÁLLÍTÁSOK, RENDEZVÉNYEK ELÉ

„Húsvét napja közeledik... " (Dr, Nienhaus Rózsa hímestojás-gyűjteményéből) K

ét hét múlva nagypéntek, egyik legnagyobb ünnepére készül a keresztény világ. A Herman Ottó Múzeum ezzel a kiállítással, a dr. Nienhaus Rózsa hímestojás-gyüjteményéböl válogatott kollekcióval kíván hozzájárulni az ünnepi készülődéshez: azzal, hogy némi bepillantást enged érdeklődő látogatóinak a húsvét művelődéstörténetébe, néprajzi-folklorisztikai emlékanyagába. Nehéz ebben a kérdéskörben a történeti folyamat pontos megrajzolása, s jószerével lehetetlen a keresztény hagyományok és a megelőző pogány hitvilág és az antik kultuszok jegyeinek elkülönítése, a szent és profán elválasztása, különösen pedig a mindezeket átívelő szimbolika precíz értelmezése. Több évezredes, tájanként, népenként, vallásonként eltérő módon zajló vallási-művelődéstörténeti folyamatokról van szó, amelyek csak részleteikben rekonstruálhatók. Tudjuk, hogy az évente újjászülető vegetáció, a megújuló természet, úgy is, mint az örök emberi lét körforgásának tükre, miként öltött testet a meghaló és feltámadó istenek kultuszában. Sejtjük, hogy maga a keresztény eszmerendszer miként olvasztotta ezt magába az elmúlt két évezred során. Tudjuk, hogy a keresztény Jézus halálának és feltámadásának emléke már a 3. század óta ünnep, s hogy az 5. században a niceai zsinat jelölte ki annak pontos időszakát: a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapra. A húsvét tehát mozgó ünnep, aminek megülése csak a 8. századtól kezdve lett általános a keresztény világban. 40 napos böjt készítette elő, magának a hústól való tartózkodásnak a kifejezéséből származik az ünnepnek a húsvét elnevezése is. A magyarság számára az 1092-es szabolcsi zsinat még 4 napos ünnepként írta elő, később, 1611ben a nagyszombati zsinat 3 napra rövidítette az ünnep idejét. 1771-ben Kelemen pápa 2 naposra csökkentette a húsvétot, 191 l-ben pedig X. Pius el is törölte a második napját, a húsvéthétfőt, amit azonban manapság is tartunk. Ahogy a különböző mágiákban és kultuszokban, ugyanúgy a kereszténységben is megkülönböztetett szerepe volt az ünnepi ételeknek. A különböző szentelmények, például a húsvéti bárány, a 10. századtól a sonka és a kenyér, mind megkülönböztetett jelképi tartalommal bírtak, funkciójuk, rendeltetésük a 20. század derekáig megkülönböztetett bánásmódot biztosított még apró morzsáik, csontjaik, hulladékai számára is. Az ünnepi ételek sorában is különös a tojás szerepe, aminek kultikus funkciója Krisztus előtti: az egyház egy korábbi gyakorlatot tett kereszténnyé. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a tojásból kibúvó új élet megmagyarázhatatlan élménye, csodája összekapcsolódott a születés és újjászületés ünnepével. Számos teremtésmítoszban magának a világnak a keletkezését is a tojásból való meg-