18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

POLITIKA- ÉS HIVATALTÖRTÉNET - Az ónodi országgyűlés történetéhez

buzgólkodnak a legkevésbé sem az édes haza arany szabadságának helyreállításán. Kéri, buzdítja őket, őrizzék meg szívükben azt a lelkesedést, mellyel a haza elárvult ügyét kezükbe vették; ne csüggedjenek, ha erőfeszítésük nem hozza meg mindjárt a kívánt eredményt, tartsanak ki állhatatosan, ne felejtsék el, milyen szép sikert ért el hatalmas ellenségével szemben eddig is a kis kuruc sereg. O, Rákóczi egész életét, utolsó csepp vérét is a gyászoló haza javára szentelte, de csak akkor töltheti be feladatát, ha a rendek tántoríthatatlan hűséggel állnak mellette, egyetértő lélekkel s szívbéli buzgalommal.

35 A belső felindulás, mely Rákóczi szavait átfűtötte, teljesen jogosult volt s jogosult a büntetés is, amit - beszédének hatása alatt - a késedelmeskedőkre kiróttak. Hanyagság, lustaság, kényelemszeretet és állhatatlanság a rendek többségének lelkétől éppenséggel nem volt idegen, annál inkább az áldozatkészség a közjavára, az egyéni és partikuláris érdekek rovására. Az országgyűlés megnyitásának kényszerű elhúzódásában legalább annyi része volt a rendek nemtörődömségének, mint az Ónodra jutás természetadta nehézségeinek. A naplóíró Munkácsy István, igaz, élénk színekkel ecseteli az utazó Pozsony megyei követek elé tornyosuló akadályokat, szóképekkel, nyakatekert kifejezésekkel, klasszikus idézetekkel agyonzsúfolt, tipikusan barokk modorban valóságos második Odysseiát ír, melynek hősi próbáit férfias erővel állják meg Pozsony kiküldöttei. Igaz, nem is volt minden hősiesség nélkül való, ahogyan az ellenség torkában fekvő Pozsony megye híven állta a konföderációban vállalt szent kötelességeit; aggódva kelnek is útra, hátrahagyott övéik sorsán töprengve, annyira, hogy az első este, a vendéglátó gazda házánál egy kis borral kell enyhítenék bánatukon. (Az aggodalom nem is volt alaptalan, az ónodi országgyűlés ideje alatt Starhemberg Guido serege valóban benyomult a vármegyébe, úgyhogy a követek nem térhettek vissza, hontalanokká váltak.) De mindez még nem magyarázza meg azt, hogy miért indulnak el a követ urak csak május 15-én

36 Nagyszombatból, mikor az országgyűlési meghívó 16-ára szólt. S bizony azután sem igen törik magukat, hogy a késedelmet behozzák. A naplóíró tolla nyomán egy-egy folyó, még apró patak is rohanó árrá dagad, melyen életveszélyes az átkelés. Már pedig minek kockáztatni, mikor jelentékeny kárral nem jár a halogatás? s főkép mire jó nemtelen halál veszedelmének kitenni a haza oly kiváló, érdemes férfiait?

37 Inkább várnak három napot a megduzzadt Garam partján; mások már átkelnek rajta, ők még mindig veszedelmesnek ítélik, s lesik tovább, apade már az áradat. A szállásadó parasztasszony már átkokat szór a fejükre, reggel nagy zenebonát csap s elmondja őket mindennek: hogy kitúrták őt házából s éjjelnappal csak hevernek, a nap tizenegy óráját lustálkodással töltik el; Spáczay alispán -jellemző módon - nem mer neki visszafelelni, alvást színlel s csak magában 3Fi

Itinerarium 17-18. §.; Vö. a bártfai követek naplójával, Thaly: Történelmi naplók (Mon. Hung. Hist., írók XXVII. Budapest 1875) 131-132., Tsétsi krónikájával (a rendek kedvetlenségéről, uo. 312.) és Beniczky Gáspár naplójával, Rákóczi tár I. 6-8. 3<1

Ezen a napon indultak a bártfaiak is: Mon. Hung. Hist. XXVII. 123. "„Quid enim in tenebris caeco vitam committere fluvio proderat, si absque detrimento notabili dilferri in futurum posset?" „Quid enim juvat, praestantes Patriae filios, deque Respublica bene meritos, et in servitia natos, unius inconditi discriminis morsu interire, vita privari, et ignobili mortis genere futuris communis Boni servitiis miserabiliter, ex temerario ausu, eripi?" Iünerarium, 8. és 4. §.