18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - A köznemesség gazdálkodása a XVIII. században

még ott is, ahol elég legelésre való erdő van, de itt még az a nagy veszély is megvan, hogy az ily" közös legelőt minden rend nélkül mindenki lehetségig használni kívánván, ezt annyira megterhelik, hogy az többnyire a reménylett haszon helyett kárral fizet a gazdának. Mert az ily rendetlenség miatt gyakran egész nyájak rakásra döglenek, s ezáltal sok ezer közbirtokosok s még több adófizetők örökös szegénységre jutnak... Nemcsak az a nyomorúság a közbirtokokban, hogy a gazda semmi józanabb gazdasági rendszert nem kezdhet, hanem még az a szörnyű vadság is megvan, hogy amit számtalan nehézségekkel és szertelen költségekkel imígyamúgy meg tud is munkáltatni az ember, annak is nagy részét a kártevők elprédálják. Mert az ily „bitang helyeken a marhákkal való kártételek s lopásnak és rablásnak minden kigondolható nemei annyira elhatalmaznak, hogy végre a szegény gazda magát csupa afrikai maurusok között látja nyomorogni. Meggondolván tehát, hogy hazánk nagy része ily" bitang birtokokbul áll, s hogy ez a pusztító rendetlenség nemcsak adózó népünk nagy részét, de az egész nemesség igen fontos osztályát nyomja és rongálja, s meggondolván, hogy a maga mezején, a föld népe között lakó s művelt lelkű nemesség volna éppen azon osztály, mely nemcsak a mezei szorgalmat, de az egész népképzést legföllebb emelhetné s legtovább terjeszthetné, nem kétlem állítani, hogy ezen példátlan barbariesünk nemcsak szorgalombeli szertelen hátramaradásunknak, de számtalan egyéb nemzeti nyavaláinknak is egyik legtermékenyebb oka, oly ok, melynek elhárítása nélkül minden előmenetelünk nem előmenetel, hanem csak ok- és céliránytalan vergődés... Aki tehát csak félig meg tudja is gondolni, mely végtelen befolyása van a nép erkölcsének egész polgári életünkre és boldogulásunkra, elhiszi, ha mondom, hogy a közbirtokok nemcsak magokra, de az egész nemzetre oly „kártékonyak, hogy azoknak eltörlését, ha nemzetünk önjavát alapítani akarja, fő gondjának illik tekinteni."

12 Berzsenyi ezzel zárta megsemmisítő kritikáját: „Hogy mezei szorgalmunk ezen akadályának egyedül a commassatio, azaz tagos avagy tömeges proportionalis osztály lenne elhárítója, s hogy ez iránt a nemzet józanabb része régolta óhajt valami célirányos törvényt, tudja mindenki". Kétségtelen, a részbirtokosok között történő arányos felosztás sok egyenetlenkedésnek s a közös gazdálkodásból folyó számos súlyos hátránynak volt hivatva véget vetni, ám következményeit tekintve sok függött végrehajtásának módjától. Igazi sequestratiónak tulajdonképpen nem is volt nevezhető, ha csupán arról volt szó, hogy egyeseknek birtokhányadosukat meghaladó részesedéséről az eredeti állapothoz térjenek vissza, újra felosztva a belső telkeket a birtokaránynak megfelelően, de a földeket tovább is közösre hagyva; így ismét az együttes jövedelem birtokrész szerint való felosztása lépett életbe, s a közös gazdálkodás ártalmai megmaradtak. Már a határ bizonyos megosztása következett be, ha egész házhelysorokat juttattak a hozzájuk tartozó szántóföldekkel és rétekkel együtt az egyes compossessoroknak. így a különböző részbirtokokhoz tartozó jobbágyok külön-külön csak saját uruknak szolgáltak robottal, terménnyel, pénzzel ezután, de földjeik s rétjeik változatlanul egymásé közé ékel2

Berzsenyi Dániel összes művei. Gondozta Merényi Oszkár. Budapest, 1978. 345-347. p. Niklán 1773-ban kisebb birtokosokat vettek számba, összesen 39 jobbággyal, kik 5 Va telekhez tartozó, s a 4 zsellérrel egyült 145 hold szántóföldet és 63 kaszás rétet bírtak. Összeírtak 5 hazátlan zsellért is.