Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)
I. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI TEVÉKENYSÉGE
— talán — ebben az időszakban volt a legváltozatosabb. A kimondottan csak politikai vonatkozású megnyilatkozások a felszólalások felét sem érték el. Közel tíz beszédet mondott olyat, amely a közigazgatás valamilyen változtatását, reformját szorgalmazta és kb ugyanennyit, amely a gazdasági életre vonatkozott. Kedvelt témáját, az oktatást ugyancsak beszédeinek egynegyedében, a tudományos és a művészeti intézmények gondjait viszont csak alig 3—4 esetben vette elő. Szólt ezeken kívül az egészségügy helyzetéről, szociális, természetvédelmi kérdésekről. Választókörzete, Szeged gondjait csak két beszédében hozta a T. ház elé, és viszonylag kevesebbet utalt saját személyére. Ebben az időszakban kezdtek hozzá az új Parlament épületének tervezéséhez, a puritán Herman Ottó ezt is ellenezte. Érdekesség — továbbá —, hogy csupán egy alkalommal ejtett szót az 1885 évi országos kiállítás ügyéről, illetőleg igyekezett mérleget vonni az eredményeiről, noha abban maga is tevékenyen részt vett. Ugyanezt tudjuk majd elmondani az 1896. évi millenneumi kiállítással kapcsolatosan is. Az 1884—1887. évi ülésszak első ülése 1884 szeptember 27-én volt. 29-én olvasták fel a trónbeszédet, s a következő néhány ülésen a szervezeti rend kialakításával foglalkoztak. Október 2-án és 11-én a választási költségekről, és a házszabályok kapcsán szólalt meg, ajánlott megoldást. Az ülésszakon első beszédét október 23-án mondta [1]. Itt is megőrizte korábban is tapasztalt szokását, mely szerint egy, a parlamentben felmerülő ügy kapcsán egy teljesen más, de az ország számára igen fontos és aktuáis kérdésről szóljon. így vetette fel a Ház egy belső vitája ügyén a nála sokszor felvetődő témát, mint ő nevezte a „zsidó kérdést". „T. ház! Legyen nekem megengedve, minthogy az antisemitismus határozattan dominál a jelen felirati vitában, hogy én az antisemitismussal magával nem hosszasan, hanem lehető behatólag rövid vonásokkal foglalkozzam." Elhatárolta magát az „antisemita párt — mert most már pártot képez..." közösség véleményétől, majd így folytatta: „Én ma is azon az alapon állok: vétessék be a zsidó vallás a törvénybe, szervezze egyházát, állítsa nemzeti alapra, sőt tovább megyek és azt mondom, hogy azon áradat, mely Galiczia felől Magyarország felé tódul, melynek megfékezését maguk a magyarországi zsidók sem rosszallják, akadályoztassék meg." A beszéd közben megvádolták a „zsidó reformátor" jelzővel. A beszéd második felében — utalván a trónbeszédre is — a közigazgatás átszervezésének néhány kérdését vitatta (KN. 1884—87.1. 186—193.). Két nappal később, 1884. december 4-én, a költségvetés vitája kapcsán ismét hosszasan szólt, tulajdonképpen egy hasonló témáról, az állam szerepéről és az ország társadalmi helyzetéről [2]. „... a jelenlegi költségvetési vitát két tárgy dominálja: az egyik az állam, a másik a társadalom". Hátrább így folytatja: „Én a magyar társadalomban és a magyar államban is egy beteg szervezetet látok". Beszédében a nemzet kultúrájának helyzete, annak más népek műveltségével való viszonya, az osztrák és a magyar érdekek ellentéte, az eluralkodó korrupció vetődött fel. Itt is hangsúlyozta a liberális voltát, nem sok perspektívával tekintett az ország jövője elé, és keményen kritizálta a miniszterelnök programbeszédét. Tisza Kálmán miniszterelnökkel a további napokon is perelt (KN. 1884—87.1. 11—15.). December 9-én Bosznia és Hercegovina okkupációjára utalt és a folyamatos krízishelyzetet tette szóvá (KN. 1884—87. II. 88—89.). December 10-én, tehát egy nappal később az állami kitüntetések adományozásával kapcsolatban fejtette ki véleményét [3]. Szerinte a németek büszkén viselik rendjeleiket, de „azok, a kik valósággal a magyar caractert képviselik, mindenkor és mindha a
