Szabadfalvi József: Herman Ottó, a parlamenti képviselő (Officina Musei 5. Miskolc, 1996)

III. HERMAN OTTÓ KÉPVISELŐHÁZI BESZÉDEI

vallom a történetileg kifejlődött nemzetet is. A modern tudomány már szükségét is látta annak, hogy minden viszonyban legyen az társadalmi vagy állami, ne csak számokkal, ne csak indiviumokkal, hanem néplélekkel is foglalkozzunk, sőt van már tudományszak is: (Halljuk! Halljuk!) a „Folklose". Az a hajlam, az a gondolkozási mód, az a törekvés, mely az egyénen kivül bizonyos társadalmi egységben jellemzően nyilatkozik, az, a mit a kormányzatnak minden viszonyok közt tekintetbe kell venni, mert ha nem veszi tekintetbe, akkor ilyen vagy amolyan formában, kényszer alkalmaztatik még ott is, a hol a kényszert alkalmazni nem szabad. Hogy ez ekként van, ezt bizonyítja az, hogy minden, akár hanyatlólag, akár előremenőleg, de fejlődik és átalakul. ... És én a magyar törvényhozásban merem állítani, hogy oly átalakulás, mint a minő volt a Bach-korszakból a provisoriumra s a provisoriumból az újabb alkotmányos életre, más nemzetnél vérontás nélkül képzelhető sem volt, egyedül csak Magyarország alkotmánya, a magyar megyei szervezet, mely a kinevezések helyett mindjárt a bizalmat tette oda, volt alkalmas arra, hogy az átmenetek simán vérontás nélkül folyjanak le és nyomban az [337] absolutizmus korszaka után az az alkotmányos életnek bizonyos foka következzék. (Helyeslés. Ugy van! a szélső baloldalon.) Mindazon okoskodások, melyek a két rendszert: az absolutismust és autonómiát össze akarják házasítani, egyebet, mint monstrumot, nem szülhetnek. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ezen eljárás szakasztott az, a melyet alkalmaznak a chinaiak a nők lábaira, hogy ezzel a lábat, mely szervezetnek marad ezentúl is, átformálják. Ok szépnek is találják ezt, de — fájdalom — a mozgás korlátozva van. Tulajdon az fog létrejönni itt is, a mit a régi avarok és más praehistoricus népek a koponyákkal tettek, hogy deszkák közé szorították a koponyákat, a melyek ennek folytán monstrumokká lettek, de ők ebben is szépet láttak. Szóval bármiként veszem is a dolgot, én az államtitkár ur tegnapi mondásából csak azt veszem ki, hogy egészen új lényegekkel fogunk szembeállani, hogyha mindaz létrejön, a mit ő contemplai. Mert a kinevezett állami tisztviselő, ki a hatalom, tehát a kormány részéről s egyszersmind a megyei autonómia részéről is ellenőrzés alá van vetve, olyan mixtum compositum, olyan hermaphrodita teremtés, hogy én nem értem, hogy miképen lesz az képes funkctionálni? Ő lesz a búzaszem, mely két malomkő közt van s okvetetlenül szétmorzsoltatik. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Hanem, t. ház, én már igen régen gyanítom, hogy azok a törekvések, melyek nem akarnak határozott irányban megindulni, egy alapjából hamis felfogásból indulnak ki. A mindenfelől kölcsönzött rendszerekből s azok egyes töredékeiből képződött e felfogás és a közigazgatás, a melyet itten a sokféle iskola révén contemplálnak Magyarországon, úgy tekinti a magyar nemzetet, a megye népségét, a községet, mint a hogy tekinti például a budapesti rendőr az utczán járó embereket. „Gyanús szemmel kell kisémi mindenkit, mert nem lehet tudni, hogy minő rossz ember az illető." Innen van az az irányzat, hogy a kormányzat nem arra van fektetve, hogy mondják meg mi szabad, hanem arra, hogy minden intézkedés, minden nyilatkozás azt hirdeti, hogy mi tilos. Ebből aztán oly gyámkodási rendszer fejlődik ki, a mely az embernek minden lépése fölött felügyeletet akar gyakorolni, mely minden egyes mozgásra paragraphust akar felállítani és kényszeríteni akarja a társadalmat, hogy minden lépésében egy paragraphushoz alkalmazkodjék. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Pedig méltóztassék elhinni, t. ház, hogy a mai állampolgárok túlnyomó nagy része tulajdonképen nem is ismeri a paragraphusok azon tömérdek sokaságát, mely ma létezik és folyton változik, sőt még magok a közigazgatási tisztviselők sem bimak áttekintései és átnézéssel azon paragraphus-erdő felett. Az egyes polgár csak megy jóhiszeműleg előre azzal a feltevéssel, hogy utoljára is valami paragraphusba beleütközik (Derültség) és ha egyszer beleütközött, akkor úgy is utóiéri a sors. (Derültség a szélsőbalon.) A t. államtitkár ur azt mondotta, hogy az van contemplálva, hogy az államtisztviselők rendeletekkel lesznek utasítva. (Egy hang jobbfelől: Azzal is!) minden functiókra nézve, melyek contemplálva vannak a kinevezett hivatalos apparátusra nézve. Hát, t. ház, Magyarország országgyűlésének képviselőháza valóságos paragraphus-gyár. Ezen kivül most jön egy külön rendeletgyár. (Derültség a baloldalon.) Ezzel el fogjuk érni azt, hogy úgy fogunk járni, mint a Bach-korszakban, midőn egyedül a pálinkagyártásra csináltak vagy 152,000 §-t, azokat megváltoztatták s majd újból visszaállították, úgy, hogy utoljára — hogy igy fejezzem ki magam — más, mint zsidó,