A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (Miskolc, 1991)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Nagy Géza: A gépi cséplés előtti szemnyerési módok Karcsán

Maga a járgány egy öntöttvas oszlopból állt. Ennek az oszlopnak a felső végén függőleges vagy vízszintes fekvésben volt a hajtókerék, az alsó végén pedig az a fogaskerékcsoport, mely egy függőleges tengely segítségével a hajtókereket megforgatta. A fogaskerékcsoportot a vonóállat a fogaskerékcsoporthoz rögzített vonórúddal húzta, illetve forgásba hozta. Erre rendszerint 2-4 ló vagy ökör kellett. A vonóállatok körbejárva megforgatták a járgány fogaskerekeit. Ezek az oszlop belsejében levő függőleges tengelyt mozgásba hozták, mely azután forgásba hozta az oszlop tetején levő hajtókereket. A járgányos gép másik tartozéka volt a tulajdonképpeni cséplőszerkezet. Ez a szerkezet azért vált igen hamar népszerűvé, mert csépléskor már különválasztotta a szalmát a szemtől. A szalma a dob elején került ki a gépből, a szem pedig a gép bal oldalán. Ez azonban még polyvával, törekkel kevert volt. Tartozott a szerkezethez még egy szelelőrosta is. Csépléskor a járgányt és a szelelőrostát szekérrel szállították a szérűre, a dobot viszont húzatták, mivel 4 kerék volt alatta. A szérűn először mindig a dobot állították be. A dob beállítása után a szalmarázóval egy síkban az előtt, illetve attól 6-7 méterre állították fel a járgányt. Majd amikor ez megtörtént, az oszlop tetején levő hajtókerékre feltették a hajtószíjat. Ez forgatta meg a dob tetején levő kereket, mely azután mozgásba hozta hajtószíjak segítségével a dob forgó- és mozgórészeit. A cséplődob hátsó részén volt az etetőnyílás, melyhez egy lábakon álló asztal csatlakozott. Ezen állt az etető, aki a mellette álló kévevágó által kezébe adott kévéket a dobba engedte. A cséplés előtt a járgány vonórúdjába befogták a vontató állatokat. Ez rendszerint egy pár ló vagy ökör volt. Az állatok egy 7-8 méter átmérőjű körpálya kerületén haladtak húzva a vonórudat, s mozgásuk, illetve haladásuk üteme szerint mozgatták a járgány fogaskerekeit. Általában az állatok haladásának üteme nem tért el a terhes szekeret húzó állatok haladási ütemétől, hiszen a járgány fogaskerekei úgy voltak beállítva, hogy ez a haladási ütem elegendő volt a cséplődob működéséhez. Ez az ütem egyrészt egyenletes cséplést biztosított a cséplőszekrénynek, másrészt a jószág jól begyakorolt, természetévé vált haladási ütemében mozoghatott. A járgányos géppel való cséplés segítséggel történt. Kialakult a faluban cséplés alkalmával a kölcsönös segítség rendszere. Segítettek a rokonok, a szomszédok, a jó emberek; ezt azután a csépeltetőnek vissza kellett segíteni. Az volt a szokás, hogy amilyen munkabírású segítség vett részt a cséplésben, olyan segítette vissza a munkát. A cséplés az előzőleg behordott csomó (asztag) mellől történt. Még így is egy tucat ember kellett a gép kiszolgálására.

9 Csépléskor az alábbi munkákat kellett elvégezni a cséplőknek: Egy ember hajtotta a lovakat vagy az ökröket. Egy a dobon oldozta a kévéket, s adta az etető kezébe. Egy adogatta a kévéket a csomóról. Legalább 4 ember kellett a szelelőrosta kiszolgálásához (2 hajtotta, 1 felöntött, 1 a kirostált terményt húzta oldalra). Két ember a szalma- és törekkazlat rakta, kettő hordta a szalmát és töreket a kazalhoz, egy pedig rudasba

10 rakta a szalmát az elhordáshoz, a töreket, polyvát pedig a törekhordó saroglyára kaparta. Ha esetleg többen voltak, akkor még arra is jutott ember, hogy a kirostált szemet zsákba szedje és a tárolóhelyre vigye. Az igavonó jószág mindig a csépeltetőé volt, ha pedig olyan ember akarta néhány kereszt terményét csépeltetni akinek nem volt járójószága, az rendszerint egy járójószággal rendelkező csépeltető szérűjére vitte a terményét, s ott csépelte el. Ezt a faluban mindenki természetesnek tartotta. A járgányos gép is úgy kapta a bért, mint ahogy korábban a nyomtatásért fizettek. Itt is minden tizedik véka volt a gép tulajdonosáé, aki rendszerint a gépet is etette. Ha a tulajdonosnak etetője volt, annak ő fizetett. Általában 20 kg terményt kapott naponta az etető.