A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 26. (Miskolc, 1989)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Bodnár Lajos: Méhesek Nagykapos környéken

Méhesek Nagykapos környékén Az Ung és a Latorca egykor kanyargós, ingoványos ártere igen kedvező feltételeket biztosított a méhészet számára. Emlékeznek az erdei méhészetre, méheskertekre, körméhesekre, faköpűkre és vesszőkasokra és megannyi más régi eljárásra. A kezdő méhészek csak otthon tartottak kevés családot. A gyakorlottabb méhészeknek már 2030 családja is volt, de még mindig otthon tartották méheiket. Az igazán nagy méhészek már nemcsak otthon, hanem az erdőn is rendeztek be méhest. Itt a következő községeket említhetjük meg: Doboruszka, Nagyszelmenc, Szirénfalva, Kaposkelecsény, Nagykapos, Csicsér, Iske, Bés és Vaján. Ezekre a méhesekre a legeltető pásztorok vigyáztak. A Laborcon túl Deregnyő, Nagyráska, Kisráska, Abara és Mézpest is őrzi a hagyományos méhészet hagyományait. Jelen dolgozatomban az ungi táj méhészeti hagyományaiból a méhesekre vonatkozó tudásanyagot adom közre. A méhesek jellemzői A legelterjedtebb típusú a féltetős szerkezetű, bekerített méhes. Általában egy 30x40 méteres területen volt egy méhes, az erdőn is. A kiskertekben kerti virágokat (majorannát, istenfát, fodormentát, liliomot) ültettek köréje. Míhes kertvoh a neve. A gazda gyakran a méhesben pihenti ki mezei fáradalmait, ezért lócát vagy a zárt méhesben egy dikót (fapriccset) is elhelyezett. A kasok egymástól kb. 10 cm távolságban egymás mellett, és emeletszerűen egymás feletti sorokban voltak. Két sor közötti 70-80 cm magasságban. Az alsó sor röpnyílásai a földtől legalább 50 cm távolságban kellett legyenek, hogy rajzáskor, ha szakálasodott, tőgyelt a család, ne érjenek a földre, és a gyíkok, békák, sünök el ne érjék. Az egyes emeletek deszkáit alaposan kitámasztották, kisprájcolták, hogy bírják a megterhelést. Mindezt általában a méhész készítette el, a látott minták alapján. A kasok nem ficoghattak (inoghattak), mert akkor nyugtalanok voltak a méhek, kevesebbet hordtak. A méhes helyének kiválasztásakor a méhész figyelembe vette a széljárást, a napsütést, az árnyékos helyet, a gazdasági épületektől való távolságot, a röppálya lehetőségét, a tűzveszély lehetőségét, a zavaró gyümölcsfákat. (A legkedvezőbb elhelyezés módját hosszas megfigyelés folyamán maga is megtanulhatta, de az elődje is ellátta tanácsokkal.) Általában a kert végében, nyílással dél felé helyezték el. Ügyelniük kellett viszont a szomszédokra is, hogy azok tudjanak a saját kertjükben dolgozni, ne zavarják őket a méhek. Az erdőben a méhest tisztás helyeken homokdombokon (az árvizek miatt) kerítették el. Géczi András Bésben árvíz idején csak ladikon tudta megközelíteni a méhesét. A falutól távolabb eső szőlőkben is gyakran találunk méhest, de ezek kisebbek voltak. Egy-egy helyen lehetőség szerint 100-150 család méh is volt. Géczi András méhese a falutól kb. 2,5 km-re, a Kojonna dombon, nem messze a Labore és a Latorca összefolyásától található (Bés határában). Az elkerítés célja főleg az állatoktól való védelmet és a hely tulajdonjogának megje-