A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Gyulai Éva: Törökbúza Miskolc környékén a XVIII. század végén

jó barátokat, ismerősöket hívnak meg, és együtt morzsolják a kukoricát (Maiskörne). Kisebbfajta ünnep ez, melyet hangos nevetések, mókázások kísérnek. Olykor-olykor a szeretett férfiak másának öltöznek be, s így maskarában toppannak be a vidám lányok gyülekezetébe. Az ilyen jókedvű, munkával elfoglalt kör igen kellemes látványt nyújt. Nem lehet eltagadni, hogy olykor-olykor a pajkos Ámor is űzi játékait körükben, s olyan szabadosságokat enged meg nekik, melyekre csak bátyjának, Hymennek (a nász-házasság antik istenének - a ford.) lenne joga engedélyt adni. A törökbúzát szarvasmarhák etetésére használják, s igen jó takarmánynak számít. De az emberek is szeretik. Amikor a szemek még zsengék, tejesek, csövestől főzik vagy sütik meg, íze nem rossz. A kemény/érett szemekből jó liszt lesz, ételek készülnek belőle, különösen egy sárga tésztaféle, melyet magyar nevén: málé - gyakran árusítanak, íze édes. A többi, még ki nem csépelt gabonafajtát nem csűrökben tárolják, hanem a szabad ég alatt. A kévéket úgy rakják egymásra, hogy az így kapott halom kúpot formázzon. Ezzel a kévéket az eső káros hatásától védik. A szemeket itt nem is csépelik ki, hanem ökrökkel és lovakkal nyomtatják/tapostatják ki. A gabona - különösen a termékeny években - rendkívül keresett áru. Az északi vidékekről, ahol a talaj nem olyan termékeny, sok kereskedő látogatja a miskolci hetipiacokat. A kenyér, amit itt árulnak, szerfelett nagy, igen keresik, és módfelett ízletes. A miskolci búzakenyér széles és terjedelmes, és olyannyira híres, mint amit Debrecenben sütnek. A lakosok jelentős részét a helyi pékmesterség (Baeckerei) látja el. GYULAI ÉVA