A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 25. (Miskolc, 1987-1988)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Hankóczi Gyula: Tallózás a mezőkövesdi újságokban avagy (élet)képek a régi Mezőkövesdről

A lap és a szerkesztő elleni támadások azonban alighanem az elviselhetetlenségig fokozódtak, mert a második évfolyam számainak nagy részében a témák már főként az ellentámadásokra és az új tanácsépület terveinek ismertetésére szűkültek. Az utolsó számokat már nem is Mezőkövesden, hanem Budapesten nyomták. Itt a vég. A lap 1928-ban, talán a II. évfolyam 43. számával megszűnt. Mezőkövesd társadalma elveszítette a valamennyire szabad véleménynyilvánítás eszközét, de fölöttébb valószínű, hogy nem is volt tudatában ennek. Egyben lezáródott Mezőkövesd sajtótörténetének legérdekesebb fejezete, melyben a „Mezőkövesdi (Járási) Hírlap" vitte a főszerepet, s amely jobb sorsra lett volna érdemes, mint rövid élete. 1929-ben feltámadt halottaiból a „Mezőkövesd és Vidéke" de már új néven, „Mezőkövesdi Újság" fejléc alatt, s egészen 1944-ig adta ki a szirupos, mélabús tárcákat bár kétségtelen, hogy az I. évfolyam elején Móricz is írt a lapba -, a langyos és talpnyaló-, később keményebb vezércikkeket és közleményeket - melyekben egyre inkább hódítottak a fasiszta vagy ahhoz közelálló eszmék, a negyvenes években pedig a nyílt fajgyűlölet -, valamint a korabeli népéletre vonatkozó írások sorát. Most azonban főként olyan szemelvényeket keresünk, melyek az egykori nagy falu - az újságcikkekben rendszerint város - álmosan pezsgő életét mutatják be. „Pénteken délelőtt érdekes alkalmatosság gördült a Korona előtti térre. Ütött-kopott ócska batár tele zászlókkal és szalagokkal. A csukott konflis tetején tábla hirdette, hogy ez az a világot látott utolsó pesti konfliskocsis, akiről sokat írtak a lapok is fantasztikus vállalkozása céljából. A kocsi gazdája, Polgár Sámuel ugyanis arra szánta el magát, hogy mielőtt az utolsó pesti konflist is lomtárba helyezné az autótaxi, előbb kocsijával és hű Csillag lovával körüljárja Európát. Bízott a lovában, s bízott abban, hogy lovával együtt a magyar lótenyésztésnek is becsületet szerez külföldi útján. . . . Innen Egerbe megy, aztán délnek fordul Jugoszláviába, Olaszországba, esetleg Amerikába is. Azután . . . Budapesten már várja a taxiautó, a Csillag nyugalomba vonul, ő taxisofőr lesz, az utolsó pesti konflis emlékét pedig a múzeum fogja őrizni" (1929. május 19., 2.). Az utak állapotára, a porra-sárra számtalanszor panaszkodott a helyi lap. A 20-as évek végén sem volt még kielégítő a helyzet, mert egy cikkíró így dohog: „Példátlanul botrányos állapot az, ami Mezőkövesden van sáros időben. Az a sártömeg, mely itt beborítja a járdákat, egyetlen óráig se maradhatna meg olyan helyen, ahol az illetékesek tudnák és teljesítenék ebbeli kötelességüket. De itt Mezőkövesden hiába minden panasz, hiába minden szelídebb vagy gúnyos vagy erélyes hangú szó és cikk, fütyülnek rá azok, akiket illet. Pedig jegyezzék meg az illetékesek, hogy Mezőkövesd adófizető közönsége nemcsak panaszkodhat, nemcsak kérhet, nemcsak kívánhat, hanem joga van meg is követelni azt, hogy teljesítsék ezt a kötelességet. . . . Milyen furcsa is ennek a Mezőkövesdnek a neve. Minden, csak nem kifejező ... Ha kifejező és az igazsághoz hű elnevezéssel akarnánk ellátni, a mostani nevéhez hasonlóan könnyű volna újra elnevezni. Úgy, hogy Mezősárosd" (1929. december 8., 1.). A kritikai megjegyzéseket azonban hivatalféltésből, hozzá nem értésből vagy tudálékosságból, nehezen tűrik a városatyák és a lokálpatrióták. Egy élesebb hangvételű, a mezőkövesdi szegénységről szóló szerkesztői cikket például ebben a szellemben ver vissza egy környékbeli olvasó. „. . . nemcsak Mezőkövesden ebédelnek és vacsoráznak dinnyét a dinnyeszezon alatt, hanem Egerlövőn is és azt hiszem, hogy más községekben is ... Ha azonban tudjuk és el is hisszük azt, hogy a gyümölcs, - köztük a dinnye is - a legegészségesebb táplálék, akkor egészen más szemmel nézzük ezeket a dinnyeebédeket és dinnyevacsorákat. A gyümölcsök ugyanis elsőrendű vértisztító és vérjavító táplálékok. Rendkívül nagy mértékben fokozzák az anyagcserét, kellemesen elősegítik az emésztést. A gyümölcsökben levő, igen hasznos anyagok: a gyümölcssav, a tápsók, a gyümölcscukor, a gyümölcs-nedv, az illó olajok stb., stb. mind, mind felséges orvosságok . . ." (1930. augusztus 31 1-2.). Valószínű, hogy ezeknek a „felséges orvosságoknak" a túlzott fogyasztása is okozta, hogy az 1920-as, 30-as évek halotti anyakönyveinek tanúsága szerint - a mezőköves-